Csíkos öltöny



„Vasárnap beszélőm volt Verával. Magas drótháló egyik oldalán álltak a rabok (két rab közt persze egy-egy őr fülelt), a másik oldalán a látogatók. Mindenki egyszerre beszélt, így hát kiabálni kellett. A fülelő őrökön kívül ez a kiabálás is megnehezítette a bizalmas beszélgetést. Szerelemről ilyen körülmények közt szeméremből hallgat az ember, politikáról pedig tilos volt társalogni. Az érintés is tilos volt, így hát a szemeknek megkülönböztetett szerep jutott az ilyen találkozás során.

Kovalovszky Márta és Kovács Péter, a székesfehérvári Szent István király Múzeum művészettörténészei negyven év után, 2001. március 1-jén nyugdíjba mentek. Ebből az alkalomból nyílt egy kiállítás – amely Márta és Péter számára meglepetés volt –, amelyen egyrészt részt vettek azok a művészek, akik ez alatt a négy évtized alatt itt kiállítottak, másrészt a múzeum archívumából válogatott dokumentumok, fotók, katalógusok segítségével áttekintést adott mindkettejük pályafutásáról.

Perbáli gyermekotthon, légi felvétel. Fotó: Wanger Zsolt

A szimfóniákat sosem szokták megnyitni, a családregényt sem: miért pont egy kiállítást kell megnyitni? Furcsa egy szokás.

Homlokzatrajz, Margit krt. 65. 1937. (Vadász Mihállyal)

Nagyon örülök, hogy ez a kiállítás létrejött, mert nagyon fontosnak tartom. Mindenekelőtt Preisich Gábor, Gabi bácsi személye miatt, akihez élete utolsó idejében nagyon közel kerültem. De rendkívül fontosnak tartom azt is, amit életműve áttételesen is kifejez.

Az N&n galéria továbbra is makacsul ontja a remek kiállításokat: a részben sétálóutcává alakított Hajós utcában Nagy Bálint és társai építészirodájának kiállítóterme továbbra is minden harmadik szerdán vadonatúj látnivalóval várja a látogatókat. Ezúttal két kiállításra pillantunk vissza: az egyik Preisich Gábor életműtárlata, amelyet Sz.

ÉN OLYAN SZOBROKAT SZERETNÉK
CSINÁLNI KLOTILD AMELYEKET
HA ÍGY ELÁSNAK A JÖVŐBEN
MAGUKTÓL KIKELNEK NE KELLJEN
HOZZÁJUK BULDÓZER
SE RÉGÉSZET.

Ha valaki azt gondolná, szeretjük a fiatalokat, téved.

Helemba orsó alakú sziget Esztergomtól körülbelül négy kilométerre a Duna folyásirányában, hossza 1500 m, szélessége 80-100 m. Esztergom város – a tartós bérlet harminc esztendeje után – szeretné immár sajátjaként ápolni a szigetet, amely teljes egészében, sajátos geológiai adottságai folytán, magas vízállás esetén sem kerül víz alá.

A helyszín a városias beépítés szélén spontán módon kinőtt, szedett-vedett bádogváros: a piac, az urbánus élet mozgalmas és vidám fóruma. Nyitott hely, átszőve kis utakkal, ahol a térfalat elárusító bódék alkotják. Séta, bámészkodás, kötelezettség nélkül.

A régi épület lőportárnak készült 1780 körül, az új épület 1998-ban diplomatervként kávézónak. A kettő együtt zenetár.

A régi épület kő, tégla, fafödém a boltozat fölött, cserép. Masszív, zárt tömeg. Az új épület mai anyagokból van, a régi léptékében. Elölről üvegfal, hátulról forgatható üvegfal: így az egész belső kitárható.