Tisztelt Szerkesztőség!

Egyetlen – a végkicsengést némileg módosító – észrevételt szeretnék tenni Váncsa István ragyogó elemzéséhez, amely a Beszélő 1994. augusztus 4-i számában jelent meg.

Nálunk a zenei élet már rég nincs jó passzban.

Konfuciusznak tehát még mindig igaza van.

Üdvözlettel:

Jeney Zoltán zeneszerző

Tisztelr Főszerkesztő Úr!

A Beszélőben 1994. május 26-án megjelent egy riport intézetünkről „Szolgák és szolgálók Ipolytölgyesen” címmel, amelyet Zádori Zsolt írt. Mint az intézet igazgatója meglepetten vettem tudomásul, hogy az objektív tájékoztatást teljesen mellőzve íródott riportban a pontatlan és valótlan állítások a homályos fogalmazással együtt igyekeztek az újságíró által is elismerten jól működő ismert katolikus intézmény hétéves működése köré a bizonytalanság magvát hinteni.

Kedves Kőszeg Ferenc!

Hárs Gábor nagyon közeli és nagyon régi barátom. Most mégsem róla szól ez a levél, hanem Önről, kedves Kőszeg úr.

Mélységesen lever az a csúsztatás és rosszindulatú prekoncepció, amely Önnek az MSZP sajtóiroda levelére adott válaszából kitűnik.

Hárs Gábort, miután hazajött Varsóból, a Külügyminisztériumból elküldték; egy ígéretes diplomatakarrier szakadt így félbe. Ekkor nyolc hónapig egy Pressinform nevű sóhivatalban kellett „dekkolnia”. Ezután hívták a Művelődési Minisztériumba előadónak, mert szükségük volt egy szakemberre.

Tisztelt Szerkesztőség!

A Beszélő július 21-i számában megjelent „Engelmayer” című íráshoz kívánunk néhány megjegyzést fűzni, nem elvitatva sem a szerkesztőség, sem a cikk írójának véleményszabadságát. Szeretnénk azonban néhány olyan, ténybeli tévedésre felhívni szíves figyelmüket, amelyek jelentősen befolyásolják az ügy megítélését.

1. Az elmúlt négy évben ellenzéki pártként nem lehetett módunkban megítélni egy nagykövet munkáját, ezért annak minősítésére mi nem mernénk vállalkozni. A cikk egyik állítását azonban határozottan cáfolni szeretnénk.

Megdöbbenve olvastam levelét a július 14-i Beszélőben. 1994 áprilisa óta van forgalomban az a 95 Ft-ért megvásárolható könyv, amelynek az a címe, Fordulat, Biztonság, Felemelkedés, és nem más, mint az SZDSZ választási programja, felelős kiadója: Pető Iván.

E könyv 44.

Kedves Kőszeg!

Elnézést, hogy ennyit levelezem veletek. De muszáj.

Engelmayer Ákost, a varsói magyar nagykövetet, értesüléseid szerint leváltani készülnek. Engelmayer a legutóbbi választásokon MDF-jelölt volt, állítólagos utóda, ugyancsak szerinted, egy szocialista külügyes.

Alaposan megleptél a Beszélő július 14-i számában közölt leveleddel, amelyben bejelented: kilépsz az SZDSZ-ból.

Sosem tudtam, hogy párttag vagy.

Kilépésedet avval indoklod, hogy a polgármesteri és az országgyűlési képviselői funkciók összeférhetetlenségének megszüntetésével a magyar liberálisok elárulták (volna) elveiket, elsősorban a hatalmi ágak elválasztásának tézisét.

Ez az ítéleted többszörösen téves. Először, a helyi önkormányzatok – szemben a központi állam ténykedését meghatározó három főhatalommal – nem jelentenek másik hatalmi ágat.

Eörsi János cikkében (A mézesmadzag, Beszélő, 27. szám) kiváló érzékkel tapintott rá a kormány a munkáltatók között előkészületben lévő „átfogó gazdasági-szociális paktum” ma még homályos kérdéseire és gyenge pontjaira.

Az SZDSZ-nek beírtam az első banyát. De ez nálam az utolsót is jelenti. A képviselő-polgármester funkciók összeférhetőségének elfogadásával ugyanis az SZDSZ lemondott a liberális minimumról: ti. a hatalmi ágak szétválasztásának sarkalatos elvéről. Tudom, hogy nálam sokkal okosabb, tájékozottabb és körültekintőbb barátaim ülnek a parlamentben. Tudják, mit miért tesznek. Én viszont tudom, hogy mi az önazonosság (magyarán: identitás), kifejtve: az önmagammal való erkölcsi békesség. Így hát, életemben másodszor, elejtem képzelt fegyverem.

A Beszélő 1994. június 16-i számában „Garancia jótállás nélkül” című Eörsi János-cikk igen szemléletesen körvonalazza a szociális vákuum fenyegető veszélyét – melyet Poe örök meséje nyomán nyugodtan nevezhetünk a makrogazdaság ingájának –, ha „…a mezei hadak benyújtják a számlát”.

Kevés szó esett azonban a gazdaság mind ez ideig jól elszigetelt „kútjairól”, az állami vállalatokból állami vállalatokká privatizált kvázi-gazdálkodó egységekről.