Kőszeg Ferenc úrnak

Beszélő szerkesztőség
Budapest

Kedves Feri!

Közel két év telt el azóta, hogy vendégemként tisztelhettelek lakásomon.

Egy Jurta-beli rendezvényetekhez kérted közreműködésemet és a Jogász Fórum segítségét. Talán emlékszel még: a pártállam rendőrsége volt a rendezvény témája, és mi hosszan elbeszélgettünk arról, hogy a törvénytelenség rendszerében talán az a legrosszabb, hogy az állampolgár nem tudhatja, mire számíthat, a paragrafusok – miként a gumi – a hatalom kénye-kedve szerint tágíthatók, ha akarják, lecsapnak, ha úgy látják jónak, nem. Persze közel két év elteltével talán oktalanság elvárni, hogy mindenre pontosan emlékezzél. Örülök, hogy a lakásomból feltáruló kilátás megnyerte tetszésedet, bár a gellérthegyi panoráma szépségét aligha lehet saját érdememnek betudni. Mindenesetre megtisztelsz vele, ha úgy találod, hogy lakásom „Budapest legszebb fekvésű telkén” van, sőt a nyilvánosság előtt is hajlandó vagy ilyen egyértelműen állást foglalni egy objektív mércével aligha eldönthető ügyben. Persze a cikknek választott témáddal és érdemi mondanivalóddal („Legyen Justitia – vesszen a világ!”) összefüggő ítéletei még vitathatóbbak; nyilván ezért került ez a merőben magánjellegű közlés egyebekben valóban közérdekű témát tárgyaló cikked élére. Visszatérve közel két év előtti megtisztelő látogatásodra, nyilván az idő múlása okozza, hogy az már elhomályosodott egyébként kiváló emlékezetedben, hogy nem villalakásban, hanem egy tizenegy lakásos társasház két és fél szobás lakásában élvezted vendégszeretetemet. Mint ahogy megvallom őszintén, én sem emlékszem arra – szintén több mint egy esztendő távolából –, hogy vajon hány szobás az a Budapest szívében lévő lakásod, ahol ötvenedik születésnapod alkalmából volt szerencsém köszöntem téged, és ahol a több tucat meghívott körében magam igen kényelmesen múlattam az időt.

Utólag is köszönet a kellemes órákért.

Nem lenne hát igazságos, ha – a győzelem után ellentétes oldalra kerülvén – támadásaidat visszájára fordítva azzal érvelnék, hogy számomra nem kevésbé hiteles azoknak a fellépése a diktatúra ellen, akiket nem az éhség, a személyes elnyomottság és érdek hajt, hanem az igazság, a közösség és (ne szisszenj fel!) a nemzet szolgálata; hiszen el kell ismernem, hogy te sem tartoztál a nyomorgók, a kiszolgáltatottak közé. Nem ez a különbség közöttünk. Talán inkább az, hogy te tartasz a nyomorgóktól, a hajdan kiszolgáltatottaktól, én pedig nem. Cikked végén jóindulatúan figyelmeztetsz: „…a régi rendszer kárvallottjai meg a mai helyzet kárvallottjai nem fogják a rózsadombi kádervillákra korlátozni magukat. Felmásznak azok még a sziklás Gellért-hegyre is.” Köszönöm az óvó szavakat, de nem tudok mit kezdeni velük. Nem vonom kétségbe, hogy őszinte az aggodalmad, amikor „azok” várható reakcióját idézed. Én viszont, úgy hiszem, mentes vagyok minden hisztériától.

Kedves Feri, hidd el, nincs okod félelemre. Ez a nép nem akar bitókat. Csak igazságot és törvényt. A magyar nép megbocsátó és nagyvonalú. És felnőtt – ezért senki nem mondhatja, hogy „Nicht vor dem Kind”, majd a papa, mama megbeszéli. Kinyújtott kezedet mindenkor készséggel fogadom. De nem „azok” feje fölött. Akikhez tartozom. Akikért érdemes kockáztatni vagyont, lakást, mindent. Mindazonáltal, kedves Feri – miután áprilisban valahogy elmaradt –, 51. születésnapodon utólag minden jót kívánok neked. Isten éltessen sokáig!

Baráti üdvözlettel:

Kőszeg Ferenc éppen Leningrádban tartózkodik egy emberjogi találkozón, ezért Kónya Imre levelére csak a jövő héten reflektálhat. Ám a szerkesztőség kollektívája bizonyos abban, hogy Kőszeg Ferenc nem fog felszisszenni, továbbá abban is, hogy személy szerint – nem tart különösebben a néptől, melyhez Kónya dr. – saját bevallása szerint tartozik.