Dr. Jeszenszky Géza Úrnak,
a Magyar Köztársaság külügyminiszterének
BUDAPEST II., Bem rakpart

Igen tisztelt Külügyminiszter Úr,

Tegnap, augusztus 26-án este kaptam kézhez Méray Tibor, Kende Péter és társainak Önnel folytatott levelezését, amelynek, tudtomon kívül, tárgya voltam. Tudtomon kívül, ismétlem, mert ha Kendéék az ötletükről szólnak nekem, ami illett volna, tervükről a leghatározottabban lebeszéltem volna őket.

Babiczky Klára 1983-ban lett a Fejér Megyei Hírlap munkatársa. Elsősorban az úttörő- és KISZ-mozgalom volt a reszortja. Helyüket kereső ifivezetőkről, vállalati KISZ-szervezetek gondjairól, a Tanácsköztársaság évfordulójának tiszteletére meghirdetett országos (úttörő) riadóról és más hasonlókról írta cikkeit. Nem állíthatjuk, hogy túlbuzgó lett volna: mindenfajta túllihegés nélkül teljesítette a kötelező penzumot. Végtére is egy fiatal újságíró, ha előre akart jutni a pályán, nem lehetett válogatós.

1986-ban a győri rádió székesfehérvári tudósítója lett.

Juszt László: Köszöntöm a stúdióban Haraszti Miklós és Debreczeni József országgyűlési képviselőket, valamint Hefty Györgyöt, a Frankfurter Allgemeine Zeitung szerkesztőjét. Tegnap este volt egy tanácskozás, a Hans Seider Alapítvány szervezésében. Az utóbbi napokban két olyan példa is akadt, amely azt jelezte, hogy a pártok és a sajtó viszonya igen-igen feszült.

Ugyan, ez anakronizmus – mondták sokan, amikor meglátták a Nyilvánosság Klub felhívását, alatta a közel százötven aláírással. Minek nyúlnak az aláírók olyan eszközhöz, amelynek a diktatúra körülményei között volt létjogosultsága? Mi értelme volt ennek ma, amikor megvannak a parlamenti demokrácia intézményei? S valóban; gondolhattuk, itt vannak az ellenzéki pártok, amelyek elmondhatják a parlamentben, ha bajt látnak a kormánykoalíció sajtópolitikájában.

Júlia


Júliát egy kollégiumi esten vagy ünnepségen láttam először 1946 őszén. Aztán többször is találkoztam, találkoztunk mi kollégisták vele, mert az akkori nőszövetség vezetőjeként egyike volt patrónáinknak. Már az első alkalommal rokonszenvesnek találtuk természetességét, közvetlenségét, a szavaiból kitűnő őszinte érdeklődést.

1954-ben láttam újra, többször, amikor a börtönből kiszabadulva harcba szállt a Rákosi-rendszerrel férje, Rajk László ügyének tisztázásáért és hamvainak tisztességes elhantolásáért.

Helyénvaló dolog-e ezek után konkolyt hinteni az össznemzeti egyetértés tiszta búzájába? Ráadásul, ha példás szociális érzékenységről tanúskodó intézkedésről van szó? Csakhogy ami „szociális érzékenységnek” látszik, véleményem szerint nem egyéb vétkesen könnyelmű népszerűséghajhászásnál.

Az ügyvezető igazgató, dr. Dudás Gyula annak rendje és módja szerint értesítette szándékáról a budapesti Főpolgármesteri Hivatal munkaügyi központját. A vezetőség a formai előírásoknak ily módon eleget téve, úgy érezte, hogy immáron semmi sem akadályozhatja meg őket tervük végrehajtásában. A helyzet azonban addigra a gyárban gyökeresen megváltozott. A dolgozók körében, akiknek a száma az évek során nyolcszázról 350-re apadt, a szakszervezetek jelentősége megnőtt. A vasasszakszervezet pártállami múltját lassan-lassan levetkezve kezdte a munkavállalók tényleges érdekeit képviselni.

Amikor abbahagytuk a világkiállítás körüli viták követését, ott tartottunk, hogy a főváros májusban másodszor is nemet mondott az Expóra. A kormány némi habozás után, sűrű szemöldökráncolások közepette úgy határozott, hogy a főváros nélkül is megrendezi a kiállítást. A fővárosi nemet meglehetősen élénk sajtóvisszhang követte, és sokan annak a véleményüknek adtak hangot, hogy talán mégsem kellene ilyen kategorikusan elutasítani egy ilyen nemzetet erősítő, gazdaságélénkítő tervet.

Jogilag nem támadható: az országgyűlési képviselők mandátuma nem kötött. A frakció a képviselők önkéntes szövetkezése, amelybe a parlamenti ciklus indulásakor lépnek be a képviselők, és joguk van onnan kilépni. A képviselőket jelölő és támogató pártok magától értetődőnek tekintik, hogy a megválasztott képviselő a párt frakciójához csatlakozik, ennek elmulasztását azonban nem szankcionálja a jog.

Más a helyzet politikailag. A képviselők túlnyomó többsége pártok jelöltjeként jutott mandátumhoz. E tekintetben négyféle képviselőt indokolt megkülönböztetni.

„Éhségsztrájk Magyarország megmentéséért” – hirdeti a transzparens immár több mint két hete a Parlament előtti gyöpön, mely speciális magyar Hyde Parkká növi ki magát, a mi sajátos politikai kultúránk szimbólumává: a konok pótcselekvők többnyire szánalomra méltó színpadává. (A pionírparlament előtti táborverők egyébként meglepően jó eredményeket értek el: meglett egy bazárbérlet, egy szükséglakás, Csövit ugyan majdnem bevarrtak néhány évre, de aztán váratlanul korrekt bírósági tárgyalás után mégsem, s R. S.