Skip to main content

Emléknyom

Csősz László – Fritz Regina: Egy jegyzőkönyv

1944. május 8-án, közel két hónappal a német megszállás után a debreceni közigazgatás vezetői megbeszélésre ültek össze a városházán. A napirend csak egy pontot tartalmazott: a gettósítás lebonyolításának lépéseit kellett megvitatni. Az értekezlet jegyzőkönyve az eddigi kutatások szerint egyedi dokumentum. Valószínű, hogy más városokban nem rögzítették az elhangzottakat, illetve ha készültek feljegyzések, azokat központi utasításra megsemmisítették. Debrecenben a vékony másolópapírra, sebtében készített 11 oldalas jegyzőkönyv alighanem más iratok közé keveredve, véletlenül őrződött meg.

Ádám István Pál: A tanár úr megsebzett önbecsülése

A Holokauszt áldozatainak szenvedéseiről beszélve legtöbbször éhezést, megalázó motozást, az otthonokból való kiűzetést, marhavagonokba zárást, a hozzátartozók elvesztését említjük. De volt a szenvedésnek egy egészen más dimenziója, kevésbé fizikai, mint inkább mentális jellegű: a nehezen kivívott társadalmi rang elvesztése, az embertársak megbecsülésének hirtelen fellépő hiánya okozta fájdalom. Ritkán beszélünk erről, pedig a források ilyen típusú szenvedésről is tudósítanak, mégpedig minél magasabb státuszú egyénről legyen szó, annál fájdalmasabb tünetekkel.

Daróczi Ágnes: Kései levél Solt Ottiliának

 

Kedves Ottilia!

Mostanában sokat gondolok rád. Különösen, amikor torkomat szorítja a sírás. Nem, nem magamért sírok, hanem a helyzet miatt, amiben máig van az én árva népem.

Nem a munkanélküliség fáj, hiszen te tudhatod, nem először kóstolom ezt a keserű kenyeret: Politikai tisztogatás áldozata nem először lettem, hiszen már 1974-ben párthatározatot hoztak ellenünk – mondván, „nacionalista, újbaloldali elhajlók” vagyunk –, bár soha nem voltunk semmiféle pártnak tagjai...

Eörsi László: A konzervatív, jobboldali emlékezet 1956-ról

„Akié a múlt, azé a jövő” (Orwell) jegyében egyesek már a rendszerváltás idején hirdették, hogy a magyar nemzet felemelése érdekében át kell írni a történelmünket, bármi áron. „A történelmet csak annyira kell szolgálnunk, amennyire az szolgálja az életet.

Anna Bikont: Jacek Kuroń öröksége

1998 őszén Jacek Kuroń1 újabb súlyos műtéten esett át. Ekkor már egy évtizede műtétek sorozatát hajtották végre rajta, melyek szinte folyamatos szenvedéssé tették az életét. A műtét közben, amellyel az egyik nyaki verőér elzáródását próbálták kiiktatni, súlyos szívrohamot is kapott, a szíve egy időre leállt.

Amikor magához tért a kómából, nem tudta, hol és mely időben van. Hallucinált: azt hitte, hogy börtönben van, ahol a titkosszolgálat, az őrök és az orvosok összesküvése nyomán megkínozták. Egyik barátjának, aki a kórházban meglátogatta, bonyolult történetet adott elő. 

Lengyel Gabriella: A szociális munka 33 éve a Kemény-iskolában

Három időszakkal foglalkozom: a kezdetnek tekintett 70-es évekkel, a SZETA-val a 80-as évek elején, és a Wesley-vel a 90-es években.

A Kemény-iskola kialakulását mások már ismertették, így előadásában Havas Gábor, valamint Győri Péter, aki Hajnal Istvánra is utalt, mint Kemény szemléleti kiindulópontjára.

Havas Fanny: Tánc- és illemtanórák a Wesley-ben

1995-ben nem sokkal a Beszélő hetilap megszűnése után egy alkalommal a Wesley szociális munkásképzéséről beszélgettünk, amikor Ottilia váratlanul azt mondta: Fannika, te leszel a tánc- és illemtanár! Csak néztem rá, mint borjú az új kapura. Fel nem foghattam, mire gondol. Látva elképedésem, felnevetett, és részletezte, miről van szó. Azon gondolkozott, hogy milyen jót tenne a szociális munkás hallgatóknak, ha általában a kultúrával, a művészetekkel, valamint önmagukkal is közelebbi ismeretségbe kerülnének, ha valamiféle érzékenyítésben részesülnének.

Halmos Károly: Társadalomtörténet a segítők képzésében

Előadás a Solt Ottilia születésének 70. évfordulójára rendezett megemlékezésen

Az egész egyszerű oktatási feladatként indult, és végül nyárspolgárias életem egyik nagy kalandja lett belőle.

Farkas Mária: Nem egy érdekes kurfli volt csupán

Őszintén szólva beszélgetésre készültem, ugyanis egy hónappal ezelőtt fölhívott Matern Éva, és azt mondta, hogy összejövünk Ottilia emlékére. Persze megrohantak az emlékek, és rögtön azt mondtam neki, hogy ez nagyon jó lesz. De úgy gondoltam, hogy nem fogok papírból olvasni vagy előadást tartani. Viszont nagyon inspirált az, hogy vissza lehet emlékezni erre az időszakra, ami az én pályámon egy nagyon-nagyon különleges időszak volt, és azt szeretném megosztani Veletek, Önökkel, hogy ez miért van így. Úgyhogy ez egy szubjektív, nem is tudom, mi lesz, elmefuttatás – röviden.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon