Skip to main content

Hátsó oldal

–efhá– [F. Havas Gábor]: Az álnok ellenzék obstruálni akarja a jóságos kormánypártot, de aztán minden jóra fordul

Dramolett egy elő- és három utójátékkal


„Most még jó a hangolás,
De a zengő húrokat majd meglazítom,
Becsületemre!”
(Shakespeare: Othello – Jago monológja)

„Reggeltől estig
Nagy móddal-okkal
Fondorlatokkal dolgozom én”
(Rossini: Sevillai borbély)


Előjáték

A Parlament ülésterme, éjjel 2 óra.

Torgyán József (FKgP – szemét a kupolára függeszti, balja a szívén pihen, jobbjával meggyőzően szónokol): Tekintettel arra, hogy az én számomra a nép üdvénél nincsen fontos













(Gadó): Ki indított támadást és ki hangolja össze?


„Megkezdődött az összehangolt támadás a magyar sajtóban az SZDSZ, az MSZP stb. részéről a fakultatív hitoktatás bevezetése ellen.

Idézetek

(Olvasóink küldték…)


Bibó és az 1989–90. évi változás értelme

Míg folyt a gigászi küzdelem a régi rend legyűréséért, nap nem múlt el anélkül, hogy Bibó István nevét, gondolatait ne idézték volna az Ellenzéki Kerekasztal legkülönbözőbb „szegletei” felől. Ha az EKA-nak lett volna lobogója, Bibó képe bizonyára rajta lett volna.

Az utóbbi hónapokban fülsiketítő a csend Bibó körül.




Fodor Andrea: Szentandreja


Ez a város – magyar nevén Szentendre – a Duna partján, Budapesttől alig néhány kilométernyire található, egyesek kritériumai szerint még sincs Európában. Hogy miért nem? A Magyar Rádió egyik riportere tudatta velünk: az olaszok (és félreérthetetlenül ő maga is) úgy vélik, mi magyarok európaiak vagyunk, és mindig is azok voltunk, mivel latin betűt használunk, és a nyugati, nem a keleti kereszténységet vettük fel (a hangsúlyos elhatárolódás a riporternőtől való).

Révész Sándor: Azért a véletlen az úr…


A sajtóban nem az egy és nem a más, hanem a véletlen van birtokon belül. Az előző számunkban már említettük, hogy a sajtó a rendőrfőkapitány helyettesével kapcsolatos információkat sajátos módon szűri. Azóta újabb tapasztalatokat szereztünk.

1. A Szombat délelőtt riportere megkeresett, hogy mondjam el a véleményemet a dologról. Elmondtam. Biztosan butaságokat mondtam, mert a riport nem hangzott el a rádióban.

2. A Tallózó szerkesztősége üzent nekem, hogy a „Kapunk egy Túróst?” című cikkemet átveszik a Beszélőből.




Darvas Iván: Merre vezet az út Európába?


Minálunk egy ideje másról se esik szó, mint Európáról. „Csak le ne maradjunk az Európába induló vonatról!” „Hosszú az út Európáig, de nincs más választásunk!” „Csak demokratikus államrenddel állíthatunk be Európába!” Ilyen és ehhez hasonló szóvirágoktól hemzseg a napisajtónk és egyéb publicisztikánk.

De vajon ismerjük-e az Európába vezető legrövidebb utat? És vajon ismerjük-e a helyi szokásokat? Nem leselkednek-e ránk (legalábbis jelen állapotunkban) e tekintetben kínos meglepetések?


Vág Veronika: Rendszerváltás?


Sok helyről, sokszor lehet egyre csalódottabb hangokat hallani a rendszerváltással kapcsolatban. Általános vélemény, hogy semmi nem változott.

Én megkockáztatnám azt is: minden rosszabb lett. No nem a 70-es, 80-as évek kádári rendszerét véve alapul, hanem a kormányalakítást megelőző féléves „interregnumot”. A „már nem” és „még nem” időszak boldog, várakozó önfeledtségét és lubickoló szabadságérzését.


Krokovay Zsolt: A nem spontán sajtóprivatizáció veszélye


A párt, hogy én még ezzel az elavult kifejezéssel éljek, felkérte a „sajtóval foglalkozó” országgyűlési bizottságot, ellenőriztesse a megyei lapok privatizációjának, eladásának ilyen és ilyen (tételesen felsorolt) szempontjait. Tulajdonrész, ahogy a levél kifejezetten leszögezi, nem tartható meg.

Litván György: Ki kit kompromittál?


Sajtó és közvélemény erkölcsi felháborodással és a szenzációnak kijáró izgalommal fogadta a „Carlos-ügy” leleplezéseit, majd újabb és újabb kiszivárgott részleteit.

Ha most eltekintünk az ügyhöz mintegy természetesen kapcsolódó manipulatív elemektől (amelyekkel sajtó és kormányzat egyaránt szívesen él a mai nehéz, áremeléses időkben), sokkal inkább a reagálások naiv és apolitikus volta megdöbbentő, mint maga az ügy.

A csodálkozásnak és felháborodásnak ez a moraja ugyanis arra vall, hogy közvéleményünkben még mindig sok illúzió él a Kádár-rendszerrel s annak mibenl




Ara-Kovács Attila: Pánázsai piknik?


A múlt nyári, Habsburg Ottó kezdeményezte vasfüggönyszaggatás meg a most május 10-én meghirdetett romániai irredenta – de csak jelképes – Besszarábia-visszafoglalás keveredhetett azoknak az agyában, akik a mostani június 3-i trianoni emléknapot hasonló határátjárogatással akarták emlékezetessé tenni. Szó se róla, az ötlet – Bukarestből nézve – nem volt rossz.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon