2015. január 23.
Első összecsapás a szovjetekkel
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, sikeresen megostromolták a Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet.
2014. december 12.
2014 októberében a B’nai B’rith (a Szövetség fiai) nevű zsidó világszervezet elismerő oklevelet adott át egy 92 éves asszonynak és egy 90 éves férfinak. Az asszony Lengyelországban született, és New Yorkban él, a férfi Magyarországon született, Budapesten él. Kettőjükben az a közös, hogy 1944-ben, Budapesten, üldözött zsidó létükre zsidókat próbáltak menteni. Izrael 1956 óta a Világ Igaza címmel tünteti ki azokat a nem-zsidó embereket – ha így jobban tetszik: azokat a gójokat –, akik a gyilkos zsidóüldözés idején zsidókat mentettek.
2014. június 16.
A „Nagy Imre és társai” elítélésének 50. évfordulóján kiadott DVD-ROM* meghallgatásával sokkal átélhetőbb – még nyomasztóbb – a per, a tárgyalási napok eseményei.
A vádlottak közül különösen Nagy Imre, Maléter Pál, de leginkább Szilágyi József nézett igen bátran szembe a végzettel. Szilágyi ügyét – mint ismeretes – 1958 februárjától leválasztották a többiekétől, mivel attól féltek, hogy harcosságával károsan befolyásolja a tárgyalás menetét, esetleg erőt önt a csüggedőkbe. Az ő perét így már 1958 áprilisában folytatták le, amelynek kimenetele – elsősorban a vádlott rettenthetetlen magatartása miatt – nem lehetett kétséges: 23-án halálra ítélték, és másnap kivégezték.
2014. május 24.
2001. óta április 16-a a holokauszt magyarországi emléknapja. 1944-ben e napon kezdődött meg a magyarországi zsidók gettókba zárása. Nem ez volt azonban az első deportálási hullám Magyarországon. 1941. július végén, augusztus elején a magyar szervek 16–18 ezer zsidót szállítottak át a határon a németek által megszállt keleti területekre. Augusztus végén többségüket Kamenyec-Podolszkijnál agyonlőtték. A zsidó munkaszolgálatosok közül 1941 és 1944 között 25–40 ezer zsidó férfi vesztette életét.
2014. május 24.
1896. szeptember 16-án születtem a Bécs melletti Badenben az egykori kapitány, báró Othmar von Ettingshausen és felesége, Marianne von Wasserburger fiaként.
Öt év általános iskolai tanulmányok után gimnazista lettem. Nyolcadikos voltam amikor kitört a világháború, és én önkéntesnek jelentkeztem. Érettségim után a Bécsben állomásozó Harmadik Dragonyos Ezredhez vonultam be.
2014. május 24.
Mérei Ferenc (1909–1986) pszichológust, pedagógust 1942-ben belföldi munkaszolgálatra hívták be. Előbb Hárosra, utóbb Szentkirályszabadjára vezényelték, ahová néhány, a minisztériumba beérkezett panaszlevél nyomán kiszálltak raportra, s a szemlére állított muszosoktól megkérdezték, hogy ki írta a panaszlevelet. Természetesen senki sem lépett ki, nem vállalta a felelősséget. Kis idő múlva Mérei mégiscsak kilépett, s azt mondta: „a levelet ugyan nem én írtam, de én elmondanám, hogy itt milyen az élet”. Majd még páran kiléptek, s ugyanígy beszámoltak a tábori körülményekről.
2014. május 24.
Egy évfordulós emlékkonferenciára készülő tanulmánynak kettős célja van: a Holokauszt mint történeti esemény kutatása és a megemlékezés. Az évfordulók kapcsán születő kutatások esetében a megemlékezés és a kutatás kapcsolata sokkal tudatosabb, sokkal látványosabb mint általában: a kutatás megemlékezés funkciója kerül előtérbe, s ezzel párhuzamosan az emlékezés a kutatásban betöltött szerepe is sokkal egyértelműbbé válik.1
2014. május 24.
Andor bácsi 1906-ban született – 108 éves lenne épp. A numerus clausus miatt Brünnben végezte el a Műszaki Egyetemet, majd családot alapított, 1939-ben kislánya született. Hosszú katonáskodás, majd munkaszolgálat után hajtották 1945 telén halálmenetben a mauthauseni megsemmisítő táborba. Andor bácsi felnőtt emberként élte meg a vészkorszakot, feleségén és lányán kívül mindenkit elveszített, lakásába nem költözhetett vissza, minden tulajdonától megfosztották. A nulláról kellett újrakezdenie az életét és még így is a szerencsés kevesek közé tartozott.
2014. május 19.
1943 végén a magyar zsidóság számos tagja értetlenül és egyre kétségbeesettebben figyelte a kortárs eseményeket, saját sorsát illetően ugyanakkor immár bizakodóbban várta a háború szemlátomást közelgő végét. A második világháború legvégső fázisának kezdetén még úgy tűnhetett, hogy Magyarország viszonylag szerencsésen megúszhatja az erőszaknak az első világháborúnál is kiterjedtebb és szélsőségesebb európai fellángolását. Volt esély arra, hogy a kelet-közép -európai régió éles kivételeként az országnak sikerül a globális konfliktus perifériáján maradnia, és nem válik a brutális náci-szovjet háborús összecsapás és a népirtó politika központi színterévé. A magyar politikai elit reménykedett az ország viszonylagos épségének megőrzésében és a szovjet megszállás elkerülhetőségében, akárcsak a néhány évvel korábban visszaszerzett területek megtarthatóságában.
2014. május 19.
A 2014 nyarától a Holokauszt Emlékközpont Gyűjteményében lévő „linóleumnyomda” története a vészkorszak néhány aspektusába enged bepillantást. Az unikális tárgy-együttest és a hozzá kapcsolódó fotókat, iratokat használójának lánya, Káldori Zsuzsa ajándékozta a múzeumnak.
Bevezetés
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
1 év 10 hét
3 év 35 hét
3 év 39 hét
3 év 39 hét
3 év 40 hét
3 év 40 hét
3 év 41 hét
3 év 43 hét
3 év 43 hét
3 év 43 hét