Jól emlékszem arra a napra, mikor a rádió bemondta, hogy a tehetséges lengyel püspök lett az első az egyenlők között.

– Régóta az első igazán jó hír – mondta Bence György, akivel éppen az Akadémia előtti Duna-parton beszélgettünk. Nekem is úgy tetszett, hogy a gonosz birodalmából felszálló füst mintha fehéredne.

Másfél évtizeddel a jelentős esemény után vajon miért nem találtam magamban a lelkesedés szikráit az egyedülálló látogatás napjaiban?

Egy-két hete egy vidéki város szabad demokratái beszélgetésre invitáltak.

A tavaly március óta eltelt másfél év újra és újra bizonyítja: a magyar gyakorlat páratlan módon gazdagítja ismereteinket a demokratikus jogállamban működő sajtóval kapcsolatos etikai kérdések és szerkesztési alapelvek terén. Egy példa a sok közül. A Magyar Hírlap és a Népszabadság 1991.

Van nekünk egy Érdekegyeztető Tanácsunk (ÉT), ahol – minden pénteken – egy asztalhoz ülnek a munkavállalók, a munkaadók és a kormány képviselői. Egyeztetni az érdekeket, mielőtt a kormány lép, hogy elkerüljük a társadalmi konfliktusokat. A taxisblokád forró pillanatait például egy rendkívüli ÉT hűtötte le, talán emlékszik az Olvasó, azt a televízió is közvetítette.

Az ÉT megállapodásai kötelezik a feleket: a munkaadókat, a szakszervezeteket és a kormányt.

II. János Pál és a magyarországi zsidóság vezetői találkozásáról a sajtó szűkszavúan számolt be. Az ok egyszerű: a találkozón az újságírók nem lehettek jelen.

Amikor ténnyé vált, hogy a pápa Magyarországra látogat, Schöner főrabbi az Érseki Hivatal közvetítésével levelet juttatott el a Vatikánba, amelyben a katolikus egyház fejét meghívta a Dohány utcai zsinagógába és a magyarországi holocaust emlékművéhez. Köztudott, hogy II.

Jó tudni, hogy a szegénység nem szégyen, csak kellemetlen. De annak nagyon. Aki már legalább egyszer kipróbálta, annak ezt nem kell magyarázni, akinek pedig nincsenek ilyen irányú tapasztalatai, annak nem lehet. S a szegénységnek az az egyik legérdekesebb tulajdonsága, hogy nemigen lehet kitörni belőle: amíg ugyanis nincs elég pénzed arra, hogy fenntartsd magad, addig nem lesz erőd arra sem, hogy értelmes munkát végezz, s ezzel előteremtsd magadnak a mindennapi élethez szükséges összeget.

1991. augusztus 8-án két koszorúzásra is sor került az óbudai temetőben, Bibó István sírjánál. Születésének 90. évfordulóján előbb a kormány, az MDF és az IDF képviselői rótták le – az esti Tv-híradó képeinek tanúsága szerint – merev, protokolláris alakzatban felállva kegyeletüket, majd a késő délutáni órákban a nagy politikai gondolkodóról elnevezett szakkollégium diákjainak szervezésében egy kevésbé protokolláris, ám jóval bensőségesebb megemlékezésre került sor, néhány tucatnyi tisztelő részvételével.

1991. augusztus 13-án a Mérleg utcai központban sajtótájékoztatót tartott az IDE, az SZDSZ ifjúsági szervezete. Elsőként Nácsa Eszter ügyvivő számolt be a július 31-e és augusztus 5-e között megrendezett II. Erdélyi Magyar Diáktalálkozóról, melyen az IDE delegációja a Kolozsvári Magyarok Diákszervezetének meghívására utazott el. A delegáció tagjai megbeszélést folytattak a temesvári, a marosvásárhelyi, a kolozsvári és a brassói magyar diákszervezetekkel, tájékoztatták őket az IDE működéséről és a különböző európai szakmai diákszervezetekkel való kapcsolatfelvételi lehetőségekről.

Horváth József saját és ismerősei jellemzése szerint „radikális” szakszervezeti ember. Alelnöke munkahelye független szakszervezetének, szervezője a Liga dél-dunántúli régiójának, képviseli a Ligát a megyei munkaügyi tanácsban is (ahol többek közt a Zalának szánt foglalkoztatási alap elosztásáról döntenek), sőt korábban az Áfor más régiójának munkaügyeit is képviselte a dombóvári döntőbizottság elnökeként, eladdig, amíg a vállalat régi szakszervezete el nem érte visszahívását e tisztségből.

Nagy érdeklődéssel olvastam a Beszélő július 20-i számában a parlament honvédelmi bizottsága prominens tagjával, Király Béla vezérezredessel készített interjút s a Pesti Hírlap hasábjain megjelent reflexiókat erre az interjúra.

Cikkünkben végiggondoljuk a szakszervezetek jelenlegi válságának törvényi szabályozásból fakadó okait. Olyan új törvényalkotási koncepcióra teszünk javaslatot, amely egybehangolja az egyéni munkavállalói és a szakszervezeti jogokat. Ez feltételeket teremt ahhoz, hogy munkavállaló és szakszervezet megtalálja helyét és szerepét a kialakuló piacgazdaságban.