borz [Bori Erzsébet]: Vadászjelenetek Alsó-Bajorországban
Peter Fleischmann-nak a nyugatnémet újhullám egyik leghíresebb és legtöbbet vitatott filmjét sikerült megrendeznie 1969-ben.
Peter Fleischmann-nak a nyugatnémet újhullám egyik leghíresebb és legtöbbet vitatott filmjét sikerült megrendeznie 1969-ben.
Katona Zoltán, Nayg István, Palkó Tibor és Sebestyén Zoltán műveihez nehéz út vezet. Több száz farönk áll az ablakok előtt és fekszik a padlón a Műcsarnok Kiállítási Csarnokának első termében. Más nincs is ott, a figyelmet az óvatos áthaladás köti le. Elég megtekintenünk a nagyméretű alkotásokat a belső termekben, hogy megértsük, a művészeket nem csupán a barátság és a rokon érdeklődés szervezte csoporttá: a kiállítás közös gondolkodás és munka eredménye.
Angyalosi Gergely egyike legkedvesebb pályatársaimnak: nem gyötörnek különösebb kételyek, amikor bevallom, mert e rovat vállaltan szubjektív hangvételű. És még az intimkedéstől sem kell tartanom, hisz személyesen nem is ismerjük egymást, tehát e barátság merőben szellemi. Cikkeit mindig a legelsők közt olvasom el, ha meglátom egy folyóiratban.
A 35 éves színésznő (Merlin Színház), jazzénekesnő, Téli Márta – az egyetlen hazai, aki a nyolcvanas évek második felében elvégezte a világ első számú jazzmuzsikus-képző főiskoláját, a bostoni Berklee-t –, önerősen (az Amstel szponzori támogatásával) bár, de végre elkészíthette első CD-jét, melynek a Quiet Motion (Szelíd mozdulat) címet adta. A magánéletben rendkívül jókedvű, csilingelően nevetgélő (a CD is így kezdődik) Márta egyéniségével ellentétes repertoárt állított össze.
Jól hangzik, ismerősen cseng, hogy drámapedagógia, de nem tudjuk, valójában mit is értsünk rajta. A programjukban sűrűn előforduló kulcsfogalomról, a TIE-ről még kevesebbet hallottunk.
A TIE az angol Theatre In Education, vagyis a Színház a nevelésben rövidítése. A hatvanas években Conventryből indult ez a mozgalom, akkoriban alakult ott az első olyan társulat, amely a színházat eszköznek, módszernek tekintette a tanításban és nevelésben.
A magyar színház és közönsége többnyire a realista színpadi stílust kedveli. „Ő úgy csinál, mintha az lenne, én pedig mint néző úgy csinálok, mintha elhinném, hogy ő az” – szól a népszerű társasjáték legfontosabb szabálya. Évszázadok óta könnyen színpadra kerülnek azok a szerzők és darabok, amelyek játszhatóak – vagy „lefordíthatóak” – e szabálynak megfelelően, és gyakran színpadon kívül rekednek azok, amelyek másféle közelítésmódot kívánnának.
Aligha vitatható, hogy a hónap novellistája Darvasi László. Már termékenysége is mellbevágó: egy-egy elbeszélés a Holmiban, illetve a Jelenkorban, két novella a Nappali házban, továbbá hat kispróza az Alföldben A legújabb rövid történetek ciklusból. Ily mérvű íráskedv bizonyára unikális jelenség jelenkori irodalmunkban. Szóval Darvasi a legkevésbé sem szenved anyaghiányban, mindig akad egy elbeszélésre méltónak ítélt története, mindig talál egy plasztikusnak vélt szituációt, egy megfestésre érdemes emberi arcot.
Ismerősnek tűnnek Jindrich Streit dokumentumfotói, a tyúkokat etető pap, a tűzoltócsapat, a lőgyakorlatot végző nők Forman, Menzel és mások filmjeiből. Csakhogy ezeken a képeken nincs feloldás. Ez inkább egy szomorú, mintsem groteszk kiállítás.
A legkínzóbb probléma a magány. Egyéni és csoportos, legfeljebb kutyák, macskák, lovak, televízió (amely akkor is be van kapcsolva, ha már nincs adás) enyhíti. A fekete-fehér képek erősen szemcsézettek: az amúgy is brutális valósággal még brutálisabban szembesülünk. A szépség itt a gyengédség.
Az előadásaid címe Bharatanátjam indiai klasszikus templomi tánc. A nyugati kultúrkörben a templom és a tánc összekapcsolása különösnek tetszik.
A tánc Dél-Indiában ima, alapvetően vallási funkciója volt. Nem szórakoztatás, hanem az istenszobor előtt az istennek szánt áldozat. Indiában nemcsak beszéddel lehet imádkozni, hanem mozdulatokkal is. Ez a tánc, vagyis inkább ennek az előde, a mozdulatokat áldozza fel. Ahogy a keresztény ima közben sem beszélhet az ember összevissza mindenfélét, az indiai táncban sem lehet improvizálni.
„Régóta van egy olyan elméletem, hogy a riport a nagy felfedezetlen műforma. Elméletem úgy szólt, hogy egy tényeken alapuló mű az írás új dimenzióját tárhatja fel, oly módon kettőzve meg a hatást, ahogyan a szépirodalomban lehetetlen: maga az a tény, hogy igaz, hogy minden szava igaz, kétszeresen járulhatna hozzá a mű erejéhez, hatásosságához.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 16 hét
8 év 42 hét
8 év 45 hét
8 év 45 hét
8 év 47 hét
8 év 47 hét
8 év 47 hét
8 év 49 hét
8 év 50 hét
8 év 50 hét