Skip to main content

Beszélő

Szabó Miklós: Improvizáció – a NATO-tag Magyarországról

Az USA is a Varsói Paktum tagja lesz?


„Egyéni” teljesítmény

Horn Gyula fejtegetése szenzációs elemet tartalmazott, amely azóta foglalkoztatja a külpolitikával foglalkozó magyar és nemzetközi sajtót. Mintegy bejelentette, hogy néhány éven belül hazánk tagja lesz a NATO politikai szervezeteinek. – Pontosan értsük: nem a katonai szervezetnek, hanem a NATO-Tanácsnak. – A megvalósítás hogyanjáról a húsz percre limitált előadásban a miniszter nem is szólhatott.


Petri György: Nyugi!


Lengyel László mind irodalmibbá váló publicisztikájában a politika is esztétizálódik. Ki éli túl című írásának tanulsága szerint a színpad – jelesül az abszurd dráma – szabályainak engedelmeskedik: „Havel, Komarek, Dubcek és Klaus a legnagyobb beleérzéssel mozognak az abszurd gyöngéd és nevettető, kegyetlen és feszült színpadán.” Havel közönségsikerét és a Pozsgayt potenciálisan megillető vastaps elmaradását magyarázó cikkében egy sajátos politológiai esztétika körvonalazódik: a politológiai giccsé.

F. Havas Gábor, Liskó Ilona: Merre tart Kelet-Európa ?

Nemzetközi közvélemény-kutatás


Soha többé kommunizmust!

A kelet-európai országokban zajló változások várható fejleményeit illetően szinte teljes az egyetértés abban, hogy a „klasszikus” kommunista rendszer végleg a múlté. Az egyes országokban a megkérdezetteknek legfeljebb hat százaléka tartja lehetségesnek a visszarendeződést. Az viszont csak a magyaroknál és a lengyeleknél többségi vélemény, hogy a nagyobb politikai és gazdasági szabadságot „engedélyező” reformkommunizmusnak sincs többé esélye Kelet-Európában.


Tamás Gáspár Miklós: Weimar!


Tekintet nélkül a választási kampányra, a segélykérő, dicsérő és gyalázkodó levelekre, találkozókra, tanácskozásokra és a napi két-három órás alvásokra, kivettem a könyvtárból Max Weber – Hans Mommsen által szerkesztett – összes műveinek egyik nemrég megjelent kötetét, amely a húszas években publikált közéleti írásait és beszédeit tartalmazza. Az indíttatás homályos volt és ösztönös.

Kis János: Munkásököl vasököl


Nagy Sándor megmutatta vasöklét. Rozsdásnak találtatott. Ám a rozsda, mint tudjuk, vérmérgezést okozhat.

Január 29-én volt évtizedek óta az első igazi éhségtüntetés Magyarországon. A szakszervezeti vezérek, szónoki kötelességüket letudván, faképnél hagyták a sokaságot, hadd forogjon keserű levében. Tanulhatunk tőlük hidegvért.

A január végi tüntetés nyilvánvalóvá tette, amit amúgy is sejteni lehetett: egyre nő a szakadék a politizáló osztályok és a társadalom mélyrétegei között.




Tamás Gáspár Miklós: Kilátás az Országházból


Kedden reggel elkísértek V. kerületi választóim a Spartacus presszóból a Kossuth térig. Sok volt közöttük az új barát, és szívemet összeszorította az egyik házilagos transzparens:

„Szeretünk, Gazsi!” Fognak-e vajon szeretni azután is, hogy beszélek a parlamentben, hiszen tudom, hogy majd patikamérlegre teszik minden szavam. Minden lépésnél emlékek rohantak meg. Hiszen ott laktam évekig a presszóval szemben, a Hold utca és a Báthory utca sarkán, lakásomból indult el jó néhány tüntetés, a ház előtt csavarták ki Haraszti Miklós és az én kezemből 1987.


Kőszeg Ferenc: Sajtótörvényeink


Az 1986-os sajtótörvényt némi hiúskodással Lex Beszélő-nek is nevezhetnénk. Engedélyezetlen lapunk kiadására ugyanis, jó másfél évvel az indulása után kísérletképpen engedélykérelmet nyújtottunk be az efféle ügyekben illetékes Tájékoztatási Hivatalhoz. Megtehettük, hiszen a hatályos minisztertanácsi rendelet nem zárta ki, hogy magánszemélyek társulása lapot adjon ki.

Tamás Gáspár Miklós: Szent Isten, Béla, a kommunisták ki akarnak lépni a saját kormányukból!


„Az MSZP kilép a kormányból, ha folytatódik a fenyegetőzés” – nyilatkozta a Vasárnapi Híreknek az eddig szelídnek és „progresszív”-nek ismert Vitányi Iván, az államszocialista párt elnökségének (egyetlen ismert értelmiségi) tagja.

Mintha egy futballkapus azt mondaná: „Le fogok vonulni a pályáról, ha továbbra is kapura lőnek!”

Fábry Béla, egy másik elnökségi államszocialista pedig azt mondta, hogy meg kell vizsgálni, vajon nem szolgált-e nemzetbiztonsági érdeket a lehallgatás.




Eörsi János: PiacMÉMelés

Élelmiszerárak


Érdeklődöm két kedvenc hentesemnél (vagyis hát azoknak a boltoknak a vezetőjétől, ahol legtöbbször vásárolok): vajon csökkent-e a forgalmuk a január 8-i áremelések hatására. Az egyik bevétele nem mérséklődött mondjuk a júniusihoz képest – mert persze egy csendes héthez, nem pedig a drágítást megelőző felvásárlásokhoz érdemes viszonyítani –, tehát csupán a forgalom mennyiségi csökkenése következett be. A felvágottakat egyébként még a régi áron adja, mivel a szállító bajai húsipari vállalat kiárusító akcióval kedvez régi kereskedőpartnereinek.

Kőszeg Ferenc: A lék


A bomba felrobbant, de sérülés nem történt. A belügyminiszter (egyelőre) kitart a posztján, nem függesztették fel sem az állambiztonsági miniszterhelyettest, sem a belső elhárítás vezetőjét. Megnyugtatólag nyilatkozik a sajtónak a budapesti állambiztonság – az irataprítástól kissé megfáradt – főnöke is. A pártállamról a múlt év végén lebontották a tetőszerkezetet, csak a tartóoszlopok maradtak.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon