2014. március 25.
Kedves Éva!
Nagyon sajnálom, de le kell mondanom az előadásomat. Elolvastam a programot, és rájöttem, hogy most is, mint máskor, amikor igyekszem úgy tenni, mintha a 86 év és a velejáró nehézségek elhanyagolhatóak lehetnének, túlbecsültem képességeimet azzal, hogy elvállaltam a szereplést.
2014. március 6.
Hetven évvel ezelőtt, Horthy Miklós kormányzóságának utolsó hónapjaiban a magyar politikai vezetés úgy határozott, hogy a vidéki zsidók deportálása után a fővárosban élőket is lakhelyük elhagyására kényszeríti. A zsidótörvények alá eső magyaroknak, akik 1944. április 5-e óta ruhájukon hatágú sárga csillagot voltak kénytelenek viselni, június 21-i határidővel kijelölt kényszerlakhelyre, az ún. csillagos házakba kellett költözniük. A június 16-i rendelet előírta, hogy a kijelölt házak bejárata fölé jól látható „kanárisárga” Dávid-csillagot helyezzenek el.
Az 1941-es népszámlálás szerint Budapest lakosságának mintegy 21%-a minősült zsidó származásúnak, 187 000 zsidó és további 35 000 ún. kikeresztelkedett zsidó, akikre vonatkozott a sárga csillag viselését előíró rendelet. Az átköltöztetés tehát elméletileg 220 000 embert érintett.
Az OSA Archívum programja Budapest történetének e szégyenletes fejezetét, a csillagos házak történetét idézi fel: http://www.csillagoshazak.hu/, https://www.facebook.com/csillagoshazak
A csillagos ház, amelyről Vajda Mihály írása szól, a Nádor utca 19.
2014. február 23.
Miért nem vagyok szociáldemokrata a nyolcvanas évek végén Magyarországon? Vagyis – pontosabban – miért nem szociáldemokrata pártot csinált a „demokratikus ellenzék”-nek elkeresztelt laza mozgalom 1988-ban? Miért kerültek a hangsúlyok egyre inkább a liberális vonásokra a Szabad Demokraták Szövetségében, míg az kikötött a szociáldemokratáktól jól megkülönböztetett „liberális pár” öndefiníciónál?
2014. február 23.
„Ottit”, ahogy a családjában nevezték, 1976-ban ismertem meg. Egy cigánykutatás kapcsán, a mélyszegénység iránt érdeklődő, „kezdő szociológusként” Kozák Gyula egyenesen egy bankfalui cigánysorról vitt el hozzá. Az első pillanatban elvarázsolt Ottilia lakásának atmoszférája. Kopott bútorok közt ismerősök, ismeretlenek, gyerekek, kutyák, macskák nyüzsögtek, Ottilia pedig folyamatosan és párhuzamosan beszélgetett és tevékenykedett.
2014. február 22.
Amikor 1981-ben a MTA Szociológiai Kutató Intézete megbízást kapott, hogy öt éves kutatómunkával kidolgozza a szociálpolitika hosszú távú fejlesztését megalapozó koncepciót (sic!), ez – ahogy Ferge Zsuzsa fogalmazta a kutatás eredményeit összegző kötet bevezetőjében1 – kimondva-kimondatlanul a szociál- és társadalompolitika politikai megítélésének és elfogadásának változásával függhetett össze.
2014. február 12.
„A társadalomban a különféle életformák egzisztenciákkal, vagyis megélhetési módokkal szoros összefüggésben alakultak ki és változnak. Az alsó rétegeket olyan egzisztenciák alkották és alkotják, amelyek nélkülözik a biztonságot, míg a felettük állók életét valamilyen társadalmilag elfogadott és kölcsönösen tiszteletben tartott „garancia” védi.
2014. február 12.
Kiről szól ez az írás? Kit fed a többes szám első személy? A demokratikus ellenzék mérvadó köreit? Az SZDSZ alapítóit? Azoknak az értelmiségieknek a sokaságát, akik ’89 után liberálisként határozták meg magukat? Ezt nem szeretném eldönteni. Egyetlen személy egyetlen szövegére szűkítem le a látószöget. Ottilia egy kevéssé ismert, 1989-es megnyilatkozásáról lesz szó, mely a Századvég című folyóirat körkérdésére válaszol.
2014. február 12.
A Pesti Napló vasárnaponként megjelenő képes mellékletének 1930. április 27-iki számában képsorozat jelent meg: a mai Ferenciek terén, a Ferences-rendi templom előtt a szerzetesek alamizsnát osztanak. (1–3. kép: Alamizsnaosztás a belvárosi Ferences-templom előtt, 1930.)
2013. november 18.
Az iratok odüsszeiája
(Bevezetés)
Leginkább a véletlenség számlájára írható, hogy, hogy ezt a tanulmányt én írom meg. A peranyagot ugyanis Eörsi Istvánnak nem állt módjában kézhez kapni, pedig legalább 1984-től céltudatosan törekedett erre. Fel akarta használni az Emlékezés a régi szép időkre című memoárjában. Természetesen sem a Fővárosi Bíróság, sem a Legfelsőbb Bíróság akkori elnökei, sem Berecz János nem támogatta az erre irányuló beadványait.
„Az iratok tanulmányozását azért szorgalmazom, mert író vagyok, és jelenleg egy önéletrajzi jellegű munkán dolgozom. Úgy vélem, hitelesebb munkát sikerül írnom, ha emlékezetemet minél több ténnyel támogathatnám meg” – írta a Fővárosi Bíróság elnökének, mielőtt megkapta volna telefonon a nemleges választ.
2013. június 5.
Budapest Főváros Levéltárában, a Budapesti Katonai Ügyészség iratainak rendezése közben bukkantam arra az ügyre, amelyből most huszonnégy jegyzőkönyvet közreadok. Az ügy maga érdektelen; a tanúk egy részétől felvett kihallgatási jegyzőkönyvek azonban az 1956-os forradalmat követő megtorlásnak egy eddig kevéssé ismert oldalát mutatják meg: ahogy azt a perbe fogottak (és kivégzettek) hozzátartozói kényszerültek megélni.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
5 év 36 hét
8 év 9 hét
8 év 13 hét
8 év 13 hét
8 év 14 hét
8 év 15 hét
8 év 15 hét
8 év 17 hét
8 év 17 hét
8 év 18 hét