Nem könnyű eldönteni, hogy miről is beszélgessünk most, hiszen körülbelül negyvenöt éve ismerjük egymást; egy általános iskolába, egy gimnáziumba jártunk, és az egyetemen is voltak közös éveink. Nagyjából együtt csináltuk a felnőtté válást a személyes életünkben és intellektuális értelemben is.

Durván szólva: kétféle irodalmi naplófajtát ismerünk. Az elsőt feltételesen regénynaplónak nevezném. Inkább századunkban divatos, bár Dosztojevszkij Az író naplója című cikksorozata fontos előfutár. Esszéregénynek is mondhatnánk, benne csak elhanyagolható súllyal szerepelnek a szerző hétköznapjai, keveset tudhatunk meg így az író evési-ivási szokásairól, találkozásairól, szerelmi intimitásokat is csak elvétve búvárolhatunk: az élet-világ gondolat-világgá válik. Az eszmék kerülnek a középpontba, feltárulnak a műhelytitkok, fény derül az alkotás kínos és nehézkes folyamatára.

De kérdem én, testvéreim, vajon miért lenne más a nemzet televíziója, mint maga a nemzet? És kérdem én, testvéreim, miért lenne más a nemzet televíziója, ha nem kell másnak lennie? Tegyük szívünkre a kezünk, testvéreim! (Tüsszentés balról.) Egyáltalán, lehet-e jogalapja annak az igénynek, amelyik egy jobb állapotú televízióról ábrándozik, mint az ország állapota maga? Bízvást mondhatom, alig hihetjük ezt, testvéreim… Modernség!… Európaiság!… Tolerancia! (Tüsszentés balról. Az atya futólag odanéz.) Ezeket szajkózzák a fülünkbe mainapság, testvéreim!

Izgatott, baráti hang a telefonban: a Filmszemlén bemutatásra váró egyik új elsőfilmes munkájáról hozza a hírt: nagyszerű, mondja. Ilyen lelkesedéssel rég nem találkoztam. A tavalyi Filmszemle csalódást keltett, idén sem várok semmi újat, ha csak nem a dokumentumfilmek között. A nagy számok rémítenek: miközben tanúi vagyunk a magyar filmgyártás mennyiségi és minőségi válságának, már tavaly is rengeteg filmet fűztek be a fesztivál mozigépeibe. Öt-tíz perces tévéfilmeket, riportmunkák tucatjait.

Novemberi, pécsi kiállításodnak kétnyelvű címe volt, magyarul és németül: Illeszkedés/Fügung. Számomra nem igazán rokonszenves a fogalom, bár nem vagyok biztos abban, hogy ugyanarra gondolok, mint te.

A német szó sokkal filozofikusabb, komolyabb, ezért azt gondoltam, hogy ha a magyar mellett áll, tágul a jelentése, és jobban rá tudom irányítani a figyelmet arra, amiről szó van. Azt szokták mondani, hogy a kor képzőművészetének a kor kérdéseire kell feleletet adni.

...jánygusztáv • parádé • don • halál • hó • ló • nemzet • halál • antall • özvegy • tévé • híradó • pálfigé • bajusz • köcsög • ámbitus • muskátli • piros • fehér • zöld • liba • babicki • csúcs • hegy • lapály • hold • csillag • horn • orbán • gallér • kövér • zsír • kenyér • paprika • sör • kupak • nyár • sör • pocak • csurka • boross • antall • rák • kulin • haraszti • száj • zár • kár • tár • kalacsnyikov • jeszenszky • szerencsétlenség • földrengés • szanfransziszkó • loszandzselesz • attasé • matlaszé • lórés • lőrés • lólőre • dőre • pőre • kan • kun • kón • vicc • halál • temető

A recenzens, minthogy kicsit távol van hazájától, nem tudja megítélni, hogy az élesedő választási kampányban mekkorát durran a hír: második kiadásban megjelent végre Eric Knight novellafüzére. A zajló magyar élet szagától (bocsánat, illatától) távol inkább tisztán irodalmias kérdéseken mélázik. Ilyeneken:

A magyar kiadás: második? Hogy lehet még „csak” a második kiadás? Hát nem keresték? Senkinek nem kellett? Lustaságból? Szerzői jogok? Kultúrpolitikai okok?

Fordította: Szerb Antal? Hogyan, hogy nem kiált a mű újrafordítás után, hogy nem avul?

Tavaly hónapokon át tartott a 3 SAT német kulturális tévécsatorna nagy Bunuel-életműsorozata, néhány régi filmjének restaurált kópiájával s a mester eddig ismeretlen mexikói opuszaival. A Magyar Televízió sem először tűz műsorra Bunuel-filmeket, de a mexikói korszakra kevés fény esett.

Most – a minden Bunuel-sorozatot szinte kötelezően bevezető mitikus első film, az 1929-es Andalúziai kutya után – az El Bruto (A bika) került a sorozat első darabjaként képernyőre. Meglepően hagyományos szerkezet, áttekinthető sémákra épül.

A lexikonban az áll, hogy Budapesten születtél 1926-ban, a következő mondat viszont az, hogy iskoláidat Egerben végezted.

A magyarázat egyszerű, mi Egerben laktunk, a nagyapámnak, majd a szüleimnek ott volt könyvkereskedése, az édesanyám csak szülni jött fel Budapestre egy klinikára, azután én egészen 1944-ig, az érettségiig Egerben éltem, és a zenei iskoláimat is ott kezdtem el.

Ha valaki zenei pályára kerül, annak többnyire családi indíttatása van; muzsikusok közt nő fel, ezért kezd zenét tanulni.


Az én szüleim nem voltak muzsikusok, bár az édesa

Rendes, szaftosra érlelt közhellyel intellektuális kalandnak is nevezetnénk Révész László László új képeinek sorát, ám szögezzük le mihamarabb: a kiállított munkák által megrajzolt út jobbára izgalmak nélkül zárul önmagába; nemigen szegi be sem felfedezés, sem érzéki feloldódás a menetet.

Ilyen értelemben tökéletes a kiállítás címe: Tudomásulvétel, tökéletes, mert a nézőnek valóban nincsen más dolga, mint tudomásul venni – elfogadni rezzenetlen – Révész képeit, nyugtázni a szándékot, mellyel a festő a világ tudomásul vételének esélyeit, lehetőségeit s magát a processzus