Skip to main content

Beszélő

Kende Péter: Egymással, élni


A március 25-i választásokkal csakugyan véget ért „a rendszer”, és átmentésről, restaurációról többé szó nem lehet. Az utódpartokra leadott kevesebb, mint 15 százaléknyi szavazat úgyszólván véglegesen eldönti azt a kérdést, akar-e a magyar nép – vagyis a túlnyomó többsége – valamilyen átmeneti vegyületet az eddigi rend és az európai típusú demokrácia között: nem akar. Azok, akik a volt állampárton belül maguk is a demokráciára való áttérést választották, ezt az ítéletet talán igazságtalannak érzik.

[Emléktábla-avatás]


Orosz István, a régi folyam munkatársa és nyomdásza dolgozott e faltól elrejtve a BESZÉLŐ nyomdai előállításán: Dunabogdány, Táncsics u. 35. A nyomda 1985-ben lebukott. Orosz Pista pedig ezután Londonba emigrált, s a szabad BBC tudósítójaként tevékenykedik. A sajtószabadság napját azért most idehaza is megünnepeltük: az SZDSZ dunabogdányi csoportja EMLÉKTÁBLÁT avatott fel az egykori nyomda helyén.


Szabó Miklós: Néhány figyelmeztető szó a román nacionalizmushoz


A romániai magyarság helyzetét az teszi feszültségekkel terhes politikai problémává, hogy egy két és fél milliós kisebbséget gyakorlatilag nem lehet asszimilálni. Százmilliós nép talán képes erre, főképp, ha olyan fejlettséget, rohamos gazdagodást tud produkálni, mint az USA.

Solt Ottilia: Győzelem!


A francia hírközlési eszközök például azt tudatták a francia közvéleménnyel, hogy Magyarországon a jobboldal 70%-os győzelmet aratott március 25-én. Igen, az MDF, az SZDSZ, a kisgazdák, a kereszténydemokraták és a Fidesz együtt körülbelül 70%-ot kapott a területi listákon. De azért kissé fanyar mosolyra húzódhat bonyolult közép-kelet-európai ajkunk. Mit értenek ebből a nyugatiak? Ők bizonyára azt hiszik, hogy nálunk is az történt, ami az NDK-ban, holott eléggé más a mi (egyelőre egyébként részben még befejezetlen) képletünk.

Vajna János: „A forradalom felfalta apáit”

A választási kampány nyugati szemmel


A választások első fordulójának külföldi visszhangjában tallózva, a leggyakrabban két észrevétellel találkozunk. Az egyik: a választás szabad, demokratikus volt, minden annak rendje és módja szerint történt. Ez a lényeg. De nem lényegtelen a másik észrevétel sem: „Magyarország még nem lépett be a komputerkorszakba.” A szavazatok számlálásának sokfelvonásos tragikomédiáját nem mindenki nézi sajnálatos véletlennek.

Kis János: Új reformkor vagy…?


A Beszélő ez évi 11. számában Tamás Gáspár Miklós barátom rövid írást tett közzé a választásokról. Nagy port kavart cikke arról szól, hogy miért indokolt a szabad demokratákra szavazni. Bár a cikkel, mint alább kiderül, magamnak is bajom van, alapeszméjét könnyű úgy összefoglalnom, hogy a liberális demokrácia bármely híve habozás nélkül egyetérthessen vele. Ezzel kezdeném.

Az első szabad választás az MDF és az SZDSZ között dől el. Mindkét párt híve a többpártrendszernek és a parlamentarizmusnak.


Fényi Tibor: Szamizdat lesz újra a Beszélő?


– kérdezi egyik rádiós barátom, s viccnek szánt szavai mögül felsejlik a szorongás. Magyarország átélt már egy B-listázást, s tudjuk, mit jelent, ha a művezetőket is párthűségük alapján nevezik ki. Európának ezen a felén már-már természetesnek veszik, hogy jajj a legyőzőiteknek, hogy az előrejutáshoz párttagkönyv kell, hol vörös csillaggal, hol pedig „ősi magyar életfa szimbólummal” a borítóján.

Tamás Gáspár Miklós: Új reformkor vagy új Horthy-korszak?


Mire ez a lap az olvasó asztalára kerül – ha egyáltalán asztalnál olvassa az újságot –, már csak pár nap lesz a választásokig. Az olvasónak ezúttal csakugyan választania kell. Csatlakozik-e Magyarország az elmaradott, zűrzavaros, veszélyes országok táborához, olyan lesz-e, mint Románia, Jugoszlávia, Bulgária, Ukrajna –, vagy teszünk egy hatalmas erőfeszítést, és normális, hétköznapi európai országgá válunk, olyanná, mint Dánia, Belgium, Spanyolország, Norvégia?

Választanunk kell.

Minden forradalom előre és hátra visz – a mai békés magyar forradalom is.




Cenzúrázott március 15-e

(Három vélemény)


Fidesz

Mi a véleménye arról, hogy a március 15-i közvetítés ódiumát az SZDSZ-re hárították?

Deutsch Tamás: A megbeszélések során kétségtelenül volt vita a pártok között, amit lehet így értékelni, lehet úgy értékelni, de ez teljesen közömbös abból a szempontból, hogy március 15-én nem volt élő közvetítés a magyar televízióban. Érdektelen, hogy volt-e vita az SZDSZ és más pártok között, vagy más pártok és más pártok között az útvonal, a helyszínek stb.




F. Havas Gábor: Régi jó március tizenötödikék


1983

„Körülbelül 11 órakor véget ért a hivatalos ünnepség a Nemzeti Múzeumnál. Néhány barátommal elhatároztuk, elmegyünk a Petőfi-szoborhoz. (…) Fél 12 körül már kisebbfajta tömeg gyűlt össze a szobor körül, négy-ötszázán lehettünk, túlnyomórészt fiatalok, de volt néhány idősebb ember is köztünk. Kis csoportokban beszélgettünk, a hangszórókból dalok, kórusművek harsogtak. Néhányan szavalni kezdték a Nemzeti dalt, a tömeg átvette és egyre nagyobb hangerővel mondta a verset.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon