A múlt héten Hamburgban voltam; ott egy előfizetőnél a kezembe került lapjuk 1995. június 8-i száma. Ebben azonnal megütötte szememet Mink András és Zádori Zsolt írása; amely „húsomba vágott”. Annál is inkább, mert hasonló témájú olvasói levelem megjelent a Népszabadság április 11-i számában.

Természetesen egyetértek az idézett cikkben megjelentekkel. Szeretnék azonban néhány dolgot hozzátenni.

Nem a Greenpeace Brent Spar elleni akciójának helyességét vagy bölcsességét szeretném vizsgálni – elvileg lehetséges, hogy a szervezet ezúttal melléfogott. Az Ön cikkének egyes érveivel, előfeltételezéseivel és hangulatával kapcsolatban van néhány kérdésem.

1. Ön szerint: „Mivel nem tagadja senki, hogy a kiszolgált olajtermelő és -tároló berendezések elsüllyesztése szennyezi a tengereket (a kérdés pusztán az, hogy mennyire, és hogy mi ennek a módszernek az alternatívája), nem volt különösebb szükség erre külön felhívni a figyelmet.” A dinamit veszélyességét sem tagadja senki.

Megdöbbenve olvastam a Beszélő ez év június 22-i számában, hogy ifj. Bibó Istvánt leváltották a Baár-Madas igazgatói posztjáról. Az indokolás, hogy többen kifogásolták az iskola liberális szellemét, sőt, hogy az igazgató ateistákat is megtűrt a tanári karban. És ami a legabszurdabb, hogy az SZDSZ utasítására szándékosan tette november 4-re a gólyabál időpontját.

Azok az egyházi méltóságok, akik most Bibó Istvántól meg akarnak szabadulni, bizonyára nem tudják, hogy a valaha volt Lónyay utcai református gimnázium a legliberálisabb szellemű iskola volt egész Budapesten.

A Beszélő 1995. június 22-i számában „Szirénhangok” címmel megjelent írással kapcsolatban a következő észrevételeket kívánom tenni:

Zolnay János helyesen idézi álláspontomat, miszerint visszautasítottam a „kereszténydemokrata szirénhangokat” (22. oldal, második hasáb, harmadik bekezdés), de nem értem a két mondatból álló bekezdés egyik mondatát sem.

Mi a különbség a „nemzeti” és a nemzeti között? Ki véli azt, hogy e jelző egyik vagy másik változata illik rám? Miért értelmezi a szerző szavaimat az óvatosság jeleként?

A cikk néhány tévedését szeretném az ügy jelentőségére tekintettel pontosítani.

A Zsidó Helyreállítási Alap, melyet az 1946. évi XXV. tc.-kel hívott életre a magyar törvényhozás, nem „a világ zsidóságát megsegíteni célzó szervezet”, mint azt írták. Az Alap – valóban a Párizsi Békeszerződésben foglaltakkal összhangban –, de a magyarországi zsidó közösség reparációját szolgálta volna, s mindazon javak tartoztak volna körébe, melyek az örökös nélkül elhalt zsidók egykori tulajdonát képezték.

A Híradó-háttér című cikk szerint május 12-én, azon a napon, amikor Betlen Jánossal közölték felmentését, az SZDSZ médiafelelőseként telefonon közöltem Horváth Ádámmal, hogy az SZDSZ nem fog beleszólni a tévéelnök döntésébe. Ha valóban így történt volna, azt akár kéretlen megerősítésként is lehetne értelmezni. Valójában május 12-én személyesen találkoztam Horváth Ádámmal, hogy tájékoztassam a rádió-televízió törvény tervezetének legújabb változásairól. Amikor a találkozónkat megbeszéltük, fel sem merült, hogy a Híradó főszerkesztőjének személyéről is szó eshet majd.

Tisztelt Szerkesztőség!

Lapjuk április 13-i számában „A rendőri jelenlét és a testbeszakadtak” címmel megjelent cikkük néhány, a Pilis Securityt érintő megállapítására szeretnénk reflektálni.

Meg kell jegyeznem, hogy a történelem „elmaszatolása” persze nem jó, de a dolgok „fekete-fehér”, „angyal-ördög”-szerű ábrázolása sem jó. Az ilyenfajta ábrázolást a kommunisták abbahagyták 1961-ben, mikor felfedezték, hogy „aki nincs ellenünk, az velünk van”, és ettől kezdve sok mindent „elmaszatoltak” ugyan – különösen az 1953 utáni történelemből –, ugyanakkor számos, inkább korábbi történelmi probléma megvitatását egyre inkább lehetővé tették. 1989 óta viszont nagyon sokan úgy képzelik, hogy bizonyos problémákat (pl.

A Beszélő április 27-i számában cikk jelent meg kerületünk önkényes lakásfoglalókkal kapcsolatos gondjairól. Számomra igen meglepő volt a cikk stílusa és az, hogy a riporter milyen mértékben rugaszkodott el a valóságtól. Idézőjelbe tette és a számba adta saját megállapításait.

Fél füllel hallott információit valóságnak fogadta el. Megállapításaival kapcsolatban az alábbiakat kívánom leszögezni:

Kerületünkben több éve életveszélyesnek nyilvánított házak lebontását akartuk lehetővé tenni, mikor a lakóknak fokozatosan lakást biztosítottunk.

A Beszélő című hetilap 1995. március 30-i számában Zolnay János tollából cikk jelent meg Berlusconi a megyeházán címmel. A cikk ügyfelem, Horváth István dabasi polgármester (Dabas, Zlinszky köz 2.) személyét érintő valótlan megállapításokat, illetőleg következtetéseket tartalmaz.

1. Nem felel meg a valóságnak, hogy Horváth István ősszel úgymond „megóvta” volna városát a művelődési tárca nyolcvanmilliós céltámogatásától. A kijelentés minden alapot nélkülöz.