Két éve lehetett erre számítani, s a kormány erre egy éve föl is készült – lényegében ezt állította Bod Péter Ákos miniszter a szovjet puccsról egy hete, szerda reggel a tévében.
Idén legfeljebb tízmilliárd forinttal lesz nagyobb a költségvetési hiány a tervezettnél, állította a napokban a bajai bankártalálkozón Antal László, az egyik legtekintélyesebb magyar közgazdász. A szokásos őszi kiigazítások megszorító intézkedéseket hoznak majd, s emellett kellően kozmetikázzák is az adatokat ahhoz, hogy az IMF elfogadja – fejtegette magától értetődően.
A magyarázatok azért nem hiányoznak. A Világgazdaság az MNB meg nem nevezett szakértőire hivatkozva múlt csütörtökön például magyarázatot adott arra, hogy az MNB adatai szerint miért is exportálunk 500 millió rubellel több árut a KGST-országokba (növelve alig behajtható követeléseinket), mint amiről a külkereskedelmi tárca állítólag tud. Ha jól értem, a magyarázat az, hogy „1991-re 500 millió rubelnyi fizetés húzódott át”. A lap nem részletezi, hogy az áthúzódás pontosan mit is jelent, vélhetően azt, hogy ekkora értékű exportra csak idén fizettünk rá.
Érdekes írást közöl a Népszabadság Almási Miklós esztéta tollából, Ne bántsatok a Kupát címmel. Kupa Mihályt még nem bántják, csak csipkedik… Akinek humora van, distanciája önmagához, és mániákusan csinálja, ami a dolga, a fontos dolgokat belevasalja az emberek szürkeállományába, optimista, lépései mögött vonzerő, szakértelem, átgondoltság áll, mögötte pedig szinte sohase látott sikerű „Public Relation” kampány. A bírálatok pedig azok részéről érik – írja a Népszabadság –, akik különböző programokra, mint például kárpótlás, világkiállítás, pénzt kérnek.
Érdemes újra végiggondolni a rubelaktívum történetét. Még 1989-ben, amikor a rubelelszámolású kereskedelmünkben s ezen belül is a Szovjetunióval példátlanul nagy – s akkor elviselhetetlennek tartott – aktívumunkat elértük, fölmerült, hogy vállalatok engedély nélkül exportáltak.
A „késő Kádár-korszakban” az ellenzék és a közgazdászszakma sokkal hatásosabban tudott képviselni egy alternatívának gondolt gazdasági programot, mint ma. A hatást – úgy hiszem – nemhogy rontotta, hanem erősítette a reformközgazdászok csoportjának a hatalommal való összefonódása.
Az évtizedes alkujukban, kompromisszumokban megedződött reformerek a gazdaság intézményrendszerében meglévő kétségtelen pozitívumokra építve mutattak „utat”.
Ha részvényárfolyam volnék egy rendes tőzsdén, valószínűleg nagyot zuhantam volna a hét elején. A pénzügyminiszter június elején egy interjúban kijelentette, hogy „egy bizonyos minőségi határon túl nem viselem el, hogy koncepciómat lehetetlenné tegyék”.
Ki fogják szúrni a „Nemzeti Bank egyes köreit”, legalábbis ezt kívánja a Magyar Fórum. Csurka István szerint ugyanis ezt kell tenni azokkal, akik akadékoskodnak a Suzuki-ügylet miatt.
A kormány halasztani készül az államháztartási törvény megalkotását. A helyettes államtitkár akként érvel: elképzelhető, hogy nem a törvényt alkotják meg először, hanem az éves költségvetésekbe fokozatosan beépítik annak elemeit. Maga az államháztartási törvény tehát csupán hab lenne a tortán.
Az idei költségvetésben az egyik ilyen szabályozás az volt, hogy korlátozták a költségvetés terhére vállalható garancia mértékét, 4,5 milliárd forintban. A költségvetés 1990 utolsó napjaiban megszületett. Rögtön utána a tortára megint csak odakerült a hab is.
Heti beszámolóból manapság nem lehet kihagyni a világkiállítást, essünk túl rajta. A legfontosabb hír egyben tudósítás a magyar újságírásról is. (E sorok írója fölöttébb elfogult, tehát kéretik állításait fenntartásokkal fogadni.) Kupa Mihály a hétvégén 30 gazdasági újságíró előtt kijelentette, a kormány ülésén nem értett egyet azzal, hogy a budapesti önkormányzat, illetve Bécs nélkül megrendezzük az Expót. (S itt meg kell követni a minisztert, hiszen korábban élesnek mondható hangon hiányoltam Kupa Mihály gazdasági alapú, kritikus viszonyát a világkiállításhoz.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét
8 év 49 hét