Azt már 1990-ben is sejteni lehetett, hogy az Országos Közművelődési Központtal valami történni fog. A bonyolult felépítésű, heterogén intézmény átszerkesztése nem látszott célszerűtlennek, de nem a célszerűsége miatt látszott valószínűnek. Hanem a politikai konstelláció miatt. Az OKK-t és annak kutatóintézeti alegységét, a Művelődéskutató Intézetet megtartó egyensúly a rendszerváltás előtti hatalmi viszonyok között jött létre.

Érdeklődve figyelem, mekkora léptekkel közeledik a Tv-híradó az „objektív köztájékoztatás” felé. Íme, hétfő este nemcsak Demszkyt nem „fedik ki” a képből, amint a dalai lámát fogadja, vele társalog. Hanem külön blokkban adnak hírt arról, hogy „két parlamenti képviselő terepszemlét tartott az egyik bosnyákokkal teli menekülttáborban”.

Nemrégiben Boross Péter belügyminiszter bejelentette, hogy megszigorítják a külföldiek letelepedésének feltételeit, és még a házasság sem lesz biztosíték arra, hogy valaki megkapja az engedélyt. Családegyesítés ide vagy oda, a gyakorlatban a hivatalban ülő rendőr dönti el, hogy egy házaspár házaspár-e vagy sem. A döntés alapja – úgy tűnik – a „megérzés” és a vagyon. Az ítélet általában megfellebbezhetetlen.

F. N. C. nigériai állampolgár turistavízummal érkezett Magyarországra 1990 szeptemberében. Hamarosan munkát talált egy vállalatnál, és szállást a vállalat munkásszállójában.

A magyarországi autópálya-építés lassan hasonlatossá válik a vadnyugati vagy a szibériai vasútépítéshez – minden egyes szakaszhoz történetek fűződnek.

A tervező számára eddig ismeretlen erővel – a nyomvonal környékén lakó és az életfeltételeikért küzdő emberek tiltakozásával, a helyi önkormányzatok ellenállásával találkozik. Az örök ellenfél – a pénzszűke – most segítő baráttá, jó hivatkozási alappá válik.

Az útalapról szóló törvény elfogadásával az Országgyűlés jóváhagyta országunk újabb és minden eddiginél nagyobb nehézipari óriásberuházását. Az alapba a tervek szerint befolyó évi 25–30 milliárd forint már önmagában sem jelentéktelen összeg, még akkor sem, ha figyelembe vesszük, hogy ebből mintegy 13 milliárdot a már meglévő közúti hálózat üzemeltetésére és fenntartására kell fordítani.

(Mottó: Ötven huszár volt akkor a szabadság… Illyés Gyula: Ozorai példa)

1991. március 20-án az Országgyűlés határozatban kérte fel a kormányt: 1991.

Az épület részletes leírásával nem untatom az olvasót, láthatott, olvashatott róla eleget. Nem árt viszont megismerkedni a pavilon programjával, már csak azért is, mert az alkotók szándéka szerint az épület és a műsor együtt él(t). (Időközben, különösen az eredeti film lecserélésével ez a megálmodott egység csorbát szenvedett, de erről később.)

A szertartás

A program hosszú és fárasztó sorban állással kezdődik. Talán meglepő, hogy erre szót vesztegetek, de úgy érzem, a kimerítő várakozás nem jelentéktelen mozzanata a szertartásnak.

olyan pompás kisesszét írt a HVG július 4-i számába. Arról szól, hogy téved, aki arra spekulál (vagy attól retteg), hogy Magyarországon 1994-ben netán nem lesznek szabad választások. Téved, aki nem látja világosan, hogy „a demokratikus gondolatnak nincsenek riválisai a mai Magyarországon”. Sem a szélsőjobb, sem a szélsőbal nem képes diktatúrát teremteni. De azért zűrzavar, bizonytalanság és erőszak lehetséges.

E következtetéshez szellemes helyzetleírás után jut el TGM. Elmondja, hogy az „»ellenzéki koalíció« rövid életű ábrándja egyelőre szertefoszlott”.

Magyarország – számos nehézséggel, kerülőúttal, de – úton van a polgári jogállam felé. A polgári jogállamok pedig az államhatalom megosztásának és az államhatalmi ágak egyensúlyának elvére épülnek fel. A modern állam azonban jóval bonyolultabb és nagyobb szervezetrendszer annál, hogysem működésére a hagyományos montesquieu-i elveket változatlanul, illetve kizárólagosan lehessen alkalmazni. A közhatalom-megosztás és az egyensúly biztosításának számtalan variációja alakult ki a különböző államokban – például gyökeresen más a német, a francia és az amerikai kormányzati rendszer.

A 40 éves Farkas Márton Heves megye második legnagyobb városában, Gyöngyösön él egy bérlakásban. Három gyermeke és két unokája van. A közelmúltban barátját, Litkei Tivadart egy kocsmai összeszólalkozást követően hasba szúrták. Ez ügyben még akkor éjjel Farkas Mártont is kihallgatták tanúként a rendőrségen. Ennek körülményeit meséli el.

„A durándai pataki kocsmában Tivadarral megiszogattunk két-három kisvadászt, vagyis bort kólával. Ott találkoztunk a Medveniczcel. Kérdeztem tőle, nem tud-e valami munkát. Sajnos Marcikám, minket is elküldték, nem tudom, mi lesz.