A választások előtt mindig nagy a hangzavar, ez különösen nem a higgadt elemzés, a cselekvési lehetőségek megvitatásának időszaka. Cikkemben mégis erre teszek kísérletet. Három témával foglalkozom. Egyrészt a múlttal, pontosabban az elmúlt évtizedek gazdaságtörténetével, ahogyan azt a pártok kommunikálják, s ahogyan én látom. Másrészt a jelennel, pontosabban azzal a gazdasági helyzettel, amely meghatározza a jövendő kormány mozgásterét. Harmadrészt a jövővel, annak esélyével, hogy az új kormány felnő az előtte tornyosuló feladatokhoz.

„Ha valódi Eichmann-nal akadunk össze, a fegyveres harchoz kell folyamodni. Papír Eichmann-nal  szemben a papír a válasz.”

A nemzetközi médiában mind nagyobb teret nyerő karikatúrabotrány az érzelmek és indulatok mozgósításával idestova olyan intézménnyé fejlődik, amely egyre inkább önjáró és öngerjesztő vonásokat mutat, s egyre távolabb kerül attól a hétköznapi körülménytől, amelynek elindulását és létét köszönheti. Egyre inkább személytelen elvek és értékek önigazoló botrányává fajul, ami rekedt dühében zászlót éget, és követséget rombol, és hogy el ne maradjon a másik fél se, széles szellemi hadjáratban tárgyalja az előbbi viselt dolgait.

Noha az európai nagyvárosokban legalább a nyolcvanas évek óta több-kevesebb rendszerességgel kerül sor erőszakos tüntetésekre, gyújtogatásokra, a rendőrséggel való összecsapásokra – gondoljunk csak az angliai Birminghamre, Brixtonra vagy Handsworthre, a berlini május elsejékre vagy akár a korábbi franciaországi összetűzésekre – a 2005 novemberében a párizsi elővárosokban, illetve más francia nagyvárosokban lezajlódó események mégis váratlanul mélyen megrázták Európát.

Az emberi jogi diskurzusban slágertéma a faji-etnikai diszkrimináció kérdése. Ezen belül könyvtárnyi irodalma van az „ethnic profiling” – etnikai ismérveken alapuló kiválasztás –, azaz az etnikai hovatartozás és a potenciális kriminalitás feltételezett összefüggéseire épülő, az egyes nemzeti-etnikai-vallási csoportok fokozott hatósági ellenőrzését eredményező eljárások vizsgálatának. A terrorizmus elleni fellépés is újszerű megvilágításba helyezi azt a kérdést, hogy mennyiben szolgálhat rendőri vagy nemzetbiztonsági eljárások alapjául az a puszta tény, hogy az intézkedés alá vont személy olyan (külső jegyek alapján felismerhető) vallási vagy etnikai csoport tagja, amely csoport tagjai közül lényegesen magasabb számban (esetleg döntő többségben) kerülnek ki bizonyos bűncselekmények elkövetői.

A külvárosi fiatalok több mint két évtizede állnak a francia közvélemény érdeklődésének középpontjában. Elég arra gondolni, hogy az állampolgárság jogi reformjának előkészítésére felállított szakértői bizottság már 1982-ben gyakran élő adásban tanácskozott a bevándorlók gyermekeinek nemzeti tudatáról, s azóta is ők a főszereplői a közbiztonságról, az iskoláról vagy a szekularitás elvének alkalmazásáról folyó széles körű vitáknak. Számtalan kutatás, elemző cikk jelenik meg róluk, rendszeresen megszólaltatják őket riportfilmekben, vallási és civil szervezeteik képviselői állandó vendégei a kerekasztal-beszélgetéseknek, vagyis jó ideje egyre több alkalmat kapnak arra, hogy megismertessék magukat, és eloszlassák a titokzatos, láthatatlan kisebbségekkel szemben könynyen feltámadó, idegenkedő bizalmatlanságot.