Skip to main content

Belföld


Kunszabó Ferenc, a kozmopolita sajtó szélmalmán csüngő magányos harcos már fél évvel ezelőtt felhívta a figyelmet arra, hogy „ez a sajtó mennyire egy húron pendül, és mily gondosan sorba van kapcsolva…” A Hunnia-füzetek második számában az összes bizonyíték elolvasható (Bárdossy Szent László vértanú hazájáért mondott fohászával együtt).


Mindig ünnepnap számomra, ha akár csak egy nyúlfarknyi nyilatkozatot olvashatok valamelyik magyar főkémtől. Beleborzongok ilyenkor abba a lebilincselő logikába, amivel ők (eltérően tőlünk, nyápic civilektől) a világot látják, s annak fonákját is a maga teljes összetettségében sejtetik velünk.


Abban a kérdésben, hogy nemzetiség legyen-e a zsidóság, láthatóan nincs egyetértés az érintettek körében. Nincs, s nem is lehet, már csak azért sem, mert roppant nehezen megválaszolható a kérdés, hogy kik is azok, akiket ez – az SZDSZ legalábbis bizonytalankodó asszisztenciájával kísért – javaslat érint, akik tehát úgy ítélik meg, hogy az sorsukat negatív vagy pozitív irányba befolyásolhatja, függetlenül attól, hogy a történettudomány és a vallástörténet szerint e kérdésben mi is az igazság, ami az emberi jogok kérdéséhez képest másodrangú, ha nem épp lényegtelen.


Komor bika mered az Állatorvostudományi Egyetem területére belépő emberre. Félni nincs okunk: a campus ezen őre mozdulatlan, bronzból öntetett. A bika környezetében mostanában különös dolgok történtek: izgatott emberek szaladgáltak, telefondrótok izzottak, felhevült másológépek ontották a körleveleket, időnként több száz fős tömeg gyűlt össze a jellegtelenségében is egy adott kor nyomasztó hangulatát tükröző épületben.

A végeredmény, illetve a HELYZET. Ezen az egyetemen van eufória, van hatalomváltás, lesz, mert elkezdődött az ún.



A Beszélő Új folyam, I. évfolyam 24. számának 14. oldalán közlik Önök, hogy gyűjtik az adatokat a szakszervezeti tagdíjfizetés önkéntességéről. Ennek kapcsán hivatkoznak a Székesfehérvári Könnyűfémműnél tapasztalt jelenségre, amelyet mint egyedi esetet nem vonunk kétségbe, hanem mint szabálytalan eljárást mi is elítélünk. Szabálytalant, ugyanis a tagdíjlevonás módja, a megbízói nyilatkozat, visszavonó nyilatkozat, tagsági könyvek kezelése stb. alapszervezetünk belső szabályzatában pontosan megfogalmazott módon történhet. Ebből a szabályzatból idézünk.

„I. 2.



Munkakezdéskor, reggel hétkor – ekkorra szólt a DRV Önálló Szakszervezetének meghívása – az egységvezetők kint fogadták a dolgozókat a kapuban, tovább nyomatékosítva az előző napi érvet. Csak húszan-harmincan álltak ellen az ultimátumnak, nem maradt más hátra, mint kitárgyalni az előállott jogi helyzetet és szétszéledni. Ezek szerint a dolgozók nem hívhatnak össze gyűlést, csak az egységvezetők? – hangzott el.


A gyár, ahol élünk, öt, tíz, húsz, harminc éve, akkor inasként, segédként, munkásként ölelt magába, hogy majd füstben, koromban, vegyszergőzben, hasogató zajban, verejtékben, olajsárban, mészfüstben, szénporban éljük le életünk hátralévő éveit három-négy örökké mocskos munkaruhában, amely reggelente nyirkoshidegen tapad örökké álmos testünkre.

A gyár, ahol élünk, a másik műhelyből majd párt választ nekünk, valakit, aki már úgyis gyesre akarja vágatni magát, mert örökké fáj a feje a szemrontó géplámpától, vagy a CIBA-ragasztótól vérzik az ujja, és amúgy is elege van már abból, hog



Állam és egyház: együtt vagy külön?

Van-e különbség jogi státusz szempontjából egy egyház és egy egyesület között?

Mészáros István László: Nincs. Az állam és az egyház szétválasztása elvének alapján az egyházak semmiféle közjogi státusszal nem rendelkeznek, kizárólag magánjogi szervezetként működnek (illetve, kellene hogy működjenek).




Hét plébános levele a győri egyházmegye püspökéhez


Dr. Pataky Kornél püspök
Győr, Káptalandomb 1.
H-9002 Győr, Pf. 60.

Főtisztelendő Püspök Úr!

A győri egyházmegye lelkipásztorilag mélyponton van. Annak ellenére igaz ez az állítás, hogy a politikai változások következtében jóval kedvezőbb körülmények között végezhetjük munkánkat. Úgy látjuk, hogy ezen lehetőségekkel az egyházmegye felelős vezetője és közvetlen munkatársai nem tudnak élni.

Ez megmutatkozik abban, hogy a jézusi koncepcióval nem rendelkező, az elmúlt kommunista rendszert kiszolgáló papok vannak az összes kulcspozícióban.








avagy a változatlan lét meg a kullogó tudat


Csorog a veríték a hátamon és már nagyon feszengek. Az előbb tettem le a kagylót, miután valaki a képviselők parlamentben újságolvasását kifogásolta. Ő ugyan nagyon hisz a feltámadt magyar demokráciában, mondta, majd elcsuklott a hangja és zokogásba fúlt. A bácsi, aki itt vár, azt bizonygatja, hogy higgyem el, Budafokon az elit panamáira sose derül fény, ők ugyanolyan gondtalanul űzik tovább játékaikat, meg a szakoktatás, hát az elképesztő, hát semmi sem változik ebben az országban? A levél, amit a kezemben tartok, egy zalai faluból nagyon hasonlót mond.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon