Skip to main content

Minden hatalmat a KGB-nek!?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Oroszország


Mindennapos akciófilmek

A szaratoviaknak megint röstelkedniük kell, hogy a város egyetlen nagy szülötte, Csernisevszkij, forradalmi demokrata tevékenységre adta a fejét. Így csak egy homályos legendát dédelgethetnek Mihail Bulgakov állítólagos szaratovi nagynénikéjéről, na meg arról, ami A Mester és Margarita epilógusában is meg van írva: a Wolandot üldöző rendőrök Szaratovban is elkaptak egy Vologyin nevű polgártársat.

Utódaik nem kisebb sikerekkel büszkélkednek: az egykori KGB-t felváltó Nemzetbiztonsági Hivatal szaratovi főnöke szerint a városban pontosan 14 jól szervezett, fölfegyverzett bűnszövetkezet működik, amely a helyi főügyésztől a tanácselnökig mindenkit a markában tart. Aki nem fizet, vagy nem hajtja végre az utasítást: egyszerűen kivégzik. Legutóbb egyetlen hét leforgása alatt két gyilkosság történt: az egyik áldozat a város leggazdagabb kereskedelmi vállalatának igazgatója, aki nem állt el bankalapítási tervétől, a másik a szaratovi tőzsde megvesztegethetetlen ember hírében álló elnöke. Mindkettőjüket lelőtték testőreikkel együtt (akik egyébként állítólag kiválóan képzett egykori KGB-keretlegények voltak). Szaratov utcáin mindennaposak az akciófilmekből ismert jelenetek: fényes nappal kávéházi vendégekbe belelőni egy géppisztolysorozatot – már nem is számít címlapsztorinak.

„Gyalogosok”, „lovasok”

A nagy zsarolássorozatok öt éve tartanak. Az első napvilágra került eset egy pénznyerő-automata tulajdonosától százezer rubelt követeltek (akkor még ez tekintélyes summa volt), aki azonban feljelentést tett a rendőrségen. Részletes haditervet dolgoztak ki, az egyik rendőr azonban leadta a „fülest” a zsarolóknak: az akció meghiúsult. Hiába hoztak létre azóta speciális osztagot a „zsarolások” elhárítására, a zsarolók mindegyikének megvan a maga beépített embere a hatalom valamelyik szintjén.

A várost a maffiák érdekövezetekre osztották fel, s „ellenőrzésük alatt” tartják a megfelelő kerület üzleteit, piacait. E zónákat maga a rendőrség is csak így emlegeti a bandanevek alapján: a Lenin-csapat, a Vörös Csillag-brigád területe. A nagy piacot mindjárt három „szövetkezet” ellenőrzi: aki ott valamit el akar adni, e „szövetkezeteknek” is le kell adni egy meghatározott százalékot – az infláció miatt áruban: halban, cigarettában. Szem előtt tartják az ingatlanpiacot is: különösen azokat figyelik, akik értékes belvárosi lakást adnak el külföldieknek valutáért. Aki nem fizeti ki a megfelelő százalékot, minden teketória nélkül halálra verik.

E „szövetkezetek” tagjai többnyire kisportolt, karatéhoz és más „harcművészethez” kiválóan értő tizen-huszonéves férfiak: tipikus öltözékük a nejlonmelegítő, Adidas cipő, bomberdzseki, rövid haj. Technikai felszereltségüket meg sem közelíti a rendőröké, mindegyikük övén ott lóg a rádiótelefon, a gázspray, revolver nélkül a sarki közértbe se mennek le.

Egy-egy csapat 25-30 fős, szigorú belső hierarchiával. A legalsó szinten vannak a „gyalogosok”, akik a főnökök apró parancsait intézik el, ez többnyire kisebb verés, ráijesztés – azaz ahogy ők mondják: „rászállnak” valakire. A „nagyfőnökökkel” ők nem is találkoznak: arra vannak a „lovasok”, akik a parancsokat kiadják, pénzt osztanak, nagyobb akcióknál bérgyilkosokkal tárgyalnak.

Az, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal helyi vezetői rendre szemet hunynak mindezen ügyletek felett, senkit sem lep meg: nem véletlenül övék a legdrágább dácsasor a nyaralótelepen. Az viszont már sokakat bosszantott, amikor kiderült, hogy az egyik leállított katonai üzem műhelyében, melyet ugyancsak a Nemzetbiztonsági Hivatal felügyel, izraeli modell alapján elkezdtek teleszkópos fémbotokat gyártani, s a késztermékeket maguk a rendőrök árulták – egyebek közt a helyi maffiák „gyalogosainak”.

Tizennégy maffia

A legképtelenebb helyzetek akkor alakulnak ki, amikor a KGB-utód Nemzetbiztonsági Hivatal és a helyi rendőrkapitányság kerül egymással szembe, amelyek ugyan elvileg függetlenek egymástól, gyakorlatilag azonban a csak „csekistáknak” emlegetett biztonságiaké az utolsó szó. A szaratovi rendőrkapitány nyomozó századosa például a legújabb áldozat, aki nem átallott ténylegesen is nyomozni egy többszörös gyilkosság ügyében: az ügyészség vádat emelt ellene államtitok megsértése miatt (egy interjúban azt nyilatkozta, hogy igenis jelenleg is folyik titkosügynökök beszervezése, nevezetesen az Orosz Belügyminisztérium 0015 számú titkos rendelete alapján), ráadásul a biztonságiak többször letartóztatták, verték, családját fenyegetik.

Nem valószínű, hogy bármi is történik mindaddig, amíg e két párhuzamos bűnüldöző erőszakszervezet egyrészt egymás kinyírásával, másrészt a bandáknak való falazással van elfoglalva, de az se segítene, ha csupa makulátlan munkatárs lenne ezekben. Ugyanis csak Szaratovban a gyárak 80 százaléka a hadiipari komplexum részére termelt, márpedig amíg ezek profiljainak átállítása meg nem történik, továbbra is folyik a fegyver- s alkatrész-kereskedelem – s továbbra is mindenekelőtt a KGB-utód Nemzetbiztonsági Hivatal ellenőrzése alatt. A kísértetiesen pontos hírt, amit nemrég nagy csinnadrattával közzétettek: miszerint a város üzleti életét 14 maffia ellenőrzi, a szaratoviak másnap már így adták tovább: a piacokat 14, KGB-irányítás alatt álló maffia ellenőrzi.

(Szaratov)


























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon