Beszélő: Professzor úr, Carlos és csoportja 1979 és 1985 között több alkalommal Magyarországon járt. Azok a belügyi szervek, amelyek kapcsolatban voltak velük, tudtak arról, hogy mit csinálnak, amikor nem itt vannak. Ez így önmagában bűnpártolás vagy bűnsegély?

K. T.: A Carlos-ügynek szakértője nem voltam, nem vagyok, és a jövőben sem óhajtok e kérdéskör szakértőjévé válni. A bűnpártolás és a bűnsegély jogi kategóriája között nagy a különbség. A bűnsegélynél szándékos magatartásról van szó.

A legnagyobb érdeklődéssel Kupa Mihály pénzügyminiszter kampányát figyelte mindenki. A függetlenként; de MDF-támogatással induló jelölt bevetett mindent, ami még jobban reflektorfénybe állítja személyét: külön pénzt ígért; bejelentette, hogy halálosan megfenyegették, ezért testőrök kíséretében jár-kel a térségben, s a múlt szombati választási nagygyűlésen, Szerencsen nem kisebb ember, mint Antall József miniszterelnök tartott kortesbeszédet mellette.

A gimnázium aulájában egy tűt nem lehetett volna leejteni, annyian zsúfolódtunk össze.

Közvéleményünk elfeledte Carlost. Aktuális heti botrányaink – a média-alelnökök kinevezése, a szakszervezeti vagyon gyors ütemű privatizálásának ügye – kiszorította a köz tudatából, s a sajtó is jóváhagyólag vette tudomásul a legfőbb ügyész közleményét, miszerint az egyéves nyomozás során nem sikerült tisztázni a hírhedett terrorista magyar barátainak büntetőjogi felelősségét.

1990 márciusában az akkori kormány legnépszerűbb tagja, Németh Miklós miniszterelnök, fölényes győzelmet aratott szülőföldjén, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 11. számú választókerületében.

A kihívás kézenfekvő. A megüresedett helyet a jelenlegi kormány legnépszerűbb tagjának kell megpályáznia. Elődjéhez hasonlóan Kupa Mihály is független jelöltként élvezi a kormányzó párt támogatását.

Újra együtt, mintegy százötvenen, akik véletlenül vagy tudatosan Pesten töltöttük a forró július 26-i napot. Egykori barátai emlékeztek meg a Farkasréti temetőben az öt év óta itt nyugvó Donáth Ferencről, a demokratikus ellenzék egyik vezető alakjáról, talán az egyetlen politikusról, aki képes volt párbeszédet teremteni az állampárti rezsimmel szemben álló irányzatok között.

A korábbi évtizedek a falu megmaradt lakóit védtelenül kiszolgáltatták a rombolás erőinek, nem csoda hát, hogy a végeredményre, a kilátástalannak tűnő helyzetre csak a „lássuk uramisten, mire megyünk ketten” önsorsrontó indulatával és az emberi kapcsolatokat is megmérgező, kóros lelki reakciók sorozatával tudtak válaszolni.

Dr.

Beszélő: Van Magyarországon több mint harmincezer felsőbbrendű ember, önkéntes rendőr, aki az érvényben lévő rendeletek szerint még mindig jogosult alsóbbrendű polgártársait igazoltatni és előállítani. Én ez év áprilisáig azt hittem, hogy már csak elméletben. Áprilisban viszont az országos rendőrfőkapitány körlevélben szorgalmazta a korábban szolgált önkéntes rendőri állomány reaktiválását. Az általam ismert rendőrségi törvénytervezet szerint nem is tervezik az önkéntes rendőrökről szóló rendeletek hatályon kívül helyezését.

Ezek a lányok persze nem tündérek. Többségüknek az általános iskola nyolc osztálya is leküzdhetetlen akadályt jelentett. Tizenévesek vagy a húszon éppen csak túl. Ülnek a lépcsőfordulóban, röhögnek, a szemük koravén. A kórházi hálóing egyenruhaként feszül rajtuk. Egyik cigiről a másikra gyújtanak. Az órájukra nézve egyszerre nyomják el a csikket: itt a szoptatás ideje. Hozzák a gyerekeket. A gyerekek gyerekeit. A lányok pár nappal vannak csak túl a szülésen. De a születésen is: felelőtlen kamaszokból anyákká váltak.

B. A. húszéves.

Szerkesztőségi kollégám meséli, katonakorában kis híján futkosóba került, mert a politikai foglalkozáson azt találta mondani: a politikai tiszt olyan, mint a tábori lelkész.

A Magyarország nemrégiben hírül adta, hogy magyar katonazarándokok jártak Lourdes-ban. A csoportot Kovács Zoltán ezredes vezette. A Magyarországból megtudhatjuk, hogy az ezr. erdélyi család szülötte, nagybátyja ludovikás tiszt volt, katonatiszt édesapját 1958-ban lefokozták. Mint ha káderlap, akár egy termelési regényben, anno 1950. Csekély szépséghiba, hogy nagyapja evangélikus lelkész volt.