Skip to main content

Visszabeszélő


A Beszélő augusztusi duplaszámában megjelent cikkével kapcsolatban megosztanám önnel Nagy Imrével kapcsolatos kételyeimet.

Nagy Imrét két okból szokták méltatni. Egyrészt az 1953–54 közötti időszak reformtörekvésének úttörőjeként, másrészt az 1956-os forradalom vezéralakjaként. Az előbbi korszakkal kapcsolatban olvastam Vas Zoltán valamelyik emlékiratában, hogy 1953 júniusában Moszkvában magyar kormányküldöttség járt, melynek összetételét előzőleg a szovjet illetékesek határozták meg.



Sajnos találtam egy „kapitálist” a legutóbbi Beszélőben. Kínos, főleg azért, mert épp a történelemhamisítási ügyben leltem rá. A 89. oldalon (s attól kezdve többször is) a „Hosszú kések éjszakája” szerepel, noha a „Kristallnacht”-ról van szó. Mint tudjuk, 1938. november 8–9. éjszakáján támadtak a németországi zsidókra, a sok betört kirakat és ablak, üvegcserép után kapta az elnevezést mind ez az éjszaka, mind a 14-éig tartó „Kristallwoche”. A hosszú kések éjszakáján, 1934 nyarán (június 29–30-án) Hitler az SA vezetőit (és egyéb ellenfeleit) mészároltatta le.

[Levélváltás]


ROMA SAJTÓKÖZPONT BERNÁTH GÁBOR
Főszerkesztő Úrnak
1092 Budapest, Ferenc krt. 22. II/3.

Tisztelt Bernáth Gábor Úr!

A Roma Sajtóközpont kiadásában megjelent Porrajmos című kiadványotok az Országos Cigány Információs és Művelődési Központhoz is eljutott.

A könyv megjelentetését fontosnak tartjuk, de szeretnénk az alábbi észrevételünket, illetve nemtetszésünket figyelmedbe ajánlani, ugyanis a könyv címe a cigány nyelvet beszélők körében felháborodást váltott ki, mert jelentése: nemi kitárulkozás.









Kenedi János Kis Állambiztonsági Olvasókönyv című művének ismertetése ürügyén Rév István terjengős írást közölt a Beszélő 1998/4. számában. Rév e cikkében a tényekre való különösebb tekintet nélkül anekdotázik, spekulál, illetve tudományoskodva bölcselkedik, majd így von le saját premisszáiból tetszetős következtetéseket. A spektrum széles. Rév jólértesülten hajigálódzik. Röpül a KB-határozat, röpül a Timothy Garton Ash, röpül a Biblia, röpül a nehéz kő.


A tehetetlen düh kerülgetett, amikor kezembe vettem a Beszélő évek című kötetet. Az előzetes és kimerítő egyeztetések után az 1964 című év-esszémnek a Kádár János arculatváltásával foglalkozó részlete, a megkérdezésem és beleegyezésem nélkül végrehajtott húzások, valamint a slendrián beavatkozás következtében zavarossá és értelmezhetetlenné, nyelvtanilag is érthetetlenné vált.


Tisztelt Szerkesztőség!

Folyóiratuk 2000. júniusi számában közölték J. Győri László írását, amelyben rólam minden alapot nélkülöző, súlyosan rágalmazó megállapításokat tett. Kérem, hogy lapjukban helyreigazításként adjanak helyt alábbi reagálásomnak.

1. Csaknem két évtizedes rádiós szakmai múlttal a hátam mögött, szerkesztő-riporterből lettem adófőszerkesztő, nem „szakszervezeti titkárból”, ahogy a szerző ezt durva csúsztatással sugallja – mintegy az előző rendszer szakértelmet nélkülöző párttitkárának karrierjére alludálva.





A liberális kultúratámogatás látszólag paradox fogalom. Az államhatalom korlátozásának liberális eszméjéből az következne ugyanis, hogy az államnak ki kell vonulnia a kultúra területéről. A kultúra finanszírozása tehát nem az állam feladata.

Következésképpen a liberális állam nem támogatja, nem támogathatja a magaskultúrát. Jogosan mondhatja az állampolgár, hogy az ő adóforintjaiból ne támogasson az állam olyan kulturális produktumokat, amelyekből ő nem részesedik.



A lap márciusi számában azt írja Halász Tamás az Artus Színház Turul című előadásáról, hogy „Goda Gábor társulatvezető írta és rendezte a darabot”. Ez csak féligazság, a darabban elhangzó nem is csekély számú szöveget ugyanis én írtam, igaz, a színlapon Bán Zoltán néven szerepeltem. Az már persze tény, hogy a többszáz előadás jogdíjából egy vasat sem kaptam. De rég volt, tán igaz sem volt.


Az 1998-as választások után számos befolyásos szabad demokrata a párthoz csatlakozott tollforgatókat tette – részben vagy túlnyomórészt – felelőssé a lesújtó vereségért. Engem gyakran ért ilyen vád, az utóbbi időben már olyankor is, amikor pártkörökben bíráltam a vezetést, így hát el kell tűnődnöm azon, hogy összeegyeztethető-e valamely értelmiségi személy erkölcsi és intellektuális felelősségérzete a párttagságból fakadó kötelezettségekkel.


A Mozgó Világ 2000. februári számában olvastam volt rádiós kollégám, Bocskay Zsolt interjúját dr. Csúcs László FKgP-s országgyűlési képviselővel, a Magyar Rádió egykori teljes elnöki hatáskörrel felruházott alelnökével. Az interjúban Csúcs László egyebek mellett beszélt a rádióban töltött időszakáról, utólag is igazolást keresve a kirúgásokhoz. A Mozgó Világban megjelent interjúra reagálva, Csúcs Lászlót ahhoz a finn dizőzhöz hasonlítottam, aki a Picasso kalandjai című svéd filmben azzal megy mindenkinek az agyára, hogy ugyanazt a dalt énekli.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon