1997-ben népszavazási kérdések álltak a belpolitikai viták homlokterében. Nemcsak azokra a konkrét kérdésekre (NATO-csatlakozás, termőföldtulajdon, halálbüntetés visszaállítása) gondolok, amelyeket a polgárok kisebb-nagyobb része népszavazás útján kívánt eldönteni, hanem a referendumnak a magyar alkotmányos berendezkedésben játszott szerepével összefüggő kérdésekre is.
Hír szerint Paul Valéry francia költő vélekedett úgy az államról, hogy „ha az állam erős, akkor összezúz bennünket, ha viszont gyenge, akkor elpusztulunk”.[1] Az ideális állami szerepnek tehát feltehetően e két szélsőség között kell lennie valahol.
Azóta, hogy Richard Musgrave nagy hatású Közkiadások elmélete című könyve megjelent 1959-ben, a közösségi finanszírozás kérdéseivel foglalkozó közgazdászok előszeretettel különböztetik meg egymástól az állam pozitív és normatív szerepét.
Magyarországon már több mint két éve van médiatörvény. Hogy működik-e, az enyhén szólva vitatott, annak ellenére, hogy a hatályos paragrafusoknak helyenként látványos, máskor a felszínen kevésbé látható következményei vannak. A legszembetűnőbb változás, hogy megjelent a két országos magántelevízió, a Magyar Televízió második programja pedig mű holdon fogható.
Szalai Erzsébet a hazai elitkutatás közismert, talán legtermékenyebb alakja, munkássága széles körben ismert. A rendszerváltás folyamatát mint elitcsoportok – rendszerváltó elitek –, azaz mint az informális hatalmi csoportok küzdelmét, konfrontációit és koalícióit elemzi. Az elitek átváltozása (Tanulmányok és publicisztikai írások 1994–1996) című kötetében az 1994–96 között írt és többségében már publikált szövegeket jelentette meg újra egybegyűjtve.
Körülbelül száztíz-száztizenöt év múlva a többszörösen megreformált magyar nyugdíjrendszer (a dunai, nem az alsó-rajnai, mely utóbbinak a nyugdíjasai akkor sem magyarok lesznek, hanem kopott öltözékű, elnyűtt alsó-rajnaiak, akik csak kabalából vették fel a magyar nevet) valóságos aranykort fog teremteni az idősek számára. Le se lehet írni, milyen jó dolog lesz akkor nyugdíjasnak lenni! Az alábbi írás ennek ellenére arra vállalkozik, hogy – bizakodva nézve a jövőbe – mégiscsak megpróbálja leírni, milyen is lesz nyugdíjasnak lenni, most, hogy a reform első, legfontosabb lépéseit megtettük.
A nyugati társadalomtudósok nyolcadik éve igyekeznek magyarázatot találni a szovjet és kelet-európai politikai rendszerek összeomlására.[1] Erőfeszítéseik révén hatalmas terjedelmű szakirodalom jött létre, amelyen belül négy – szerzőik szakmai múltjával többnyire összhangban álló – irányzat különböztethető meg.
A politikai nyelv megváltozása megszokott kísérőjelensége a politikai rendszerváltozásoknak. Pluralista politikai modellben élő sokrétű társadalmakban általában nem egységes a politikai nyelv, de jobbára kialakul egy uralkodó nyelv. Bizonyos politikai nyelvek megmaradnak zárt körben használt mandarin-nyelvnek, mások viszont köznyelvvé válnak.
A rendszerváltó országokban újabb közellenség, mumus jelent meg: a nemzetközi tőke. A nagyszabású társadalmi, gazdasági, politikai változások mindig kitermelik a mumusokat. Mindig is nagy volt a kísértés arra, hogy az átalakulások kapcsán felmerülő nehézségeket, gondokat kis csúsztatással, kis hazugsággal valaki vagy valami nyakába varrják. Ez sokkal egyszerűbb, mint arra hivatkozni, hogy a békát le kell nyelni, a változásnak ára van, amelyet rendszeresen a legvédtelenebb társadalmi csoportok fizetnek meg.
A bűnbakokkal szemben egyre gyűlnek a vádak.
Felemás érzésekkel olvastam Pléh Csaba írását a magyar felsőoktatás látszatamerikanizációjáról (sic). Az írás vége felé némi zavartság lett úrrá rajtam: kerestem a kapaszkodót, a műfajt, a kontextust, ami keretet adhatna egy vitacikknek. Persze nem Pléh Csaba az oka ennek, hanem az a tény, hogy nincs nyelvünk e tárgy megvitatására: a felsőoktatás kérdése nem része a magyarországi értelmiségi közbeszédnek. A hírekben alig szerepel a téma, de még feltűnőbb, hogy a publicisztikai-közírói nyilvánosság is mellőzi.
Miért Amerika?
Ezt a dolgozatot kétszer elkezdtem már írni, s valahogy úgy esett, hogy mindig éppen Amerikában voltam ekkor. Kicsit elgondolkoztam rajta, hogy nem a hely teszi-e ezt velem. Az amerikai felsőoktatás a mi látszat-Amerikánkhoz képest sokkal európaibb, mivel egyes részeiben mandarinkultúra.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 34 hét
9 év 7 hét
9 év 11 hét
9 év 11 hét
9 év 12 hét
9 év 13 hét
9 év 13 hét
9 év 15 hét
9 év 15 hét
9 év 16 hét