Skip to main content

Kultúra

Barna Imre: Rendszerváltozás A-tól Gy-ig


Két éve, egy nehéz nap – az első szabad választások – éjszakáján hazafelé tartva, a kihalt Attila úton egyszer csak látomásom támadt. A látomás egy őrülten szirénázó rendőrzsiguli képében süvített el mellettem, és az tette rendkívülivé, hogy a rendőrzsiguli lehúzott ablakán roppant méretű MDF-zászlót dugott ki és lobogtatott egy rendőrkéz.

Voltak akkoriban már ilyen látomásai az embernek. Kinek milyen. Tamás Gazsi például Mucsát vizionálta, meg is kapta érte sokaktól a magáét.


Hajdu István: Megszámított pátosz

Gérard Garouste munkái az Ernst Múzeumban


Némiképp zavarba ejtő Gérard Garouste kiállítása, mely az itt kevéssé, ám Nyugat-Európában jól ismert mester új képeiből és szobraiból szerkesztődött. Zavarba ejtő, mert bár hozzájuthattunk már eddig Garouste-művekhez – az 1984-es VI. Kisplasztikái Biennálén egy szobrához, a Ludwig Múzeumban festményéhez –, a lényeget illetően meg kellett elégednünk hivatkozásokkal, melyek mindannyiszor túlmutattak azon a minőségen, ami e kevéske információ alapján feltételezhető volt; magyarul: a festő híre, idézettsége jóval parádésabbnak látszott,  mint Magyarországon megismert munkái.

Bikácsy Gergely: Az Apokalipszis gyermekei

Leningrád cowboys menni Amerika?


Jurij Zaharov orosz rendező leningrádi srácokkal beszélget, akik a puccs idején, húszan-harmincan barikádokat védtek. „Ha megindulnak a tankok, akárcsak egyetlenegy, elsöpörték volna a gyenge és rögtönzött barikádunkat” – mondja józanul egyikük. Rendkívül tanulságos és érdekes filmet láthattunk február végén a magyar televízióban (a rendező egyébként nemrég Pesten járt, szóba került, hogy nálunk rendezhetne). Puccs után s tán újabb puccsok előtt: meglepő, mennyire mérsékeltek, tisztánlátóak a leningrádi barikád védői, hogy mennyire hiányzik belőlük a túlhabzó, felszínes lelkesedés.

Rakovszky Zsuzsa: „Piros almák a Maroson…”

Réz Pállal beszélget Rakovszky Zsuzsa


Amikor telefonon megbeszéltük az interjút, azt mondta, a Holmiról ne kérdezzem, szívesebben beszélne, mondjuk, nőkről, folyókról, a halálról. Hogy a nők és a halál miért fontosak, az értem, de miért éppen a folyókat említette harmadiknak?

Hát ezt egy pszichoanalitikus tudná megmondani, talán. Gondolom, azért, mert az Apollinaire hídja alatt futó Szajna meg az én ablakom alatt futó Duna… vagyis a víz a költészetben is meg az emberi életben is a múlandóság jelképe. Pontosabban nem is a múlandóságé, hiszen az a víz is megmarad valahol, ami elfolyik, csak már nem a mienk.


Hajdu István: A régió szélén, a világ közepén

Kortárs horvát művészek az Ernst Múzeumban


A most oly divatos – és sokak által nagyon is vágyott, jó és rossz értelemben igencsak százféleképpen hasznosítható – regionalizmus eszméjét is illusztrálhatná többek között az Ernst Múzeumban nyílt kortárs horvát képzőművészeti kiállítás, mely azonban inkább „csak” jó és komoly, igen komoly tárlat.

Scherter Judit: „…hogy lássam, az Ördög győzött-e vagy az Úristen”

Gráber Margittal beszélget Scherter Judit


„…(a kecskeméti művésztelepen) nevezetes dolog történt meg velem. Életemben először kérték meg a kezemet. Egy reggel ott festettem, amikor a hátam mögött – talpig subában – megállt egy juhász.



– Kisasszony, zsidó lány maga?
– Nem – feleltem én, a további konfliktusokat elkerülendő.
– Mert göndör – szólt gyanakodva.





Én festettem tovább, egyszer csak újra megszólalt:



– Kisasszony, eljönne hozzám feleségül?
– Nem – feleltem én.
– Pedig jó dolga lenne, ilyesmivel soha többé nem kellene foglalkoznia.


Vitalij Moszkalenko: Arról, hogyan „gyakta meg” Csehov a japán nőt


Nos, megtörtént. Jack Nicholson megfogta Jessica Lange két lábát, hanyatt lökte a nőt az asztalon, és a FÁK verítékező polgárainak szeme láttára „bevágott neki”. Mindez február ötödikén történt, A postás mindig kétszer csenget című amerikai film sugárzása során. Hangsúlyozom: az állami televízió egyes csatornáján. Nyugtalanság lett úrrá rajtam, kinéztem az ablakon, nincs-e valami… valami mozgolódás. Semmi. Csönd. Tüntetés nincs, tiltakozást nem hallani, az éhes és „privatizált” nézőknek tetszett, ahogy Jack csinálta.

Bikácsy Gergely: Gondolkodó képek

avagy a Közjáték


Minden reggel és este négy-öt perc csupán, annyi, mint egy arcpirító reklám, s talán csak a rövid műsor vége felé kezdünk ráébredni, hogy más minőséget látunk, mint eddig egész nap, csak akkorra tisztul ki a fejünk Híradótól, A Héttől, mikorra ezek a furcsa képek és szövegek épp véget érnek.

Lassan a tévé műsornapjának legizgalmasabb öt perce lesz a Közjáték. Szinte követelőzve kívánkozik a játékosan filozofikus műsor jellemzéséül Weöres Sándor címe az eddig látott programok közül: A teljesség felé.


Makkai László: Átmentés művészeti alapon

– visszatársadalmasított államosítással


A nemrég kimúlt évtizedek pártállami „mindenhatója” a művészet magasztos szféráját sem kímélte. Saját képére teremtette azt is. A művészi alkotás szabadsága, a korlátozásoktól mentes piaci mozgás, a demokratikus szervezeti és intézményi rendeződés kispolgári csökevényei helyett mindent tudó párthatározatok és ellentmondást nem tűrő kormányrendeletek által irányított, masszív kliensrendszerre támaszkodó kíméletlen kézi vezérlés útján formálódott a honi művészeti élet a szocializmus emberarcú képére.

Antal Gábor: Karinthy Cini halálára

1921–1992


„Magamról annyit: valóban megnősültem, feleségemnek első férje elesett, van egy négyéves kislánya. Feleségem huszonnégy éves, én huszonöt. Az idén végeztem az egyetemet (persze, bölcsészetet), nyelvészetből és olasz irodalomból doktoráltam. Most is tartom a kapcsolatot a tudománnyal, az egyetemi Nyelvtudományi Intézetben dolgozom. Azonkívül írok ide-oda, lapokba, rádióba. Gabi bátyám nincs valami jól, szakemberek szerint úgyszólván semmi remény felgyógyulására.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon