Skip to main content

Játéktér

Szabó Miklós: Múltunk jelene


A hatalomváltás kritikai hagyománya

Múltunk jelene nem a múlt megértése a jelen távlatából. Nem csupán annak a folyamatnak a feltárása, hogy a jelen hogyan született meg a múlt méhéből, és nem pusztán csak viszonyunk a múlthoz, ami már magában foglalja a jelenbéli állapotunkat igazoló ferdítéseket is. Múltunk jelene azt jelenti, hogy jelenünket csak a múlttal, aktuális politikai pozíciónkat csak egy adott hagyományba ágyazva vagyunk képesek kifejezni.


Tamás Gáspár Miklós: A tisztességtudó konyhalány


A magyar újságok és rádióállomások beszámoltak róla, hogy a boszniai béketeremtésben segédkező amerikai katonák taszári támaszpontján amerikai géhások szexuálisan zaklattak két magyar polgári alkalmazottat; ez utóbbiak panaszt tettek.

Albert O. Hirschman: A keynesiánus forradalom exportja


Szabadkereskedelem és keynesianizmus

„Mostanra mindannyian posztkeynesiánusok lettünk” – mondhatjuk, ha parafrazálni és korszerűsíteni akarjuk a híres kijelentést, amelyet Richard Nixon tett elnöksége idején. Ebben a minőségünkben immáron képesek vagyunk észrevenni azt a figyelemre méltó párhuzamot, amely egyfelől a szabadkereskedelmi doktrína tizenkilencedik századi sorsa, másfelől a keynesianizmus huszadik századi felemelkedése és bukása között fennáll.


Greskovits Béla: Lehetséges-e más, mint neoliberális stratégia?


A keret

A megszorító gazdaságpolitika célszerűségéről 1995 eleje-közepe óta egyre élénkebb vita folyik Magyarországon. Nem csak felelőtlen populista kalandorok, hanem a szakmai közönség tekintélyes személyiségei is, Lányi Kamilla, Szelényi Iván, Szalai Erzsébet és mások, közgazdasági, és történeti-szociológiai szempontból egyaránt bírálják a neoliberális megoldást.

A tisztánlátás érdekében fontos leszögezni, hogy a neoliberális stratégia választása nem specifikusan kelet-európai, hanem világtörténeti tény.




Konrád György: A birodalom kapujában

(Felolvasás a svéd kormány előadótermében, Stockholmban)


Ültem a nagy, kerek asztalnál, meghívott beszélőként, egyszersmind azonban kívülálló megfigyelőként, noha sokat ismertem már a résztvevők közül. Ültem Klaus cseh miniszterelnök és Kovács magyar külügyminiszter között; Klaus mellett Kissinger, volt amerikai külügyminiszter; Kovács mellett Lamentowicz lengyel szóvivő, Lipponen finn kormányfő, Lubbers volt holland miniszterelnök és Meciar szlovák miniszterelnök. Kissinger mellett Kinkel német külügyminiszter, mellette Karaganov orosz külügytudós és Javlinszkij elnökjelölt. Ennyi elég is, nem megyek körbe az asztalon és az ábécében.

Konrád György: A birodalom kapujában

Második, befejező rész


Van-e Európa szellemi-szimbolikus értelemben? Nem nagyon megy a szuverenitások megosztása. Gazdasági valóságként Európa inkább van. A kultúra integrációja is természetes, és valószínűleg könnyebben megy, mert privát aktorok tranzakcióiról van szó. Érdemes európai kultúrpolitikával elősegíteni az integrációt az értékek, az ízlések és az információk világában. Kell valami minimális konszenzus az alapvető értékekről ahhoz, hogy békében élhessünk. Demokráciák egymás közt nem háborúznak, diktatúrák igen.

Tamás Gáspár Miklós: Szív és állam, szkepszis és lázadás, nagyság és félelem


Une chose bien nécessaire pour bien soutenir sa réputation, c’est de bien connaître le génie de son
siècle; il y a en des fautes faits par d’illustres personnages qui faisaient bien voir qu’ils ne savaient
avec quels hommes ils vivaient et qu’ ils ignoraient les Francais comme les Japonais.
Montesquieu: De la considération et de la reputation, 1725

Valamely államrend értékét úgy is megítélhetjük, hogy megvizsgáljuk: mekkora szeretetet vált ki a honpolgárokból.





Kende Péter: A „liberalizmus” mint szitokszó


A mai Oroszországban megforduló külföldi látogatók egyik gyakran emlegetett közös élménye, hogy a pár éve még pozitív hangzású „demokrata” szó becsmérlő értelművé vált: olyan lesújtó minősítéssé, amelyet az utca embere fojtott dühvel ejt ki a száján. Szűkebb hazánkban, a kommunizmus utáni korszak hetedik évében, a „demokrácia” mint olyan még kikezdhetetlen hivatkozás (feltéve persze, ha nem túlságosan bolygatjuk, hogy ez az „olyan”, milyen). Ezzel szemben a „liberális” már korántsem ugyanolyan egyhangú magától értetődőség.

Kis János: Túl a nemzetállamon

Második, befejező rész


5. Multinacionalizmus

Három fontos problémát szeretnék röviden áttekinteni: a nyelvhasználat, az iskolaügy és a területi közigazgatás kérdését. Ebben a rendben haladok.

Liberálisok között egyetértés van abban, hogy mindenkit megillet az anyanyelv használatának joga. Olyan jog ez, mellyel minden állampolgár egyformán rendelkezik, függetlenül attól, hogy melyik nyelvi-etnikai csoporthoz tartozik. De mit is jelent az anyanyelv használatához való jog, például a hivatalos érintkezésben?




Kis János: Túl a nemzetállamon

Első rész


1. A vita


A magyar kérdés nincs végiggondolva. Nem látjuk tisztán, mit kellene tenni, hogy a szomszéd államok elfogadható kisebbségi politikát kövessenek. Sőt, abban sincs egyetértés, hogy mit tekintsünk elfogadható kisebbségi politikának. A határon túli magyarok pártjai általában a kollektív jogok, a nemzetiségi autonómia programjával lépnek föl. De mást és mást (nem mindig világos, hogy mit) értenek kollektív jogokon és nemzetiségi autonómián.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon