„Az építészet… a XX. század második negyedében teljesen szakított a társművészetekkel, kimaradt, kiközösítette magát a képzőművészetek sorából. A Bauhaus, az új építészet forradalminak hitt szembefordulása az egész építészeti múlttal, minden hagyomány s az építészettel összeforrt társművészetek elvetése, az építészet művészeteket összefoglaló rendező és ideológiaközvetítő, társadalomkifejező szerepének megszüntetése a mindennapi használat eszközeinek színvonalára süllyesztette az építészetet, arra a színvonalra, amit egy repülőgép vagy egy autó praktikus és tökéletes megformálása jelent.

Kezdhetném azzal, és nagyon-nagyon igazságtalan volnék, hogy semmi különös, egy újabb önéletrajz, olvasható, nem felkavaró, érdekes, de nem nagyon fontos.

Ebben az utcában három nemzedék él egymás mellett vagy vegyesen, de mindenki tudja, hogy ha déltájban elmegy egy vonat, akkor fél tizenkettő. Délután három óra tíz vagy negyed hat. Közel a vasút, az állomás is itt van az utca végében, de nemigen jár már vonattal senki, jobb a busz. Doroginé sorsát akkor ismerték meg igazán, mikor egy este hat óra körül valaki meglátta, hogy a sínen fekszik. Szépen fel volt öltözve, óra a karján, nyaklánc, kötött sapka.

A legtudományosabb apparátusod, a nagyon is teoretikus gondolkodásod ellenére, valami teljesen érzéki megközelítéssel kezelsz mindent.

Én a teóriákkal eléggé hadilábon álltam, ezt csak később tanultam meg. Borzasztó rosszul voltunk eleresztve elméletileg az ötvenes években, még ha marxista akartam volna lenni, akkor is Lukácshoz kellett volna járnom, hogy valamit tanuljak, és azon kívül semmi nem volt égen és földön Magyarországon.

Hogy a Magyar Televízió nevű mélytengeri fenékjáró mennyit köszönhet David Attenboroughnak, azt csak az tudja, akit sorsa valami különösen kegyetlen szeszély folytán a képernyő elé kötözött. Egy héten belül néhány perc nézhető, élvezhető, tehetséges, alapos produkció! Nem semmi, mondja erre az amúgy kreatív magyar. Nem is lepődhet senki, ha ez a remek svádájú előbb-utóbb a magyar fauna és flóra világára is rávillantja reflektorát. Itt ugyanis fellelhet egy-két olyan állat-, vagy virágexotikumot, amelyet a föld más vidékein nem, vagy csak alig.

„Az ízléstelenség mesterszakácsa” – írtam annak idején A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője méltatásakor. Máig a leggazdagabb, legérdekesebb filmjének tartom. A mai rendezők közül Greenaway az egyik legnehezebb fajsúlyú, leggazdagabb titkú filmalkotó. Magyarországi sikerszériája éppen ezért talán sokakat meglepett. A Szakács…ot évekig nem lehetett levenni a Művész mozi műsoráról, s legutóbb a Prosperó könyveit már szinte a tömegfilmek várakozásával fogadta ugyanez a közönség.

Mivel a televízió képre épülő műfaj, halála egészen addig elleplezhető, amíg képes a képernyőjét mozgásban tartani. A rádiónak szólnia kell, mondogatta nem kis szellemi pragmatizmussal Kádár János oly szívesen, anélkül, hogy ezt bővebben, legalábbis csekély ismereteim szerint, megmagyarázta volna valaha is.

1970-ben emigráltál Németországba, harmincöt éves voltál akkor. Nem féltél ettől a sötétbe ugrástól? Mert énszerintem minden emigráció az.


Éppen az utolsó pillanat volt, hogy az ember valami nagyot ugorjon. Mint amikor a vurstliban odaállítanak a kecskésgép elé, amire kalapáccsal nagyot kell ütni, és ha elég nagyot ütöttél, akkor a kecske fölfut és a gép csönget. Izgatott, hogy bírom-e, hogy tud-e a gép csöngetni még.

Az első pillanatban oly vonzónak látszó feladat – a német Nils-Udo és a belga Bob Verschueren műcsarnoki kiállításáról írni – meglehetősen nehézzé és bonyolulttá válik, ha az ember túljut a látvány verbalizálásának valamifajta bevezetőre vagy előszóra emlékeztető szakaszán.

Tizenhét-tizenhárom éves korodban láttalak először, én se voltam sokkal idősebb, nagyon helyes voltál, és hát a Csákányi László lánya, az is tetszett. Egy Kertész utcai lakásban szteppeltél nekem a barátnőddel, bemutattad a tánctudományodat. Valami tánciskolába jártál akkor.

Mindenfélét tanultam, a szüleim beírattak németre meg zongorázni, de én egyetlenegyet szerettem csak az egészből, a táncot, alig vártam a keddet és a csütörtököt, akkor mentem a tánciskolába.