Legyek a Lenke képén, kívánja, áhítja minden fotózható lény, legyen rajtam valami jelentős, egyedi, egy sose látott vonás, egy bánatos redő, egy bátortalan ránc, egy távoli fájdalomnyom… illetve, neeEEEeeeee, soha ne legyek a Lenke képén, soha ne legyek olyan helyzetben, állapotban, szomorúságban, hogy a Lenke meglássa rajtam azt a sose látott vonást, a bánatos redőt, a bátortalan ráncot, a távoli fájdalomnyomot.
A könyv, mely az alábbi szemlélődés tárgya, tekinthető családregénynek. Szereplői, akik megszólalnak, vagy akikről szó esik benne: egy, eleinte Palesztinában, később ugyanott, Izraelben élő, magyarországi születésű házaspár, e házaspár három gyermeke, unokák, a vége felé dédunokák is, rokonok sokasága. Az olvasó tekintete előtt három nemzedék sorsa alakul folyamatosan, három évtizeden át, egészen pontosan 1947-től, amikor a szerző fölveszi a fonalat, 1976-ig, amikor a fonál (konkrétan a főszereplő életének fonala) megszakad. Minthogy azonban számos utalásból megismerhető a család előtörténete is, Forgách András Zehuze című regényének lapjain nem kevesebb, mint egy évszázadnyi megélt élet, legalább öt generáció életideje tárul fel.
„A művészetek közül számunkra legfontosabb a film.” Ki emlékszik még, ki mondta ezt? Bizony ezt Lenin mondta, az én gyerekkoromban minden moziban ki volt írva a pénztár fölé, úgy, hogy amikor az ember jegyet vett, úgy érezhette, Lenin útmutatását követi.
A délután fél háromtól fél négyig tartott, akkor senki sem zavarhatta. Végighevert a terem díványán, lehunyta a szemét, és vagy szundikált, vagy álmodozott. Kezdetben kisebb szobát szeretett volna, de meggyőzték, hogy azt azért mégse lehet. Délután sütött be a nap, az ablakokat nem engedte elfüggönyözni.
Ebben a sorozatunkban arra kértük Kedves Szerzőinket, hogy Szilágyi Lenke egy-egy képére komponáljanak szöveget.
A cikk a Beszélő nyomtatott kiadásában olvasható.
Ebben a sorozatunkban arra kértük Kedves Szerzőinket, hogy Szilágyi Lenke egy-egy képére komponáljanak szöveget.
A cikk a Beszélő nyomtatott kiadásában olvasható.
Ebben a sorozatunkban arra kértük Kedves Szerzőinket, hogy Szilágyi Lenke egy-egy képére komponáljanak szöveget.
A cikk a Beszélő nyomtatott kiadásában olvasható.
A pécsi Jelenkor Kiadó kultúraközvetítő elhivatottsága közismert. Köztudomású az is, hogy ez a küldetéses munka jó ideje már nemcsak a mai magyar irodalmat, de a kortárs és klasszikus világirodalom legjelesebb alkotásait is igyekszik minél szélesebb körben hozzáférhetővé tenni. E törekvés egyik legújabb eredménye az a kiadvány, amely az osztrák Ingeborg Bachmann (1926–1973) lírai életművét fogja egybe.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
1 év 14 hét
3 év 39 hét
3 év 43 hét
3 év 43 hét
3 év 44 hét
3 év 45 hét
3 év 45 hét
3 év 47 hét
3 év 47 hét
3 év 48 hét