Márton László: A regényhősnő mégsem tér haza – I. rész

Ebben a sorozatunkban arra kértük Kedves Szerzőinket, hogy Szilágyi Lenke egy-egy képére komponáljanak szöveget.

A cikk a Beszélő nyomtatott kiadásában olvasható.

• Tovább

Szabó T. Anna: Angyalok – mégis

Azt hittem, erről soha nem fogok beszélni senkinek. Mégis most, hogy először alkalmam van rá, rögtön elmondom. Marika néniről akarok beszélni, a szomszédunkról, aki már nem él.

• Tovább

Gelencsér Gábor: „Fecseg a felszín, hallgat a mély”

Az idei filmszemlén a formailag tökéletesre csiszolt, elmélyült, igényes munkák kevéssé érintették meg a nézőt, míg a régóta hiányolt, szűkebb vagy tágabb környezetünk konfliktusait megjelenítő vállalkozások művészi fogyatékosságuk miatt maradtak felszínesek, s emiatt hatástalanok.

• Tovább

Takács Eszter: Filmtárlat

Mitől zúgnak a harangok, ha egyszer senki sem húzza őket? Hogyan lesz az embernek két apja? S miként válhat egy éjjeliedény szakrális tárggyá? Cikázunk a Ludwig Múzeum gyűjteményét bemutató kiállítássorozat záróakkordját jelentő Minden mozi! című tárlat különféle alkotásai, nagyon különböző, filmbe ágyazott munkák között, a hetvenes évek legvégétől napjainkig.

• Tovább

Vajda Mihály: A jogosult kivétel

Írásom látszólag igen szerény feladatot vállal magára: egy viszonylag rövid szöveg nem is nagyon részletes elemzését. A szöveg Michel Foucault Bevezetés Binswanger: Álom és egzisztencia című művéhez című korai írása. A feladat szerény, mert nem akarok többet, mint Foucault írását megérteni. Mégis nagyon szerénytelen, mert az írást egy igen összetett kérdéskör részeként szeretném szemügyre venni. Ontológia és antropológia viszonyáról van szó, arról, hogy lehet-e másképpen az „általánost”, az embert megérteni, mint a minden egyes másiktól különböző egyedi emberi individuum megértésén keresztül.

• Tovább

Pór Péter: A gondolkodás kísértetei

Raymond Aron néhány hónappal a halála előtt egy többórás televíziós beszélgetésben felidézte az életpályáját, és ennek során persze többé vagy kevésbé teoretikus szinten hosszan kommentálta a döntéseit és az elképzeléseit. Egy ponton azonban ugyancsak lakonikus választ adott, amelyben nemhogy nem teoretizálta a korábbi álláspontját, de negyven évvel a történtek után is alatta maradt bármilyen reflexió szintjének. Arra a kérdésre, hogy a londoni években, amikor is De Gaulle mellett dolgozott, tudott-e a megsemmisítő táborokról (fontos közbevetni: Raymond Aron zsidó volt), azt felelte: „nem tudom, hogy tudtam-e róluk.”

• Tovább

Bazsányi Sándor: Sivatagi atyafi

Jürgen Habermas, a vegytiszta társadalmi kommunikáció utópiájának tiszteletre méltó elkötelezettje egy ízben emlékezetesen megfeddi Jacques Derridát, a vegytiszta beszéd- vagy írásaktus kommunikációs ideájának engesztelhetetlen bírálóját: a francia gondolkodó szerinte elmaszatolja a filozófia alapvető kérdéseit, úgy méghozzá, hogy átúsztatja a filozófiát az irodalomba. Stíluskérdéssé, privátbolondériává silányítja a filozófiát.

• Tovább

Angyalosi Gergely: Százharminchat kicsiny irodalomtörténet

Új irodalomtörténeti kézikönyv jelent meg, amely a kezdetektől „napjainkig” nyújt képet a magyar irodalomról. Ez igen nagy esemény, tekintettel arra, hogy utoljára négy évtizeddel ezelőtt történt valami hasonló (egészen pontosan 1966-ban), amikor elhagyta a nyomdát A magyar irodalom története című vállalkozás hatodik kötete.

• Tovább

Darvasi László: Virágzabálók

Imre váltig azt állította, egy nyilvános botozáson találkoztak először, és a megbüntetett kurva kísértetiesen hasonlított rá. Klára elgondolkodott, sértse-e a hasonlat, aztán inkább azt bizonygatta, semmiféle botozásra nem emlékszik, s bár ez nem volt igaz, inkább nem volt kedve emlékezni a nyomorult verébre, a botütések nyomán fakadó vérrózsákra.

• Tovább

Hegyi Gábor: „Három költő előtt borul le”

• Tovább