Lám csak, van rá esély, hogy törvényerőre emelkednek a pártállam „állambiztonsági” és „személyzetis” módszerei: a parlament a héten kezdte meg a nemzetbiztonsági törvény tárgyalását.
Még a végén az előterjesztő Katona Béla nemzetbiztonságilag illetékes tárca nélküli miniszter, megszabadulván a „tárca nélküli” kicsinyítő titulustól, jelző nélküli miniszterré lép elő. Igaz, ez így, expressis verbis nincs benne a törvénytervezetben.
Január 12-i számunkban részletesen foglalkoztunk a küszöbön álló szigetközi vízpótlás kormány előtt fekvő terveivel. A vízügy és az érte felelős minisztérium azt pártolta, hogy építsük meg végre a fenékküszöböt vagy ennek vízből kilátszó változatát, a keresztgátat Dunakilitinél. Ez esetben üzembe kell helyezni a kiliti duzzasztózsilipet, sőt esetleg a tározót is; márpedig e két objektum – mint a Bős–Nagymaros-vízlépcsőrendszer „fő létesítménye” – eddig tabunak számított, mivel tartani lehet attól, hogy használatuk rontja esélyeinket a hágai perben.
A napokban folynak a tárgyalások a MÁV, valamint a közlekedési és pénzügyi tárcák között a megkötendő vasúti szerződésről. A felek mintegy életet lehelnek az 1993 őszén kihirdetett vasúti törvénybe, amely szerint az állam a vasúti pályák tulajdonosa, a MÁV pedig a pályák használója, mégpedig nem ingyen. Ám a tulajdonosi státussal együtt az államra háramlik az a kötelem is, hogy gondoskodjék utazhatásunkról (a személyszállítás „közszolgáltatási tevékenység” – fogalmaz a törvény), s e feladatot megbízásából a MÁV hajtja végre.
Az óév során harmadszor, ám kétségtelenül a legkézzelfoghatóbban határozott a kormány december 18-án „a borsodi acélipar reorganizációjának további lépéseiről”. A döntést siettette a helyi szakszervezetek meg a vasas-szakszervezeti központ erőteljes nyomása; e körülményt az előterjesztő Ipari Minisztérium is konstatálta, s mikor megvolt a döntés, Soós Károly Attila ipari minisztériumi államtitkár a tévéadásból is kivehetőleg tudott mit mondani az ózdi elégedetlenkedőknek.
Hogy a téma államháztartási, az is jól mutatja az idők változását. Az államháztartási reform nem valósulhat meg széles társadalmi támogatás nélkül, így a hivatalos megokolás. A bizottság tehát arra jó, hogy elsimítsa a reformintézkedések keltette ellentéteket. Ez már ismerős a régi időkből, akkor is sokat számított az összeboronálás, amely abban a technikában csúcsosodott ki, hogy kiket vonnak be a szóban forgó bizottságba.
Fel kell gyorsítani az államháztartási reformot! – mondotta költségvetési expozéjában Békesi László pénzügyminiszter november 21-én a parlamentben. A „nagy elosztási rendszerek” (társadalombiztosítás, szociális támogatások, elkülönített állami pénzalapok) átalakítása terén egyelőre csak „félfordulatot” ígért. Viszont a költségvetési szférán belül „egyes lépéseket” már a jövő év folyamán meg kellene tenni, s nem várni velük 1996-ig.
„Önmagában nem kivetnivaló, hogy itt valamilyen megállapodás született” – értékelte hétfőn a parlamentben a szabad demokrata Bauer Tamás az ÉT-egyezség költségvetési kihatásait. Nagy dicséret ez tőle, hiszen tíz nappal korábban, amikor rosszak voltak a megállapodásra a kilátások, „gyengének” nevezte a szakszervezeteket, amiért sehogy sem akarják rászánni magukat az önkéntes korlátozásra, „mert attól félnek, hogy bármilyen kompromisszumot kötnek, a tagság nem fog bízni bennük”.
De csak látszólag. Az „érintettek” száma ugyanis – vagyis azoké, akik az egész év folyamán bekapcsolódtak valamilyen programba – jóval meghaladja azokét, akiket az év tetszőleges időpontjában „kezelnek” aktív módon. Így tavaly egy napra átlag 76 ezer résztvevő jutott.
Amiként a parlament falai között, azonképpen a Médiahajó ’94 rendezvényen is összecsaptak az „egyensúly-” és a „növekedéspártiak”.
Most, augusztusban első ízben – de nem utoljára – haladta meg a jövedelempótló támogatottak száma a munkanélküli-járadékosokét. A járadékról a foglalkoztatási törvény gondoskodik; ezt pedig arra a tipikusnak gondolt esetre szabták, miszerint a munka nélküli lét heveny peches állapot, melyből az érintett igyekszik mielőbb kikecmeregni, s ez jószerével sikerül is neki.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
8 év 6 hét
10 év 31 hét
10 év 35 hét
10 év 35 hét
10 év 36 hét
10 év 37 hét
10 év 37 hét
10 év 39 hét
10 év 39 hét
10 év 40 hét