Skip to main content

Iványi Gábor

Iványi Gábor: Százan vagy százévesen?

Mitől egyház az egyház?


Miről is van szó? Lukács Tamás, Kováts László és Salamon László kormánykoalícióhoz tartozó képviselők és Czoma László független képviselő a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény módosítására tettek javaslatot. Ennek lényege, hogy az egyházak nyilvántartásba vétele ezentúl csak a Fővárosi Bíróság közreműködésével lenne lehetséges; egyháznak olyan sokadalom minősülne, mely legalább tízezer természetes személyt ölel magába, vagy legalább száz éve működik Magyarországon. Ez esetben nincs létszámkorlátozás.

Iványi Gábor: Pásztorok, pásztorok örvendezve…


Mindig, még így vénülő fejjel is magával sodor a gyerekkori emlék. Bámulom a fa alatt az ajándékokat, s hallgatom az ismerős történetet a pásztorokról, „akik künn a mezőn tanyáztak és vigyáztak éjszakán az ő nyájok mellett”, s azon tűnődöm, hogy milyen rossz lehet nekik, se karácsonyfa, se pingpongütő, se töltött káposzta, se bejgli. Szolgálatban vannak. Most is ők jutnak eszembe, mikor Zsoltikára gondolok.

Zsoltika két öccsével együtt itt nőtt fel a fölöttünk lévő lakásban. Vidám, de koraérett fiúcska volt. A családban nincs apa, ne kérdezzük, miért.


Iványi Gábor: Noé bárkái

Menekülttábor Szabadkán és Nagyatádon


A jugoszláviai belháború képtelensége ugyebár, hogy Szerbia segélyt kap az ENSZ-től azon a címen, hogy menekülteket fogad be. Sokakat foglalkoztat a kérdés: vajon nem egy rafinált taktikai lakosságcserét finanszíroz-e az UNO?

Szabadkán valamilyen magyar feliratot kerestünk a tájékozódást megkönnyítendő. Szerettük volna látni azt a rendőrhivatalt, ahol a hírek szerint tömegek várakoznak az egy útra szóló útlevélbetétre. Egy patikában kaptunk útbaigazítást. A bájos patikusnő és a készséges takarítónő egymás szavába vágva igazított el minket.


Iványi Gábor: A(tta)kció-hétvége


– Végigverték néhány Vásárosnamény körüli falu cigánytelepét – dadogott bele a telefonkagylóba egy szabolcsi ismerősöm több mint egy hónapja.

– Bőrfejűek?


Iványi Gábor: Széljegyzet az utolsó vacsorához


Ismét „elközelgetett a kovásztalan kenyerek ünnepe, mely húsvétnak mondatik”. Megtámasztom még egyszer „a nagy vacsorálóhely” ajtófélfáját. Utoljára ülnek így együtt, egy asztalnál a tanítványok és a Mester. Ezután legfeljebb már csak foszladozó festővásznak elfakult bús férfiportréit mustrálhatjuk – ki is volt köztük Péter, János, Júdás? Akármelyik is lehetett volna. Olyan egyformák. Az asztalon a bujdosás emlékei, a keserű füvek, a hirtelen sütött áldozati bárány, bor, kovásztalan kenyér s a tál a bemártott falatnak.

S az apostolok?


Iványi Gábor: Találkozás


Negyvenféle telet ismerek már. S minthogy Krisztus-váró korba lépek lassan, úgy indulok el minden útra, hogy hátha összefutunk valahol.

– „Éheztem, szomjúhoztam, jövevény voltam, mezítelen voltam, beteg voltam, fogoly voltam…” – citálnak éneklő orrhangon, rezgő tokával, Uram, de én láttalak a Szetától kapott nagykabátban, lyukas cérnakesztyűben, reklámszatyorral, piszkabottal kezedben kukázni.


Iványi Gábor: „Bosszúálló ne légy és haragot ne tarts…” (III. Mózes 19:18)


Magam sem tudom, miért, a napokban eszembe jutott Jézus pere. Gondolom, az utóbbi évtizedek legkeresztényibb Magyarországán sokan tudnak valamicskét erről az elég szégyenteljes ügyről.

A központi testület az eljárás megkezdése előtt eldöntötte, hogy az ítélet – kül- és belpolitikai megfontolásokból – csak halálos lehet. Jól tudjuk, hogy nemcsak az elfogulatlanság hiánya róható fel a bíráknak.


Iványi Gábor: Bolsoj Mak


Gondolta volna-e tovaris Brezsnyev 1975-ben, mikor Helsinkiben az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet záróokmányát seprűforma szemöldöke alól kevélyen megszemlélte, és súlyos kézjegyével körülményesen ellátta, hogy e nemes folyamat túléli őt?

(Zagyvai Péter), Iványi Gábor: [Olvasói megjegyzés és szerkesztőségi válasz]


Tisztelt Lelkész Úr!

Bár katolikusnak születtem, az izraelita hitelvekkel rokonszenvezem, így nem érzem elfogultnak magamat pápaügyben. A pápalátogatásról a Beszélőben írt cikkének van egy olyan része, amit értelmetlenül és feleslegesen sértőnek találok. Az Antikrisztusról szóló szakaszban Ön párhuzamot vont a protestáns teológia Antikrisztusai – a pápák, jelesül II.


Iványi Gábor: „A Krisztus mikor eljő, tehet-e majd több csodát azoknál, amelyeket ez tett?”

(János ev. 7. 31.)


Jól emlékszem arra a napra, mikor a rádió bemondta, hogy a tehetséges lengyel püspök lett az első az egyenlők között.

– Régóta az első igazán jó hír – mondta Bence György, akivel éppen az Akadémia előtti Duna-parton beszélgettünk. Nekem is úgy tetszett, hogy a gonosz birodalmából felszálló füst mintha fehéredne.

Másfél évtizeddel a jelentős esemény után vajon miért nem találtam magamban a lelkesedés szikráit az egyedülálló látogatás napjaiban?

Egy-két hete egy vidéki város szabad demokratái beszélgetésre invitáltak.






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon