Skip to main content

Játéktér

Gabriel Andreescu: Az erdélyi kérdéstől az európai kérdésig

Az erdélyi kérdés


Molnár Gusztáv némiképp óvatlan lelkesedéssel karolja fel Huntington elméletét, s esszéjében több oldalon át foglalkozik vele, megvédvén kritikusaival (például Horia Patapievici-csel) szemben. Persze a szerző jogos örömmel veszi számba a nyugati civilizáció karaktervonásait, mindazt, ami „a klasszikus örökség, a nyugati kereszténység (először a katolicizmus, majd a protestantizmus), az egyházi és világi hatalom szétválasztása, a törvény uralma (jogállam), a társadalmi pluralizmus és civil társadalom, a képviseleti testületek hagyománya és végül, de nem utolsósorban a XVII.

Kovács Katalin: Agrárribillió ’97


Bő egy éve, 1997. február 14-én kezdődtek az átmenet éveinek legjelentősebb agrárdemonstrációi, amelyek a rendszerváltást követő megmozdulások között is a legnagyobb tömeget megmozgató szerveződések sorába illeszthetők. A sajtó és a résztvevők egyaránt az 1990. évi taxisblokádhoz hasonlították ezeket a tüntetéseket, egyrészt jellegük (részleges útelzárás), másrészt hatókörük (országos) alapján.

Molnár Gusztáv: Az erdélyi kérdés

Gelu Pateanu emlékének ajánlom
Az erdélyi kérdés


A beati possidentes… igen távol állanak annak felismerésétől, hogy túlfeszítették a húrt a győzelem pillanatában, és hogy más népek jogosult életérdekeinek a rovására visszaéltek a kedvező pillanattal. De van-e a nemzetek életében egyáltalán más momentum, amelyben ily felismerés lelkükben megszületik, mint az a pillanat, amikor már késő?
(Bethlen István 1933.

Fertő Imre: Létezik-e liberális agrárpolitika?


Az elmúlt években gyakran tapasztalhattuk, hogy a hazai politikai vitákban használt fogalmak elveszítik eredeti értelmüket, sőt gyakran szitokszavakká, megbélyegző kategóriákká válnak. Az agrárius körökben (akárcsak más társadalmi csoportokban) a „liberális” szó, eufemisztikusan fogalmazva, nem tartozik a legnépszerűbb kifejezések közé. Ugyanakkor az értelmiség jobb híján liberálisnak nevezhető csoportjai is kellő ellenszenvvel viseltetnek a különféle mezőgazdasági érdekképviseletek gyakran nagy hanggal előadott támogatási követeléseivel szemben.

Események


1997


szeptember 25: Hágában a nemzetközi bíróság ítéletet hirdet a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer ügyében

szeptember 29: Horn Gyula levelet ír Vladimir Meciarnak: Magyarország teljes mértékben elfogadta az ítéletet, és kész tárgyalni a végrehajtásáról

október 22: Első, érdemi kérdéseket még nem érintő találkozó a Nemcsók János vezette magyar és Peter Baco vezette szlovák delegáció között.





Horányi Özséb: Álommunka?


Igazán jó légkörű Pléh Csaba írása a Beszélő 1997. novemberi számában. Szinte minden sorát örömmel és azzal az egyetértéssel olvastam, hogy akár én is írhattam volna. Nem is tulajdonítottam különösebb jelentőséget a dolognak, hiszen Pléh Csabával néhány éve hosszú órákat beszélgettünk és értettünk egyet nyilvánosan a rádióban a magyar egyetemről, meg egyébként is annyi ügyben szoktunk évtizedek óta egyetérteni, hogy ez számomra nem számít se újdonságnak, se ünnepnek.

Győrffy Katalin, Nagy Boldizsár: Iránytű nélkül

Merre tart a magyar kormány a szlovákokkal folytatott tárgyalásokon, s hogyan tájékozódhat az olvasó?


„Hogy a holnap biztatóbb lesz?
Igazolja majd reményünk?
Ahol ennyien hazudnak,
Ki hisz el ma itt akármit”
(Géher István: Anakreón napilappal 50)

A köz dolgait figyelő olvasó hónapok óta leesett állal bámul: nem érti, mi történik vele, körülötte, nem érti, mert nem értheti, miért arról és akkor tárgyal a magyar kormány a szlovák kormánnyal, amiről és amikor. Nem érti, mi köze az elfogadott és az elutasított ajánlatoknak a hágai ítélethez.






Niedermüller Péter: „A múlt az új rend ködében”


Pléh Csaba és Fábri György írásaihoz nem könnyű hozzászólnom. Elsősorban azért, mert ez a két szöveg így, egymás mellett csábít egyfajta leegyszerűsítő gondolkodásra. Nem tudok nem egyetérteni Pléh Csaba gondolataival, s ugyanakkor nem tudok olyan pontot találni Fábri tanulmányában, amivel egyet tudnék érteni, amihez kapcsolódni tudnék. Azt is mondhatnám, jól értem Pléh konkrét elképzeléseit, vágyait, álmait – még akkor is, ha én esetleg néha más álmokat álmodom. Ugyanakkor teljesen értetlenül tekintek arra a világra, ahonnan Fábri a magyar egyetemekre néz.

Babarczy Eszter: Amerikázás, álmodozás, egyetem


Számok

Az Amerikai Egyesült Államok igen nagy ország. Megnéztem az 1990-es cenzust: a 250 millió lakosból mintegy 20 millióan voltak kollégisták (hogyan nevezzem magyarul a college studenteket?) ebben az évben, s a 25 év feletti népesség csaknem 10 százalékának volt BA diplomája, további 5 százaléknak pedig MA-e, ezzel egyenértékű üzleti diplomája vagy PhD-je. 30 millió diplomás. Sok ezer egyetem.


Csaba László: A rendszerváltó gazdaságpolitika egy évtizede


Immár egy évtizede annak, hogy a geopolitikai korlátok lazulását és a szovjet Titanic föltartóztathatatlan süllyedését érzékelő magyar gazdaságvezetés a szocialista modell megjavítását, majd piaci elemekkel történő feljavítását célzó kísérletek helyett a valódi, jelző nélküli piacgazdaság gondolata mellett köteleződött el. Az első kétnapos reformbizottsági megbeszélésre 1988 februárjában került sor a Pénzügyminisztérium pünkösdfürdői üdülőjében, ahol a politikai korlátok hollétére vonatkozó kérdésre a válasz az volt: az állambiztonságiak semlegességét Németh Miklós KB-titkár garantálja.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon