K. I. [Kiss Ilona]

Vissza a főcikkhez →

Budapest lakói ezentúl közvetlenül Szergej Mavrogyitól kapják a metrókocsikat: a hírhedt orosz MMM „részvénytársaság” vezérigazgatója október 30-án ugyanis épp abban a választókerületben nyerte el az Állami Duma megüresedett helyét, ahol az immár jelentős Mavrogyi-érdekeltséggel működő vagongyár is üzemel. Az utóbbi hónapok fő-fő orosz botrányhőse egyenesen előzetes letartóztatását cserélte mandátumra: a hivatalos vád ellene adócsalás volt. Sok minden szól azonban amellett, hogy közvetlenül Csernomirgyin orosz kormányfő dühe vetette börtönbe: Mavrogyi ugyanis még a nyár elején nagyszabású tranzakció keretében arra készült, hogy felvásárolja a közvetlenül Csernomirgyin ellenőrzése alatt álló GAZOPROM részvényeinek jelentős hányadát, ám ezzel csökkentette volna az állami részvényesek túlsúlyát. Közvetlen kormányzati beavatkozásra utal az is, hogy az utóbbi hónapok folyamán sorra mentek tönkre azok a „magán-pénzintézetek”, amelyek megpróbáltak ujjat húzni az állammal, s elszipkázták előlük a „kisbefektetőket”. A csőd szélére került MMM és más „magánbankok” helyzete óvatossá tette a kispénzűeket: az osztalékként szerencsésen megkaparintott vagy „vissza sem forgatott pénzüket” augusztus végétől, szeptember elejétől – jó okkal – inkább dollárba fektették. Ekkortájt kezdődött a dollárárfolyam felpörgése (szeptember 22. és 28. között 2460 rubelről 2631-re szökött), amit persze nem lehet egyedül az MMM-botránnyal magyarázni. Valószínű, hogy Csernomirgyin keze is benne volt a dologban: mert igaz ugyan, hogy a kormányfő majdnem állásával fizetett a „rubelválságért” (az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványt hajszál híján elfogadták), közben azért jól is járt, hiszen – miként azt minden orosz gazdasági lap megírta – a befolyása alatt tartott GAZOPROM nyert az ügyleten.

De térjünk vissza Mavrogyihoz, aki oly sikeres politikai kampányt folytatott a Matrosszkaja Tyisina-beli cellájából, hogy 12 erős konkurenssel szemben választást nyert. Az sem csupán híresztelés, hanem a tények kísérteties egybeesése, hogy Movrogyi úr segédei épp akkor állították össze az esedékes osztalékfizetésre jogosultak listáját, amikor a jelöltetéshez szükséges aláírás-gyűjtési kampányt folytatták: nem megalapozatlan a gyanú, hogy a két névsorban jócskán vannak átfedések. Az is tény, hogy az MMM-reklámkampányokat jócskán lefölöző tömegkommunikáció „rásegített” Mavrogyi győzelmére: négy nappal a választás előtt az osztankinói tévéállomás sajtóklubja szentelt egész műsort neki, két nappal korábban pedig a Kuranti című nagy példányszámú magazin engedett át egy egész kolumnát.

Pedig a 109-es körzetet mindenki nagy „patrióta” (értsd: szélsőjobboldali, nacionalista, fasisztoid) szavazóbázisnak könyvelte el: az idetartozó öt város közül az egyik (Himki) hírhedt zárt katonai város volt, mindegyikben hadiipari üzemek, kutatóközpontok működnek, idetelepítették a volt baltikumi katonai alakulatokat, Moszkva közelsége miatt ez a hajléktalanok, munkanélküliek fő felvevőhelye. A rendőrségi értékelések szerint erősen „kriminalizált” terület ez: már az előző képviselő, Andrej Ajzderdzisz helye is úgy üresedett meg, hogy lakása lichthofjából lelőtték a vállalkozó Duma-deputátot.

A meglepően alacsony részvétel (28,3%) mellett az előzetes adatok szerint a szavazatok 27,82%-át, vagyis a képviselői mandátumot és ezzel persze a mentelmi jogot Szergej Mavrogyi kapta meg. Jócskán megelőzte ezzel a hatalmas helyi autóközlekedési vállalatot privatizáló egykori városi párttitkárt, az „átmentett nómenklatúra” jelöltjét, Baraskovot, akit a környék agrárszektora is támogatott, valamint a másik helyi kiskirályt, a kommunista párti Zsarovot. A politikai terminusoktól ódzkodó elemzők most őket nevezik „konformista” ellenzéknek. A „nonkonformista” ellenzéknek pedig a demokratikus pártok jelöltjeit: ezek most együttesen alig 20 százalékot szereztek (pedig köztük volt olyan közismert személyiség, mint a vállalkozók pártját vezető Borovoj, s az egyetlen nő, a kormányfőhelyettes Sahraj pártjának képviseletében.) A legmeglepőbb, ugyanakkor a jelenlegi orosz politikai erőviszonyokat tekintve legörvendetesebb fejlemény, hogy a „patrióták” összesen csak 11,5%-ot szereztek, a három párt képviselője ugyanis egymás elől szedte el a szavazatokat: a legjobban közülük a kemény fasiszta Barkasov helyettese szerepelt, a leggyengébben pedig Ruckoj volt orosz alelnök pártbeli helyettese, Szegyelnyikov. Ez persze csalóka kép: Mavrogyi ugyanis Zsirinovszkij pártjának hathatós támogatását éppúgy élvezte (az LDP nem is állított jelöltet), mint Ruckoj elnökét (a saját jelölt a hírek szerint csak figyelemelterelés volt). Ez a nagy egymásra borulás azonban legfeljebb csak 1996-ig tart: már mindhárman bejelentették, indulnak az elnökválasztáson.

Hiába: „Mavrogyi él és élni fog” – miként egy MMM-párti tüntetésen egy öregasszony plakátján díszelgett.

• Külföld