örömmel tölt el, hogy lapotoknak mégsem az volt az utolsó száma, amelyben – többek között – Ungvári Tamás Szélfaktor című írása megjelent.

Tisztelt Olvasók!

A nagy hagyományú Beszélő Szponzorok piaca címmel hatoldalas összeállítást jelentetett meg október 20-i számában. Itt Kőszeg Ferenc Pánczél Gézával készített interjújában, illetve a forrásaként a Sajtóterjesztés című szaklapot megjelölő táblázatban is felbukkant a Beszélő egyik konkurensének, a Magyar Narancs című hetilapnak neve, sajnálatos módon a valóságnak meg nem felelő adatok kíséretében. Tájékoztatásuk érdekében ezért szeretném közölni az alábbiakat:

1.

Kérem, higgye el, fölöslegesen ijedt meg Horn Gyulától. A miniszterelnöknek nem voltak ínyére a Maga kérdései – ami érthető, hiszen Maga a Magyar Szocialista Párt belső meghasonlását firtatta, ami a mai magyar politika legkínosabb titka –, de mi ennek a jelentősége?

Semmi.

Az interjú szerzői jogi szempontból nem a miniszterelnök tulajdona, hanem a Magáé.

Múlt heti cikkünk kapcsán Szabó Róbert, a Szentesi Élet című városi hetilap felelős szerkesztője helyreigazítási kérelmet juttatott el hozzánk. A teljes szöveg közlését nem tartjuk indokoltnak, mert az főként indulatos minősítéseket tartalmaz. Két tényszerű állítás érdemel figyelmet:

1. „…sohasem voltam az állítólag Takács által szponzorált Szenior vízilabdacsapat kapusa, és sohasem utaztam velük Amerikába!”

Ha így van, a pontatlan információért elnézést kérünk.

2. „A szerző …(felteszi) a kérdést, hogy a helyi sajtó miért hallgat konokul a Takács-ügyről?

Kedves Révész Sándor,

írásod végét nem értem. Honnan egyszerre ez a biztos defetizmus, hogy a vízlépcsőmeccs már úgyis elveszett? Lányaid, akiket sajnos nem ismerek, vajon mit szólnak ehhez? Ki kényszerítette össze a vegyes párost, s az eszdéesznek mitől bénult meg a keze? Ki tűri tovább ezt a szégyent? A párttagság ma is menlevél volna minden morál alól, még ott is, ahol magáról az Életről van szó, bizony, így, nagybetűvel? Igazából semmi ilyesmi nincs. A Nagy Katasztrófa mélyén mindenki külön felelős önmagáért.

T. Szerkesztőség!

Ne bolondozzatok: nem arról van szó, hogy 1990–92-ben mit írtatok, hanem arról, amit 1994 májusa után. Azokra a cikkekre nagyon jól emlékszem – előfizető vagyok –, információim jelentős része belőlük származik. A t. Szerk. vagy… – de nem, az nem valószínű –, vagy festi magát. Javaslom, kössünk Beszélő–TGM-paktumot, amelynek 1. paragrafusa: Túrósnak* mennie kell.

Tisztelt Szerkesztőség!


A fenti cikk sajnos a tények felett nagyvonalúan áthullámzó újságírói stílus jó példája. A kép ettől hamissá és a téma komolytalanná válik. Ehhez persze nagyon figyelmesen kell olvasni.

A cikk a második hasáb első mondatának végéig („…komplexumnak”) korrekt. A „komplexum” azonban magyarázatot igényel, ugyanis Makovecz Imre a Solymári Tanács V. B. által ígért, de soha meg nem kapott telekre valóban nagystílű, 12 + 1 osztályos Waldorf-iskola tanulmánytervének első vázlatát készítette el.

Távküldési műhiba következtében sajnálatosan kimaradt egy fontos bekezdés a szeptember elsejei számban megjelent cikkemből. Ebben a következő gondolatot fejtettem ki:

Mi, magyarok, természetesnek tartjuk, hogy az ország területén élő szlovákok, németek, románok stb. a magyarországi politikai közösség részének tekintik magukat, s megijednénk attól, ha – ellenkezőleg, szlovákjaink a szlovák politikai nemzet, németjeink a Német Szövetségi Köztársaság, románjaink a romániai államnemzet részének vallanák magukat.

Kedves terrorista!

A Beszélő szerkesztősége szívesen készítene Önnel exkluzív interjút, s az interjú elkészítése után boldogan feladná Önt a nyomozó szerveknek nyolcmillió forintért.

A rendőrségtől nyomravezetőként kapnánk tízmilliót, ebből nyomban átadnánk Önnek, illetve az Ön által megjelölt személy(ek)nek kétmilliót. Önnek is, nekünk is ez volna a legjobb megoldás.

Önt így is, úgy is elkapják.

Tisztelt Főszerkesztő Úr!

A Beszélő 1994. június 30-i számában közzétette levelemet, amelyet az 1994. május 26-i számukban megjelent cikkükre írtam. Egyáltalán nem okozott meglepetést, hogy levelemet nem az eredeti formájában közölték, hanem engedélyem nélkül maradtak ki egyes részek belőle, a pontatlan és hamis információk közlése mellett a cikk írójánál – Zádori Úrnál – úgy látszik ez teljesen természetes (a hibákat gondolom a gépírónőtől a tördelőig bárkire rá lehet majd fogni).