Skip to main content

Rábeszélő

Maloschik Róbert: Sztárparádé

Zene


Sztárparádé – egy szóval így jellemezhetném a Sony gondozásában most megjelent CD-t. A hazai jazzgitározás nagy öregje, a 45 éves Babos Gyula élete „8th Wonder”-ének tartja, hogy ez a lemez létrejöhetett. New Yorkban élő barátja, Sham, alias George Jinda, még aliasabb Jinda György (Special EFX) olyan neveket hozott neki erre a kb. öt éve a Magyar Rádió 8. stúdiójában megrendezett „session”-re, mint a Weather Reportból, majd a Steps Aheadból jól ismert basszusgitáros Victor Bailey, valamint a jazzvilág első számú dobosnője, Terri Lyne Carrington.

G. E.: Bodor Ferenc (1941–1994)

Kiállítás


Bodor Ferenc napjaink iparművészetének közvetett alakítója, az utóbbi húsz év iparművész-növendékeinek nagy hatású szemléletformálója, egyéni, igényes és termékeny publicista. Talán a legtöbbek számára mégis mint barát, ismerős, kolléga marad meg, mert szétzilált és zaklatott világunkban hihetetlenül széles, színes és derűs társasági életet alakított ki maga körül. Könyvtár szakon tanul, majd szabadfoglalkozásúként kipróbálja irodalmi ambícióit. 1973-tól az Iparművészeti Főiskola könyvtárosa, 1986-tól haláláig a Tölgyfa Galéria vezetője.

Film és opera


Az opera más. Már az is rendkívüli nehézségeket támaszt, ha a rendező a hagyományokkal szakítva akarja színre vinni, s csak „fokozza a helyzetet”, ha a zene, a színház (és esetenként a tánc) mellett még egy művészet, a film sajátszerűségeit is tiszteletben kell tartani. Hogy az operában furtonfurt dalra fakadnak, énekelve adják elő mondandójukat és fejezik ki érzelmeiket a szereplők, látszólag összeegyeztethetetlen a filmszerűséggel és a mozgókép lényegi realitásával. De Gesamtkunstwerkként, látványos és ornamentális műfajként gondolkozva az operáról, máris kezünkben a megoldás kulcsa.

borz [Bori Erzsébet]: Az utolsó tangó

Film


Párizsban járta egykoron, 1972-ben, Bernardo Bertolucci hírhedett mozijában. Mi Budapesten akkor még kiskorúak lehettünk hozzá, csak tíz évvel később mehettünk a táncba. Amiért botrányosnak, gyalázatosnak vagy épp merészen újnak tartották, rég nem érdekes már (legalábbis a filmművészetben). Szexualitás és erőszak mozgóképi megjelenítése elért lehetőségei határára, és túl-, kilökték a tömegfilm szemétdombjára.

Dömötör Adrienne: „Munkások! Elvtársak! Budapesti dolgozók!”

Színház


Szeretni kell…
Esterházy Péter: Kis magyar pornográfia; Egy nehéz nap éjszakája (Merlin Színház)




„Az ötödik osztályos tanulók hazaszeretete – bár még csak kialakulóban van, de már jórészt – szocialista jellegű.” (A tanulók világnézeti és erkölcsi fejlődése, Tankönyvkiadó, 1964)


Teszel-veszel otthon, mész az utcán, közben dúdolgatsz, oda se figyelsz, mit – de egyszer csak azon kapod magad, hogy már jó ideje valamelyik mozgalmi nótánál, esetleg az Internacionálénál tartasz.

Kováts Albert: Butak András könyvei

Kiállítás


a Dorottya utcában láthatók. Vigyázat! A grafikusművész nem a könyvtárát mutatja be, nem is az általa írott vagy illusztrált kiadványokat. Buták András csinálja a könyveket. A művészkönyv viszonylag új, komplex műfaj. Voltaképpen speciális tárgyról van szó, amely a hagyományos könyvforma egy vagy több vonását ölti magára. Néha könyv alakú doboz, máskor leporelló, de előfordul, hogy gazdagon díszített, soklapú fóliáns, vagy csak a könyvtáblát formázza.

borz [Bori Erzsébet]: Karin Krog–John Surman

Zene


A csodálatos hangú norvég énekesnőt is Varsóban hallottuk először élőben, akár az amerikai és európai jazz annyi más nagyságát.

Bán Zoltán András: A föltehető kérdések

Fejgép


Wittgenstein-gyakorlatok II. címen jelentek meg Kertész Imre naplójegyzetei a Kritika szeptemberi számában – nekem ez volt a hónap legfontosabb prózai közleménye.

Kertész Imre komoly író. Szándékom szerint ez nem elsősorban értékmegállapítás, mindenekelőtt gondolkodásának, művészetének fajtáját, természetét kívánja jellemezni. Komoly, és nem komor.


borz [Bori Erzsébet]: Felhívás keringőre

Film


Ettore Scolát nem becsülik valami sokra Magyarországon. Neve nem szerepel a filmlexikonban, a kritika középszerű mesternek tartja, munkáit rendre a „futottak még” rovatban intézik el, a forgalmazók úgy bánnak a darabjaival, mintha árukapcsolással sózták volna rájuk őket. Hogy mit szól hozzájuk a közönség, az ilyen mostoha viszonyok között ki sem derülhet. Itt volt például A postakocsi, e dús posztmodern munka.

Kováts Albert: Eltűnő Budapest

Kiállítás


a címe Lugosi Lugo László és Frankl Aliona fotókiállításának a Francia Intézetben.

Amióta egyre képzőművészibb a képzőművészet és irodalmibb az irodalom, nemcsak bizonyos témákat veszítenek el, de lassan magát a témát is. Kosztolányi Üllői úti fáinak, a Pál utcai fiúknak, Gelléri Óbudájának aligha van utóda a mai irodalomban, Krúdy Budapestjéről nem is szólva. A főváros és az elmúlás költői témáját mindinkább a szociográfia, az esszé, a tanulmány s az emlékezés veszi át – prózaibb módon.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon