„Federico Fellini meghalt, mit is remélhet az ember?” – kérdezi Fábri Zoltán a huszonöt eddigi magyar filmszemléről összeállított érdekes kis könyvben. Nem véletlenül akad meg a szemem itt. Engem a magyar film sohasem „önmagában” érdekelt, mindig valamiképpen másokkal, főleg persze a cseh meg a lengyel filmmel összevetve. Sőt, igenis akár a franciával, az olasszal, sőt a japánnal!

Picassót én ismertem, Picasso a család barátja volt.

Képet tőle valamikor 1959–60 körül láttam először a ferencvárosi Liliom utcában (úgy rémlik, a mi Picassónk liliomot nem festett, s ez az utca felől nézve nem is különös), szóval Pest egyik legkedvesebb bérházának negyedik emeletén egy valószínűtlenül sötét, két szoba-konyhás lakásban, ahol ki tudja kiért, ki tudja miért és hogyan kerültek oda, szóval, ahol unokanővérem lakott anyjával, Ilus nénivel és nagyapjával, Lőwy bácsival (neki csak ez volt a neve), a család legeslegöregebb tagjával, a szobában, karszékében üldögélve hat

„Nem tudunk Sztálintól anélkül szabadulni, hogy esztétikailag meg ne ismételnénk” – áll Boris Groys orosz emigráns filozófus 1988-ban németül megjelent Gesamtkunstwerk Stalin című sokat vitatott, tehát rendkívül hatásos könyvében. Groys fő hivatkozási pontja természetesen az úgynevezett szocart volt, melynek legfontosabb képviselőiről (Bulatov, Kabakov, Komar, Melamid stb.) hosszasan és roppant okosan értekezett.

„Különben szép és dadog” – ezt mondta rólad egy moszkvai szerkesztő, amikor elküldte egyetlen, Oroszországban kiadott kötetedet. A dadogásról külön esszét írtál, Bécsben jelent meg.

Egyáltalán nem valami pszichoanalitikus önértelmezést akartam csinálni, mindenesetre volt néhány dolog, amit nem lehetett nem egymásra vonatkoztatni. Két és fél éves koromban tarkóval ráestem a fűtőtest csapjára, és fennakadtam a csupasz csapszegen. És a diplomamunkám egy kőolajvezeték-csap terve volt a moszkvai olaj- és gázipari főiskolán.

A film legnagyobb adottsága talán nem is az, hogy kivételes alkalommal műalkotás is lehet. Inkább az, amiért feltalálásakor Tolsztoj ujjongott: a mozgókép, mint a Bibliában Josué, megállítja az időt.

Homlokomon, mint vén
kelttésztán a bús redő,
vastag hurkákat vet
a lángpallos hátán
elnyargaló bősz idő.
Pöttyösbögrö bánat,
mely szívemen szétterül,
e kis hazának
– egyesek szerint! Haha! –
túl sokba kerül.
Alapítok alapítványt,
sí rock operát,
felfedem keblem titkos kapuját,
de nyugtom mégse nem lelem,
mert e kis, magyar szíveken,
nem látom bronzani
saját alakom daliás szarabát.
Óh!

Harmincöt éves lett pécsi folyóiratunk, a Jelenkor. Nem túl hosszú idő, nem túl kerek szám ez, de jó alkalom a visszatekintésre. Volt egy bő évtized (megvolt az tán kettő is), amikor a Jelenkor számított a legtisztább, legmértékadóbb irodalmi lapnak Magyarországon. Nem terhelte obskúrus múlt, nem tapadtak hozzá rosszul csengő nevek, makulátlan jó híre és a vidéki orgánum relatíve szélárnyékos helyzete együtt teremtett lehetőséget arra, hogy – talán elsőként honi kulturális lapjaink között – a következetes minőségeszmény képviselője legyen.

Vitellius című darabodban a címadó szereplő azt mondja, hogy „Semelyik döntésed ne legyen végleges”. Most először rendezel, minden pillanatban döntened kell…

Arról van szó, hogy akkor is dönteni kell, ha az ember nem képes rá, ha nem tudja a helyes megoldást. A rendezés kilencven százalékban nyers akaratérvényesítés.

moldoványiákoszakója • pepitamosolyatélipalotafelett • vlagyimiriljicslehunytpillái • leninfiúk • szamuely • leszámolás • büntetés • pofon • zsirinovszkij • csurkapista • apafiú • lú • patkó • pőszelajos • borház • botrány • nálik • vaddisznó • agyar • magyar • pántlika • borbúzabékesség • csizma • asztal • kártya • ász • geszti • duma • duna • híd • parlament • műjégtánc • duplaleszúrtridberger • pontokéspontozók • választás • kulinferenc • hunyadikeserű • víz • pohár • fej • hal • bűz • tűz • kocsiselmihály • döntsönanép • kasza • kalász • padlás • söprés • nagyimre • kádár • sugárandrá

Úgy rémlik, mára még a tegnapról maradt történetek közül is csak azoknak van némi hitele, amelyeknek nincsenek szereplői, nincsenek kulisszái, s irányukat, lefolyásuk menetét és ritmusát, valamint a belőlük levonható tanulságok értékét nem közvetíti, magyarázza senki.