Skip to main content

Huzatos paradicsom

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Részlet Modor Ádám 1995. január 25-én Kuncze Gábor belügyminiszterhez írt nyílt leveléből


„Tisztelt belügyminiszter úr!
Kedves Kuncze Gábor!


Egy immáron hatodik esztendeje folyó küzdelem újabb erőpróbája előtt áll a Katalizátor Iroda és a budapesti rendőrség. Újra fennáll a veszélye annak, hogy a Magyar Köztársaság rendőreit be fogják vetni a jelenleg még legálisan létező könyvpiaci szereplők ellen. (…)

Felhívnám a figyelmét arra a nem jogi természetű tényre, hogy a könyveknek nem csupán korpuszuk létezik, hanem pszichéjük is.





Bár mozgóárusítás a metróállomások területén 1992 vége óta folyik, csak néhány hónapja készült el a szakhatósági szervek véleménye, amelyben sikerült megállapítani, hogy bizony veszélyesen túlzsúfoltak az állomások. Október 28-án tehát a BKV Vagyonhasznosítási Osztálya összehívta az árusok képviselőit, hogy tájékoztassa őket: általános rendezést kívánnak végrehajtani. Összesen 35 pavilon fog épülni a metróállomások felső részein, az első 22 pavilont, a Deák tértől indulva kifelé, már tervezi is az Uvaterv. S bár a füstüveges építmények nyilván szépen illeszkednek majd az állomásképbe, ez nem vigasztalja azokat, akik végleg kiűzetnek a metróparadicsomból. Ilyen a többi könyvessel együtt a négy állomáson árusító Katalizátor Iroda is, amely megért már néhány hasonló kiszorulást. (Pl. 1992-ben a Fővárosi Önkormányzat aluljáró-rendezési tevékenysége idején.)

A rendőrséget is mozgósító intézkedések akkor az 1989 óta tartó áldatlan állapotokat voltak hivatva javítani. Az engedély nélkül árulóknak és az új érdeklődőknek a főváros pályázatot is kiírt az engedélyezett helyekre, majd átpasszolta a problémát a BKV-nak, amelynek jól jött a pótbevétel. A pályázatot nyert standok mellett azonban furcsamód mind újabbak jelentek meg, ki tudja, hogyan szerzett engedélyekkel. A szerződések 1994. május 31-én lejártak, s a BKV havonta újította meg azokat. Az így kialakult bizonytalan légkörben lábra kaptak olyan híresztelések, hogy a szakhatósági vizsgálatok ürügyén a mozgóárusok helyét a náluk sokkal jobban fizető multinacionális cégek hirdetéseinek akarják átjátszani. A rossz nyelvek azt is susogták, hogy egy multikat képviselő reklámcég felajánlotta kedvenc közlekedési vállalatunknak: kétévi deficitjét a hirdetőfelületért. A BKV persze rendületlenül cáfolt, majd összehívta az árusok képviselőit, hogy ismertesse pavilonos elképzeléseit.

Hogy elkerüljék az árusok, különösen a könyvesek összefogását, kollektív ki nem vonulását, a BKV illetékesei ezután taktikázni kezdtek, egyesével hívták be a vállalkozókat. A renitenskedésre kiváltképp hajlamos Katalizátor Irodával különalkut próbáltak kötni, a jelenlegi négymetrós hely fejében egymetrós (Moszkva tér) és három HÉV-állomási (Árpád híd, Margit híd, Közvágóhíd) területet ígértek, amit Modor Ádám, a Katalizátor vezetője elutasított azzal, hogy egységes megoldást kell találni. Szonntág Andor, a Metró Üzemeltetési Főmérnöke később kifejtette a tárgyalásra Modor által invitált újságíróknak, hogy nem is számítottak másra. A Főmérnök Úr a két újságíróval folytatott másfél órás „elbeszélgetés” során azért elmondta – szigorúan bizalmas, nem a nyilvánosságra tartozó tájékoztatásként –, hogy valóban érdeklődnek bizonyos multinacionális cégek a felszabaduló területek iránt, és célozgatott arra is, hogy a témában való túlzottabb elmélyülés „magas érdekeket” sért: nemcsak az ő, de az újságírók feje is porba hullhat.

Az érdekek valóban szerteágazóak, nemcsak a BKV és a multik köreit zavarják az árusok, de a mindinkább szűkülő budapesti könyvpiac 30–40%-át ellátó mozgóárus könyvesek szálkát jelentenek a szakma szemében is. A könyvesek nagy része kivonul abban a reményben, hogy így eséllyel pályázhat a pavilonokra. A Katalizátor azonban – tartva attól, hogy a könyvesek nem rúgnak labdába, ha a BKV felszabadítja a licitet – maradni próbál. „Február elsején megpróbáljuk befizetni a bérleti díjat. Maradunk, amíg rendőrökkel el nem távolítanak minket a metró területéről, aztán visszamegyünk az aluljárókba, hogy a főváros végre megértse: ezt a problémát mindenképpen meg kell oldania.”

„Felhívunk mindenkit, aki a magyar könyv jövőjéért aggódik, hogy szolidaritásával csatlakozzon polgári engedetlenségi mozgalmunkhoz, melynek során Budapest forgalmas csomópontjain könyveket fogunk árusítani engedély nélkül 1995. február 1-jétől mindaddig, amíg a helyzet megnyugtató, tárgyalások útján történő rendezésére sor nem kerül” – írják január 27-én kiadott nyilatkozatukban.










Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon