Az elmúlt évtizedben a Kelet-Európában és másutt is megerősödött nacionalizmus szükségképpen erjesztően hatott a nacionalizmuskutatásra is. A „forró téma” a napilapokból beköltözött a folyóiratokba, a tudományágak perifériájáról – gyakran igen távoli perifériájáról – bekerült azok centrumába.
„Lehetetlen elképzelni bármiféle állandóságot, létezésben való megmaradást olyan emberek nélkül, akik készek tanúbizonyságot tenni arról, ami azért mutatkozik meg számukra, mert van.”
Hannah Arendt: Igazság és politika
Kis János tanulmánya, a Túl a nemzetállamon, (Beszélő, 1996. 1–2. sz.) az elmúlt évek magyar szellemi életének nagy horderejű eseménye. A tanulmány gondolatmenete határozott szembefordulást jelent a mai magyar társadalom mélyen meggyökerezett előítéleteivel.
A II. világháború utáni Európában nincsen drámaibb és brutálisabb történés, mint Jugoszlávia multikulturális közösségének szétesése. Több olyan évtized után, amikor a különbözőséget védték és valamelyest támogatták is, elszabadultak az etnikai türelmetlenség rágalmazó sztereotípiái, aztán pedig a valóság fokozatosan hozzáidomult e negatív sztereotípiákhoz. Egyre több szerb, horvát vagy muzulmán kezdte tenni pontosan azt, amivel a rivális csoportok felelőtlen és gyűlölködő tagjai rágalmazták őket. Az eredményt jól jellemzik Radovan Karadzsics szavai.
„A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.
Senkit nem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásnak alávetni…”
[A Magyar Köztársaság Alkotmánya 54.
A francia jobboldali radikalizmus, bár a protofasiszta ideológiák doyenje, kevésbé ismert német és olasz testvérideológiáinál. Emlékezzünk csak Bibó István jól ismert soraira, mely a francia forradalom nemkívánatos melléktermékeként írja le a hivatásos forradalmár és a hivatásos reakciós terméketlen típusait.
A Szivárvány Társulás nyilvántartásba vételének ügye sokat idézett eset lesz a magyar alapjogi bíráskodás történetében. Újra és újra vissza fognak térni rá, valahányszor vitássá válik, hogy az állam egyik-másik intézkedése kiállja-e a polgárok nemi beállítottságai iránti semlegesség próbáját. Ez a teszt most formálódik.
1995 nyarán és őszén az Alkotmánybíróság az úgynevezett Bokros-csomag jelentős részét alkotmányellenessé nyilvánította. Emiatt a magyar jóléti szolgáltatási rendszer átalakítása lelassult, a társadalombiztosítási rendszer kiadásainak fedezésére további adóemelés vált szükségessé, miközben a jóléti szolgáltatások színvonala látványosan hanyatlik.
„A történelem fintora, hogy a »demokratikus átalakulás« mai irodalmánál többet mondhat Kelet-Európa helyzetéről mindaz, amit amerikai tudósok korábban a latin-amerikai demokráciák összeomlásáról írtak.” (Jowitt, 1992, 220. o.) Jowitt nincs egyedül az aggodalmával: a történelem fintora az is, hogy a kelet-európai demokráciák egyensúlyvesztésének, bukásának forgatókönyvét alaposabban kidolgozta a politikatudomány, mint a kommunizmus összeomlásáét valaha is. Csakhogy a valóságos politikai trendek meghazudtolják a katasztrófajóslatokat.
Amióta a tömeges privatizáció megkezdődött Magyarországon, azóta folyik a vita arról, mi is a tényleges célja és – még inkább – mi a legcélravezetőbb technikája az állami vagyon magánkézbe adásának.
Az egyik elterjedt értelmezés szerint fő célja az, hogy pótlólagos bevételeket biztosítson az államnak, s helyrebillentse az állam időről időre felboruló pénzügyi egyensúlyát, enyhítse a nyomasztó külső adósság következményeit.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 19 hét
8 év 44 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét
8 év 50 hét
8 év 50 hét
9 év 2 nap
9 év 6 nap
9 év 1 hét