A Szépművészeti Múzeum grafikai kiállításán Salvador Dalí képéről eltűnt egy táncosnő. A cím hármat mond, mi csak kettőt látunk. Jó lesz résen lenni. Megzavarodott kiállításlátogatók keringenek, előrehajolnak és felegyenesednek, mint a csipegető galambok, elveszett részeket keresnek, keletkezőben lévő apróságokat próbálnak tetten érni a múzeum készletéből eléjük szórt csemegén. Meglepett kiáltások, elfojtott kuncogás. Hol vannak innen a lólábak? Tizenkét tárlóval odébb, Leonardo vázlatán.

„…a science fiction dinamikus ereje olyan energia, amelyet az ember most megpróbál felhasználni mind a béke, mind a háború érdekében. A világ legjobb műszaki iskolájában, a Massachusetts állambeli Technológiai Intézetben a science fiction oktatása folyik. A Pentagonban a »Buck Rogers Hivatal« azt tanulmányozza, hogyan lehetne fegyvereket létrehozni a science fiction ötleteiből. A science fiction híveinek egyik kongresszusán, ahol hat Nobel-díjas és ötven egyetemi tanár volt jelen, elhangzott az a kijelentés, hogy a tudományos-fantasztikus irodalom nagyobb erő, mint az atomenergia.

A hasonlat akár André Bretontól is származhatna, hiszen a szürrealista költő A szabad társulás című versének ilyen és ehhez hasonló soraira emlékezteti az olvasót: „Asszonyom nyaka hántolatlan árpa.” Valljuk be, ha a költői kép feladata bizonyos elméletek szerint a feszültség felkeltése, akkor a bibliai „elefántcsonttornyos” hasonlat semmivel sem kevésbé kelti a feszültséget, mint a Breton-féle „szabad társulás”.

Az „elefántcsonttorony” kifejezés tehát a Bibliából származik, annak is az Énekek éneke című könyvéből.

május 16., kedd


Uram!

Éjszaka beszélgetek a Hanggal. Még soha nem mertem megszólítani. Attól tartottam, hogy a szöveg, ami belőle árad – szüntelenül, kikapcsolhatatlanul árad –, következésképp tehát a válasza is a nyelvi automatizmus valami öngerjesztő, öntúráztató mellékterméke és salakanyaga.

Nem hang, hanem zaj. Zaj.

Este az Intercityn megint beszélgetni próbálok vele, de a Hang csak annyit mond: ne beszélgess a Hanggal! Vagy ez már egy második Hang volt? Uraim!

(A levél kezdete)



Ez egy levél. A keltezés: kelt Budapest, bár nemcsak ez a színhely, nemcsak ez a díszlet. 2000 – ez az az év.

(Az első levélrészlet)


Talán arról, hogy miért is írok neked. Meg arról, hogy miért lesz annyira csapongó, széttartó levél ez. S hogy a kézbesítést miért bízom a véletlenre.

A válaszokat inkább rád bízom. Talán egyértelmű lesz.

(Én úgy vagyok a városommal…)


Először is a legelső érzésről írok, ami hozzád kapcsolódott.

Március 21.
És a hajó megy


Költészet Világnapja, hajózás a Dunán. Kb. ötven (száz! kétszáz! háromezer!) költő a hajó fedélzetén, elég valószínűtlen.

Az egy héttel ezelőtt vásárolt új cipőm van rajtam, rettenetesen töri a lábam. (Fáj, de megéri.) A táskámban egy tartalék cipő, arra az esetre, ha feladnám. A huszadik felolvasás után arra gondolok, hogy inkább egy békatalpat kellett volna bekészítenem, egyre többen szivárognak a büfé felé.

Buszmegálló, reggel. Nem tudom, miért, a reggeli buszmegállóban mintha mindig hideg volna, pedig fél nyolckor is szokott sütni a nap, nyilván. A buszon a gyógyfürdő aznapi közönsége lökdösi és tapossa egymást, könyörtelen harc folyik az egészségért. Az élelmesebbek ülőhelyhez jutnak, a többiek viszont, gondolom, előbb szállhatnak le, és némi helyzeti előnnyel kezdhetik a finist. Számomra szerencsére rövid ideig tart az utazás, a falu, ahol dolgozom, mindössze tizenöt kilométerre van a várostól. A busz épp az iskola előtt rak le.

A tehetségesnek mutatkozó elsőkötetes szerző munkájában a rendszerváltás éveinek fontos politikai problémáival foglakozik, nagy tárgyi tudással, jó íráskészséggel, sajátos látásmóddal. Az összegyűjtött cikkek egy része a történelmi léptékű fordulat alapkérdéseit taglalja, más részük egy-egy eseményhez fűz megjegyzéseket. A munka egésze révén a mozaikok tablóvá állnak össze, s így a könyv nélkülözhetetlen forrássá válik mindazok számára, akik sokoldalúan kívánják megismerni az 1990-es évek nagy változásait.

Amikor megbeszéltük, hogy interjút adsz a Beszélőnek, elmondtad, hogy neked kezdettől megvannak az illegális Beszélő-számok. Hogyan kerültek hozzád?

Bedobták a postaládámba, mert tudták, hogy jó helyre dobják. De őrzöm például a Feketében című SZETA-antológia első számú példányát, amelyet nekem dedikáltak a szerzők. És ugyancsak megvan a Duna-antológia. Az akkori ellenzékből sok emberrel álltam kapcsolatban, és segítettem a SZETA-t.