Már József Attilánál is eljátszottál a gondolattal, hogy ha élne, nem is volna még olyan öreg. Weöres Sándor viszont jószerivel kortárs. Ismerted személyesen?

Csak egyszer találkoztam vele személyesen, meghökkentő jelenség volt. Fura, kissé nyávogó hangjával olyan volt, mint egy gonosz kis manó. Határozottan volt benne valami gonoszkodó hajlam.

A dicstelen körülmények között elhunyt, khm, vállalkozó, Seres Zoltán merénylőjéről nyilván sok rosszat el lehet mondani, de ez azért durva. Blikk, nagy betűkkel, pirossal aláhúzva: „Seres merénylője géppisztolyával elkergette a gólyákat Tahitótfaluból”

A csávó tehát, aki két géppisztolysorozatot is beleeresztett sajátos foglalkozású névrokonomba, ökológiai kárt is okozott, talán még a tahitótfalui népességfogyás is a számlájára írható. Maffiózó urak, ami sok, az sok.

„Thomas Hobbes »(n)egyvenéves volt, amikor először találkozott a geometriával, mégpedig véletlenül. A könyvtárban volt, Eukleidész Elemei nyitva feküdtek az I. Könyv 47. tételénél. Elolvasta a tételt. Istenemre – mondta (a nyomaték kedvéért itt és most meg is esküdött volna rá) – ez lehetetlen! Ezután elolvasta a bizonyítást, amely visszautalt egy másik tételre, amelyet szintén elolvasott. Et sic deinceps (és így tovább), úgy, hogy is a bizonyítás meggyőzte őt a tétel igazságáról.

Bolonduska Ivanuska legalább annyit elárul az orosz lélekről, mint Miskin herceg, Alekszandr Afanaszjev híres, múlt századi dugimese-gyűjteménye meg maga az orosz mentalitás. Ezek a mesék arról szólnak, amiről az egész orosz kultúra mind a mai napig hallgat: a nyelv kulturálisan érintetlen, tagolatlan zónájába hatolnak be. A dugimese az orosz népi tudat és tudatalatti legeldugottabb, nemi szférájába világít bele, miközben mindvégig megőriz benne egyfajta eredendő, sűrű homályt. A modern anekdota, a vicc elődje: a nemi világot éltető törvényekre kíváncsi.

A középkori udvari költészet egyik nagy újítása, hogy a nők, bocsánat, a hölgyek a perifériáról a fókuszba kerülnek, és olyan, nem kevéssé fontos eseményeket is képesek a háttérbe szorítani, mint mondjuk a trójai háború, amelyről mindössze annyi szó esik például Benoît de Saint-Maure Trója-regényében vagy Geoffrey Chaucer Troilus és Cressidájában, amennyi a szerelmi szál kibontásához feltétlenül szükséges.

Az aktuális helyzetre való tekintettel nem lett volna célszerűbb a Húsvét előtt című verset választani?

Tulajdonképpen igen, de azért választottam mégis ezt a verset, mert szöges ellentétben áll azzal a közkeletű képpel, miszerint Babits a politikától elforduló, az erőszaktól iszonyodó, esztétizáló, l’art pour l’art költő lett volna. Ami bizonyos fokig hamis önkép is volt. Ehhez képest egész életében szinte minden fontos politikai történésre reagált, ettől a munkástüntetéstől kezdve a világháborún át a fasizmusig, nem is beszélve Trianon-verseiről.

 
A hónap ellentmondása: „Ez a háború a társadalom széles rétegeiben nem vált ki semmiféle pozitív rezonanciát” (Krausz Tamás, Népszabadság). „Eltekintve a Nyugat-gyűlölők kicsiny koalíciójától (...), a közélet támogatja a humanitárius és demokratikus célkitűzést: Szlobodan Milosevics etnikai tisztogató hadjáratának megállítását” (Haraszti Miklós, New York Times és Népszabadság, közvetlenül a fenti Krausz-cikk alatt).

A hollét határozza meg a tudatot?

„Miért ítélhetne el hát bárki is bennünket, ha testünk lényegét feltárni és megérteni kívánjuk? Ezt egyáltalán nem borítja homály, hiszen maguknak a tagoknak feladataiból és az egyes testrészek szerepéből beláthatjuk, hogy mindegyiket a Gondviselés hatalmas ereje hozta létre…
…amiként szép és hasznos, hogy a kart attól a helytől, ahonnan kinőtt, mindenfelé lehet mozgatni, ha ugyanez történne a könyökkel, úgy bizony ez a mozgás fölösleges lenne és csúnya.

Mit kíván a magyar nemzet? Egy ünnepi beszéd előzetesen szétszórt, röpcédulára redukált tartalmából:

„Ne álljunk meg félúton! (…) A nemzeti lét veszélyben van. Ellenségeink nincsenek elhallgattatva. Vétek lenne megállnunk és elhallgatnunk.”

A MIÉP elnöke március 15-én, az 1848-as forradalom és szabadságharc, a sajtószabadság és a magyar nemzetiszocializmus immár hagyományos, kisajátított ünnepén, a Hősök terén.

---

És még egyszer a szabad sajtó ünnepe, ezúttal Wisinger István helyezi el a hála és megemlékezés koszorúit.

Még mindig érettségi tétel vagy?

Azt hiszem, igen.

Csak azért kérdeztem, mert érzésem szerint új helyzetben vagyunk. Petőfi és József Attila költészetét könnyű volna összekötni a tiéddel, de vajon el tudnál-e képzelni érettségi tételt, amely a Berzsenyi és közted lévő költői kapcsolatot firtatná? Te magad visszaadnád ezt a tételt?

Talán meg fogsz lepődni, de Berzsenyi mindig nagyon közel állt hozzám. Ha valaki, ő volt a par excellence politikai költő. A verseinek jó része nem más, mint aktuálpolitikai publicisztika.