Skip to main content

Beszélő

Solt Ottilia: A lánchídi csata

Beszélgetés Pongor Sándor ezredessel, a BRFK Közbiztonsági (ma már Közrendvédelmi) Osztálya vezetőjével


Ön azt mondta nemrég egy pártok közötti konzultáción, ’83 óta nem volt felhatalmazása a rendőrségnek arra, hogy erőszakosan oszlasson tömeget. Ha erőszakra került sor, akkor ez mindig merő félreértésből történt. Vagy ahogy említette, idegesek voltak a rendőrök.

Pongor: Mint mondottam – és ezt tudom is vállalni, pontosabban csak ezt tudom vállalni –, nem volt a Vencel térhez hasonló jelenség; és még… sorolhatnám. Tehát nem volt rendőrkarhatalmi fellépés. Ebben nem volt semmi politika, ezt én kifejezetten szakmai szempontból mondom.


Kőszeg Ferenc: Mit kellene tennie a megalakuló parlamentnek?

Beszélő-beszélgetés Tölgyessy Péterrel, az SZDSZ listavezetőjével


Beszélő: A Magyar Hírlap március 11-i számában megjelent egy körinterjú arról, hogyan képzelik a pártok a kormány első száz napját. Természetesen minden párt a maga politikai elgondolásainak megfelelően írja le, mit kellene a kormánynak tennie De vajon mi az, aminek meg kell történnie ahhoz, hogy az új kormány egyáltalán létrejöhessen, függetlenül attól, melyik párt lesz a legerősebb. Röviden: hogyan születik meg négy évtized után az első felelős magyar kormány?

Az első parlamenti ülést a korelnök vezeti. Nyomban meg kell választani a Ház elnökét.


Tamás Gáspár Miklós: Isten Önökkel!


A szabad demokraták kivonultak a parlamentből – no persze csak ebből a parlamentből. Balla Évával összenéztünk, és úgy döntöttünk: elég volt. A parlamentet eddig csak-csak fegyelmezte a háromoldalú tárgyalások réme és a kormány fenyegetése; de ahogyan a kormány a választási harc közeledtével egyre inkább úgy érezte, hogy a „Nemzeti Háromszög” megegyezéseit nem érdemes betartani, a parlamentnek – ezúttal az ország érdekeit is szolgáló – pártállami szolgalelkűsége is szétbomlott.

A lehallgatási botrány körüli manipuláció csak az utolsó csöpp volt a pohárban.


Helyreállt a baloldal egysége


Király Zoltán hajdan a T. Ház fenegyerekeként kezdte parlamenti pályafutását. Felszólalásait jeges borzongások, idegrángások, halk sikolyok, hangos morajok és dühödt megjegyzések kísérték. De ő csak állt a vártán, állt merészen. Újabb és újabb ellenvetésekkel bombázta a tespedtséghez szokott honatyákat és honanyákat. Hol vannak már ezek a daliás idők! Idegeit, úgy tűnik, erősen megviselték a közelmúlt politikai csatározásai, mert ma együtt szorong azokkal a levitézlett nagyságokkal, akiknek nemrég még minden szavától vér tolult a fejükbe.

F. Havas Gábor, Liskó Ilona: Merre tart Kelet-Európa ?

Nemzetközi közvélemény-kutatás


Soha többé kommunizmust!

A kelet-európai országokban zajló változások várható fejleményeit illetően szinte teljes az egyetértés abban, hogy a „klasszikus” kommunista rendszer végleg a múlté. Az egyes országokban a megkérdezetteknek legfeljebb hat százaléka tartja lehetségesnek a visszarendeződést. Az viszont csak a magyaroknál és a lengyeleknél többségi vélemény, hogy a nagyobb politikai és gazdasági szabadságot „engedélyező” reformkommunizmusnak sincs többé esélye Kelet-Európában.


Petri György: Nyugi!


Lengyel László mind irodalmibbá váló publicisztikájában a politika is esztétizálódik. Ki éli túl című írásának tanulsága szerint a színpad – jelesül az abszurd dráma – szabályainak engedelmeskedik: „Havel, Komarek, Dubcek és Klaus a legnagyobb beleérzéssel mozognak az abszurd gyöngéd és nevettető, kegyetlen és feszült színpadán.” Havel közönségsikerét és a Pozsgayt potenciálisan megillető vastaps elmaradását magyarázó cikkében egy sajátos politológiai esztétika körvonalazódik: a politológiai giccsé.

Szabó Miklós: Improvizáció – a NATO-tag Magyarországról

Az USA is a Varsói Paktum tagja lesz?


„Egyéni” teljesítmény

Horn Gyula fejtegetése szenzációs elemet tartalmazott, amely azóta foglalkoztatja a külpolitikával foglalkozó magyar és nemzetközi sajtót. Mintegy bejelentette, hogy néhány éven belül hazánk tagja lesz a NATO politikai szervezeteinek. – Pontosan értsük: nem a katonai szervezetnek, hanem a NATO-Tanácsnak. – A megvalósítás hogyanjáról a húsz percre limitált előadásban a miniszter nem is szólhatott.


Eörsi János: Kornai és az MSZP


A bomba, amit Tamás Gáspár Miklós még az ősszel emlegetett, felrobbant. A kanócot Lóránt Károly, saját bevallása szerint „tervhivatali bürokrata” gyújtotta meg az expártlap február 16-i számában, Kornai és a szabad demokraták című írása által.

Solt Ottilia: Nép, csőcselék, vasököl


Szó érte a ház elejét. –Laki– előző számunkban közölt írásában (Dichtung und Warheit) szemünkre hányja, hogy elfogultan tájékoztatunk: a híres január 29-i SZOT rendezte tüntetésről szóló tudósításban elhallgattuk az antiszemita megnyilvánulásokat. Nem arról van szó, hogy a riporter, S. O. pancser vagy süket, hanem arról, hogy vonakodik elismerni a valóságot. A szalondemokrata tiszteletével övezett nép netán fasisztoid csőcselék!

Berényi Ilona: A törpeség forradalma


Csak tollal és mikrofonnal küzdenek egymással a felek, de a harc azért harc. Cikkében (Hová álljanak a belgák – Magyar Nemzet, február 5.) Ágh Attila kifejti: a sajtó ellenőrzése körül folyik a fő ütközet, s nem véletlenül.

A nemzeti médiákban – mondja Ágh Attila – az őrségváltás csak egy korábbi aránytalanságot hivatott kiküszöbölni. Mégpedig az SZDSZ által végrehajtott, csendes hatalomátvételt. Az SZDSZ – mutat rá Ágh Attila – kihasználta a politikai élet színvonaltalanságát, és egyenesen a legkínosabb műsorokat vette célba.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon