Egyetemi tanulmányaim alatt lettem a Beszélő rendszeres olvasója. Illegális változatát koromnál fogva csupán a tiltott gyümölcs sajátos ízétől megfosztva, reprintként ismerhettem meg. Vitaindító felhívásukat azért tartom örvendetesnek, mivel tapasztalataim szerint az egykori szamizdat jogutódja eddig nemigen preferálta a mezei olvasókkal való dialógust. Remélhetőleg nem csupán a folyóirat anyagi problémái kényszerítették arra a szerkesztőket, hogy a tágabb értelemben vett olvasótáborhoz forduljanak.

A Mozgó Világ 2000. februári számában olvastam volt rádiós kollégám, Bocskay Zsolt interjúját dr. Csúcs László FKgP-s országgyűlési képviselővel, a Magyar Rádió egykori teljes elnöki hatáskörrel felruházott alelnökével. Az interjúban Csúcs László egyebek mellett beszélt a rádióban töltött időszakáról, utólag is igazolást keresve a kirúgásokhoz. A Mozgó Világban megjelent interjúra reagálva, Csúcs Lászlót ahhoz a finn dizőzhöz hasonlítottam, aki a Picasso kalandjai című svéd filmben azzal megy mindenkinek az agyára, hogy ugyanazt a dalt énekli.

Az 1998-as választások után számos befolyásos szabad demokrata a párthoz csatlakozott tollforgatókat tette – részben vagy túlnyomórészt – felelőssé a lesújtó vereségért. Engem gyakran ért ilyen vád, az utóbbi időben már olyankor is, amikor pártkörökben bíráltam a vezetést, így hát el kell tűnődnöm azon, hogy összeegyeztethető-e valamely értelmiségi személy erkölcsi és intellektuális felelősségérzete a párttagságból fakadó kötelezettségekkel.

Elszomorított és elképesztett a Beszélő legutóbbi számában megjelent Soros-interjúnak magára az alapítványra vonatkozó része. Szomorúságomat Soros György válaszai okozták, elképedésemet a kérdezők váltották ki.

Érthetően elfogult vagyok az ügyben, mert ott álltam az alapítvány bölcsőjénél, s működésének első éveiben elég aktívan tevékenykedtem is benne. Ezzel együtt le kell szögeznem, hogy létrehozásában részt vevők egyikének sincs – megközelítően sem – annyi joga az alapítvány működésének megítélésére, mint Soros Györgynek.

A diaszpóra és Magyarország között egyre növekvő távolság miatt csak most került kezembe a Beszélő 1999. februári száma, s benne az általam is nagyra becsült Szabó Miklós írása (Az ellopott barikád) Pongrátz Gergely 1982-ben megjelent visszaemlékezéseiről.

Meglep, hogy a szerző még ennyi év elteltével is jelentőséget tulajdonít a Pongrátz-könyv egykori megjelenésének.

A szerkesztőség eredetileg bő válogatást tervezett a TIB első évében tartott ülések jegyzőkönyveiből, amely azonban anyagtorlódás miatt kimaradt, miközben a szövegből nem töröltük az utalást. Így maradt ki a TIB alapító tagjainak teljes névsora is, melyet az alábbiakban közlünk.

Kérjük olvasóinkat, hogy a Beszélő évek című sorozatunkhoz kapcsolódó megjegyzéseiket, kiegészítéseiket minél előbb juttassak el a szerkesztőségbe. A sorozatot önálló kötetben is kiadjuk: összeállításakor szeretnénk javaslataikat figyelembe venni.

A napokban került a kezembe a Beszélő 1998. júniusi száma, és meglepetéssel olvastam Iványi Gábor 1975 című írását.

Ennek az esszének az olvasása közben jutottam arra az elhatározásra, hogy „visszabeszélek”, bár egyáltalán nem az erősségem az írás, de mivel családomról, azaz édesapámról, néhai Ungvári Sándorról is szó esik, ezért úgy döntöttem, hogy a magam részéről egy kicsit kiegészítem Iványi úr írását.

Bár az alapgondolat már 1998. november 21-én a Wesley János-napok délutánján fogalmazódott meg bennem, ahol dr.

Az 1988-as színházi évad érdekesebb bemutatói között Nánay István megemlíti A kihallgatás című darab bemutatóját. Ez szép tőle. Nem szoktam meg, baráti orgánumoktól sem, hogy írásaimról megemlékezzenek. A Magyar Kánon Tervezőiroda koncepciójába megtisztelő módon nem férek bele.

Nánay viszont írt néhány sort A kihallgatásról. Igaz: nem nagyon tetszett neki a darab, de ezt rendjén valónak találom.

Az erről szóló beszámolóban olvasom, hogy a június 16-án, Nagy Imre és társainak kivégzése évfordulóján Mécs Imre és Kis János a Szabadság téren a televízió székházának párkányán beszédet mondott, majd ugyanitt (és nem csak a Vörösmarty téren) a rendőrség megpróbálta szétoszlatni a tömeget, mégpedig úgy, amint azt alábbi, Grósz Károlynak írt levelemben közlöm.

„Miniszterelnök úr, hallottam és olvastam a Nagy Imre kivégzésének harmincadik évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésekről szóló beszédét.

lapotok nagy sikerű sorozatában, a „Beszélő évek”-ben sor került 1988-ra, a demokratikus ellenzék életének egyik legfényesebb esztendejére. Sok mindenről szó esik szeptemberi összeállításotokban, de a kronológia egyetlen kurta mondatával zárjátok rá a históriai koporsófödelet az 1988 novemberében megalakult SZDSZ-re. A Beszélőben.

Tudom, tudom, ez afféle szubjektív krónika csupán.