Skip to main content

Kultúra

Barna Imre: Claudio Magrisszal beszélget Barna Imre

„A természet nem olvasta Kantot és Hegelt”


Mi köti össze a Fekete-erdőt a Fekete-tengerrel?

Mi köti össze a szülőházam utcáját, a Farneto utcát azzal a hellyel, ahol meg fogok halni? Nem tudom. Azt hiszem, az élet, a történelem véletlenszerűsége, esetlegessége, csúfondárossága. A Duna útikönyv, de végső soron egy élet története. A bizonytalan, talán nem is létező kezdetektől utaztat a bizonytalan végig. Önmagát, önmaga helyét keresi az utazó, és végül rájön, hogy talán nincs is ilyen hely. Hogy milyen gyönge is az ő identitása.


Mátis Lilla: „Nincs az a szerelmes mozi…”

Ember Judittal beszélget Mátis Lilla


Csak aki úgy tudja hallgatni az embereket, mint te, Jutka, annak beszélnek olyan őszintén. Csodálatos dolgokat mondtak el neked.

Amit az emberek megélnek és megpróbálnak feldolgozni vagy nem tudnak feldolgozni, azt éjjel-nappal mondják magukban, és csak mondják-mondják, úgy alakul a történet, mint egy agyongyúrt kenyérgalacsin.


Az idegen szép lesz


Vagyis hát most is szép, s hogy mennyire, az június 3-án mindenki számára nyilvánvalóvá válik. Másfélszáz művész jelentkezett a felhívásra – köszönöm nekik –, hogy bizonyítsa és illusztrálja a kijelentés igazságát, s hogy – egyáltalán nem mellékesen – egy meglehetősen tágas kiállítás keretében adjon alkalmat bizonyos konzekvenciák levonására. Mert hiszen ha eltekintünk a dolog demonstratív jellegétől, ha egy pillanatra elmellőzzük az érzelmeket, akkor végeredményként méretes és testes tárlatot kapunk, mely akarva-akaratlanul is keresztmetszetet ad a kortárs művészet helyzetéről.

Hajdu István: Hit, halál, szerkezet

A Pantenon csoport kiállítása a Szentendrei Képtárban


A „szegény-művészet” – az olasz származású arte povera – a dadaizmus schwittersi értelmezésének érveit rakta új rendszerbe a hatvanas–hetvenes években; szeszélyes szerkezetek mintegy önmagukat rótták össze a használhatóság peremén tengődő anyagokból, hogy anarchisztikus konstrukciójukkal különös mítoszok vagy legalábbis mítoszokra emlékeztető homályos és elharapott történetek színtereiként, kulisszáiként szolgálhassanak, a dada befelé irányultságánál tágasabb gesztussal.

P. Szűcs Julianna: A senki földjén

Töprengés mecenatúra ürügyén


Felkérik a neves történeti festőt, hogy alkosson egy képet, emlékezve a daliás időkre, például a török–magyar harcokra. Időre el is készül a festmény, amely nem más és nem is több, mint egy kietlen puszta, végtelen horizonttal, csenevész növényzettel, egy kóborló, gazdátlan ebbel és mozgalmas gomolyfelhőkkel. A kritikai megjegyzések nem maradnak el, de a festő nyugodt öntudattal válaszol. „Hogyne lenne ez csatakép?! A festmény arról szól, hogy a törökök már győztek Mohácsnál, de most éppen csapatösszevonással vannak elfoglalva. A magyarok pedig már vesztettek és visszavonultak.

Egy 1983-as beszélgetésből


Elmondom egy különös kalandomat, 1975-ben történt a rotterdami költői fesztiválon. Volt ott egy indonéz költő, állítólag nagyon híres, anyanyelvén szavalta saját verseit. Az előadásmódja – tudom is én – valahol Majakovszkij, Voznyeszenszkij és Galczynski között. Pátosz, gesztusok – nagyon forradalmi költő, és amikor megtudta, hogy hívnak, rögtön odaült mellém: „Nem is tudja, hogy ön a mi nemzeti hősünk.” „Hogyhogy?” – kérdeztem. „Lefordítottuk és terjesztjük A rabul ejtett értelmet.

Bori Erzsébet: Hová lesz az oxigén?

Michael Mehlmann-nal beszélget Bori Erzsébet


Azt nagyjából tudjuk – hála az amerikai filmeknek –, hogy ki a producer. De a menedzserrel már gondok vannak. Eddig úgy tudtuk, hogy ő az, aki a sztárok ügyeit intézi. De újabban feltűnt egy másik menedzser is, a gazdasági, ő az új kelet-európai idol. Olyan vezetőféle.

Nem a vezetés a lényeg. Minden menedzser jó ismerője valamely területnek, azért ő a felelős, és önálló döntéseket hoz.


Pálfalvi Lajos: Az antitotalitarizmus eredete

Czeslaw Milosz: A rabul ejtett értelem (Európa Kiadó, 1992)


Milosz nevezetes esszékötete a háború utáni lengyel emigránsirodalom legismertebb műve. A nem cenzúrázott magyar sajtó is alapműként kezelte a nyolcvanas években, tíz éve az Új Symposion, hat éve a Máshonnan Beszélő lengyel számában, három éve a Hitelben jelent meg egy-egy fejezet. A brutalizált kultúra leírását – Indonéziától Jugoszláviáig – főként olyan országokban tanulmányozták nagy haszonnal, ahol e könyv téziseit könnyűszerrel le lehetett fordítani a helyi viszonyokra.

A képlet látszólag egyszerű.


Balázs Mihály: Klaniczay Tibor emlékére


Az „intézménnyé vált” Klaniczay Tibor akadémikustól, a régi magyar irodalom meghatározó jelentőségű kutatójáról két kép kitörölhetetlenül rögzült emlékezetemben. Az egyiken a régi magyaros seregek vezéreként fiatalokat is lihegésre késztető sebességgel kaptat fel a szokásos konferenciákba ágyazott kirándulások egyikén a Somlyó hegyére, s közben persze konzultál, sürget, korhol és dicsér, a sorosan aktuális kiadványok és konferenciák apró részleteit tisztázza.

Peternák Miklós: Vilém Flusser, a médiumok – és a filozófia


1992. május 11-én sugározta a Magyar Televízió 1-es csatornája azt a Vilém Flusserrel készített, majd 40 perces interjút, mely 1991 októberében Münchenben készült a FRIZ Iroda produkciójában. „A nyomtatott szó és a média konkurenciájának mítosza” volt a címe a müncheni Média-napok keretében rendezett találkozónak, ahol Flusser meghívottként egy rövid előadásban ismertette ezzel kapcsolatos nézeteit.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon