Skip to main content

A társadalompolitikai és honismereti klubok 2. nyári tábora

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Kunfehértó – 1987. augusztus 16–22.


A tavalyi nagy sikerű fehérgyarmati tábor után az idei, második tábor baljós előjelek között készülődött. A szervezők először Martonvásárt szemelték ki táborhelyül, de a szálláshely gazdái felső nyomásra közölték, hogy nem tudják fogadni a táborozókat. Ugyancsak felső nyomásra lépett vissza ezután a fehérgyarmati állami gazdaság is.

Jól mutatja a hatalom nyugtalanságát, hogy KB-titkári szinten foglalkoztak a kérdéssel: megtarthatja-e táborát 200 fiatal, találkozhatnak-e reformpolitikusokkal és reformközgazdászokkal, s kinek a részvétele nem kívánatos a vitákon.

Végül, többszörös kompromisszumok után, a pártközpont hozzájárult, hogy a tábor Kunfehértón összejöjjön. Ettől fogva a klubtanács és a Hazafias Népfront mellett a KISZ is bekapcsolódott az előkészítésbe. Nem csoda, hiszen a KISZ az utóbbi időben meglehetősen átlátszó reformfrazeológiával igyekszik visszacsalogatni magához a kiábrándult fiatalokat, és kifogni a szelet a valódi reformtörekvések vitorlájából.

A pártközpontnak (mely a népfront országos tanácsán keresztül közölte utasításait a táborszervezőkkel) sikerült megosztania a klubvezetőket magában foglaló klubtanácsot. Homályos fenyegetésekkel megfélemlítettek több klubvezetőt, így elérték, hogy a klubtanács tagjai egymást marják, és fölkészületlenül, megosztva fogadják a hatalom beavatkozásait. Az első rutinkövetelés az volt: kitiltani az ellenzékieket a táborból (az ellenzékhez soroltatott a Duna Kör is). A tábor egyik szervezője – figyelmen kívül hagyva a klubtanács többségének véleményét és kihasználva számos klubvezető távollétét – el is végezte ezt a dicsőséges feladatot; indokai: „hogy a tábort egyáltalán meg lehessen tartani.” Lemondta az ugyancsak nem kívánatos ellenzékinek minősített Bába Iván tervezett előadását is.

Ma már Magyarországon csak azt lehet ilyesmire rászorítani, aki hagyja magát. Az ellenzékiek szerves részei a magyar szellemi életnek, bármennyire igyekszik is a párt elszigetelni őket. Csak két kiragadott példa a jogi karon megrendezett Bibó-konferencia[SZJ] és a szakkollégiumok pápai tábora[SZJ], ahol ismert ellenzékiek is előadtak.

A hatalom maga sem remélte, hogy vezényszóra irányíthatja az autonóm klubmozgalmat, ezért a tábor programját is célba vette. Megakadályozták a reformer színekben fellépő Nyers Rezső, Pozsgay Imre, Szűrös Mátyás részvételét, más előadókat – elsősorban közgazdászokat és politológusokat – olyan helyzetbe hoztak, hogy maguk álltak el a szerepléstől. Helyettük másod-nyolcad vonalbeli propagandistákat kényszerítettek a résztvevőkre.

A pártközpont akcióiról a tábor kezdetén a vezetőség korrekt módon tájékoztatta a tagságot. Megosztottsága csak később rontotta meg a légkört, a párt soron következő követelése kapcsán, mely szerint le kell mondani a napi vitákat összegző, rövid összefoglalókról, melyek az esti tábortüzeknél hangzottak volna el. „Odafönt”, úgy látszik, betegesen félnek mindenféle platformképződéstől. A klubtanács újra meghasonlott, s a tábor hangulatát csak a „közkatonák”, az egyszerű résztvevők határozott fellépése mentette meg. Szerencsére volt néhány kiemelkedő színvonalú előadás is, így Kiss Gy. Csaba, Kovács István, Borsi-Kálmán Béla, Fried István, Benda Kálmán és Joó Rudolf előadása; de még az oktrojált előadások utáni viták is élményt jelentettek.

A tábor utolsó napján az egyik szervező is elismerte: nem sikerült elérni azt a célt, hogy a társadalompolitikai és honismereti klubok a reformmozgalom tömegbázisává váljanak, mint ahogy a klubmozgalom megszilárdulását is megakadályozták a hatalmi manőverek.

Kérdés, hogy kompromisszumaik révén a klubvezetők nem vesztik-e el előbb-utóbb tagságuk éppen azon részét, mely a mozgalom motorja volt, s valóban képes volt alternatív politikai mozgalommá tenni a klubokat. Nem hoztak eredményt némely klubvezetők idei kompromisszumai a szervezeti problémák megoldása terén sem. Nem kaptak ígéretet, hogy a jó magaviselet jutalmaként ismét engedélyezik a hatóságilag bezárt klubok működését, és hogy sor kerülhet a jövő évi klubtáborra. Túl kis előnyért túl nagy árat fizetett idén a klubmozgalom.


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon