Paál Huba: A megyei önkormányzat nagyon is átérzi a múzeum gondját, és minden tőle telhetőt megtesz. Az ingatlanátadásban érdekelt intézmények vezetőit mi minden esetben bevonjuk a tárgyalásokba, bevontuk Kovács Pétert is, megmutathatom a dokumentumokat: az előzetes megállapodástervezetet áprilisban ő is aláírta, májusban ő készítette el a múzeum elhelyezésének egyik verzióját.
Fokozatosan feledkeztünk meg Karinthyról. Róla, aki a Nyugat nagy gárdájának sportoló népszerűségű képviselője volt, kinek egy ország figyelte lélegzetvisszafojtva agyműtétjét, hogy aztán halála után szinte hónapok alatt törölje ki emlékezetéből személyét és életművét. Volt később némi Karinthy-reneszánsz az ötvenes-hatvanas években – a humorista redivivusa volt ez mindenekelőtt.
Húsz évvel ezelőtt olvastam ezt a darabot, s szerelmes voltam belé. Emlékszem, milyen megsemmisítő hatással volt rám, 1972-ben. De ez akkor volt – a dráma arról a „másik világról” szólt, itt-ott utalva a miénkre is. A „szörnyű” kapitalista valóság azóta a mi valóságunk lett. És John Osborne műve, a Dühöngő ifjúság most a szó szoros értelmében mirólunk szól. Rólam, a családomról, a barátaimról. Az én nemzedékemről, amely nem kell senkinek, megveti önmagát, mindent és mindenkit utál, belegabalyodott és belefáradt az igazságkeresésbe. Abba, hogy oly sokféle igazság van.
Kovács Péter: Köszönöm a méltató szavakat, de nincs szó búcsúról. Végül is most csak az igazgatóságról köszöntem le, és nem szeretnék elmenni innen, és remélem, nem is fognak elkergetni. Igyekszünk folytatni azt a munkát, amit eddig csináltunk, ha más pozícióból is. Az elmúlt harminc évben egyébként hozzá voltunk szokva nehézségekhez, hogy finoman fogalmazzak, de az is igaz, hogy most valami egészen új dolgot kell megtanulnunk.
Eddig egyfajta partizánharc folyt.
„Mindent egyedül szereltem fel (villanyt, színpadot stb.). Ezért csak 11 órakor kezdhettünk. Benjámin, a rekommandőr* igen rossz volt, sokszor emiatt mérgelődtem. Később helyette rekommendáltam. Különben jó nap volt. Az előadásoknak sikerük volt. Műsor: Vitéz László és az Ördög, A csodaláda, A krokodil. Villany az erdésztől. 24 előadás volt. A mikrofonnal jó volt dolgozni, nem rekedtem be, csak másnap a szörnyű fáradtság. Csak így tovább.
Kiadások:
„A személyi kultusz elleni harchoz – ha arról van szó – feltétlenül hozzátartozik a szocializmus tisztult perspektívájának ábrázolása is, mert enélkül maga a harc is veszedelmessé válhat.”
1969 januárjából valók e sokatmondó intelmek. Alig hinnénk, hogy egy film kapcsán íródtak, hogy nem vezércikk, hanem kritikarészlet. A cseh új hullám egyik legérdekesebb filmjét, A tékozló fiú visszatérését mutatták be ekkor, néhány éves késéssel nálunk. Kényes időszakban: Prágát már megszállták, de a „normalizálás” csak holnap, csak tavasszal indul.
Apró, gyors, s tegyük hozzá azonnal, megérdemelt pofonkákat, mit pofonkákat, pofonkazáport kapott a hazai művészeti könyvkiadás.
Egyszer majd szólni kell ezeken a hasábokon a magyar könyvkiadásnak arról az elképesztő gyakorlatáról, amely sokunkat évtizedek óta keserít: hogy a nagy klasszikus művek minden magyarázó kommentár, jegyzet, útbaigazítás nélkül jelennek meg, ha megjelennek egyáltalán. Gyakran még a megírás évszáma sem derül ki ezekből a könyvekből, a szerző alapvető életrajzi adatairól és az idegen szavak, mondatok fordításáról nem is beszélve. Ha ezt nem tudjuk be pusztán a lustaságnak vagy a pénzhiánynak, szinte halljuk a közreadó gőgös mormogását: Hát ennyit azért tudni kell!
Bár a lépcső – az ismeretlen eredetű lép ige származéka, a XVII. századtól fordul elő – tagadhatatlanul ronda hangalakú szó, szimbólumként viszont nem akármiképpen, mondhatnánk: igen nemesen viselkedik. Ha fölfelé tart, a látható világ megismerésének és az istenhez vezető útnak jelképe (miként a nem sokkal szebben hangzó létra is), ha a föld iránt vezet, még inkább abba bele, úgy az okkult tudás, a sötétség, az ismeretlenség szimbóluma. Ha fehér, akkor a magas tudományt, ha fekete, abban az esetben a fekete mágiát jelenti.
Nekem 1975-ben jött el az emberélet útjának fele. Az én „sötétlő erdőmet” polgári szempontból krízisnek nevezik, orvosi szempontból szorongásos neurózisnak. És van, ahonnan nézve ez teljesen normális dolognak látszik. A minap olvastam egy indián férfiról, aki még ismerte a pipaszívással összefüggő varázslatokat. Ennek az embernek a belső világában az, hogy varjúvá változol, teljesen normális, holott hát ésszerűen ez abszolút elfogadhatatlan. Azt hiszem, az én felnőtté válásom számára az volt az egyetlen normális út, hogy végre magam vegyem kézbe a saját szorongásom.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
7 év 19 hét
9 év 44 hét
9 év 48 hét
9 év 48 hét
9 év 49 hét
9 év 50 hét
9 év 50 hét
10 év 13 óra
10 év 4 nap
10 év 6 nap