Vannak a szívből és vannak az epéből felfakadó könnyek, és vannak (túlnyomóan ezek vannak) a kettő elegyesei, a magatehetetlen düh, fájdalom és félelem könnyei vagy a reménytelen bánatéi; de esélyében mindegyik egyre megy, az arc, az úgynevezett személyiség felmarására, megvonására – megtisztítására netovább?

1.


Papuskám, emlékszel még Csónakosra? Én igen. Tudod, mi lett vele? Én nem. Csak sejtem: felnőtt, született neki egy lánya, aki képtelen volt megtanulni fütyülni, ahogy a Csónakos is képtelen volt megtanulni egy csomó dolgot, a világháborút, az őszirózsás forradalmat, a Tanácsköztársaságot (most hogy hívják?), a fehérterrort, a Horthy-konszolidációt: az életét, aztán megöregedett és… szóval érted. Boka sincs már, Geréb sincs már, Áts Feri sincs.

Hát, azért erre nem mernék mérget venni, papuskám.

Ha valaki filmet forgat az apjáról, annak bizonyára valami elszámolnivalója van vele.

Minden gyereknek vannak vágyképei arról, hogy milyen legyen az apja. Nekem is voltak. Aztán volt szerencsém az apámmal, Jánossal három-négy évet együtt élni, s azalatt megtapasztaltam, hogy vágykép és realitás meglehetősen messze esnek egymástól. Ez gyerekként akkor fájdalmasan érintett, de tizenhat-tizenhét évesen már nem. Tíz évvel később lehetőségem volt ezt a filmet megcsinálni, ami számomra felért egy pszichoanalízissel.

A Puskin-expressz Isztambul és Budapest közt jár. Vakon söpör át Macedónián és Szerbián, az albán és a koszovói határ mentén. Hideg és koszos, a négyszemélyes fülkék teli Németországba vendégmunkára igyekvőkkel, menekültekkel, csempészekkel, amatőr tolvajokkal, zűrzavar és háború közt hánykolódókkal. Aki már nem először utazik erre, megtanulhatta, hogy lehet átvészelni az utat: pár üveg ásványvíz, dinár, forint, egypár szerb szó és egy walkman – ez a túléléshez szükséges felszerelés a Puskin-expresszen.

Zárt körülmények között nőttél fel, kettős értelemben is. Egy, a világtól elszigetelt országban és egy zárt réteghez tartozó családban.

A szülőkre igaz ez, de miránk, a gyerekeikre már nem feltétlenül. Nekem másféle, máshonnan jött barátaim is voltak, sokan lettek közülük később ellenzékiek.

Normális iskolába jártál?

Igen. Nálunk nem voltak speciális iskolák.

Cyranósan a kritika elé mennek a kiállítás szervezői a címmel – Színes víz –, mintha maguk is azt akarnák sugallani: az akvarell nem komoly dolog.

A film a modernitás édes gyermeke, lelkének tüköre, benne saját arcát, igaz mását szemlélheti. A kör tágasabb a művészeti modernizmusnál: gondolkodás-és életmód, világlátás és érzékenység, meg mi minden még, ahogy a film sem az egyik művészeti ág csupán, hanem képrögzítő technika és alkalmazásai, kiterjedt ipar- és üzletág is.

A rögzített kép a világgal együtt mozdult meg. Annak forgási sebességét vette föl, s mára fülsértő a csikorgás, émelygünk és szédülünk – nemcsak a moziban. Nem ezt ígérték (vagy rosszul olvastuk az írást).

A nehéz könyv lehuppant a szőnyegre, s szárnyait kitárta, mint valami mechanikus madár. Pókhálómintás hártyapapír zizzent a metszetek fölött, és az állólámpa szelíd fénye megremegett, amikor Rabovics Szilveszter felriadt rövid és zaklatott álmából. Kényelmetlen pózban, a fotel karfájára dőlve hevert; dereka kimarjult, könyöke zsibbadt, feje fájt. A Duna felől érkező villám ebben a rendezői csodapillanatban vágott át a szemközti bádogtető fölött.

Gyereket képezni csak távolról tűnik egyszerű feladatnak, valójában hosszas töprengések során legelőször el kell jutnunk a döntéshez, milyen gyereket is szeretnénk végeredményként kapni. A hős ugyanis egészen más képzésmódot kíván meg, mint például a cselekvő-de-segítségre-szoruló, hogy korunk hősét, a rettenthetetlen karitatívot ne is említsük. Végtermékeink remekül felhasználhatók lesznek majd például műsorvezetőknek, magyartalanságtalanítóknak vagy aluljárói hittérítőknek.

Az alapszabályokat természetszerűleg figyelembe kell vennünk.

A „gyerekkönyv” nem okvetlenül a Kinderbuch szolgai fordítása, és nem is feltétlenül olyan szóösszetétel, mint cigányasszony vagy a zsidószervezet (ahol az egybeírásnak sajátos íze van). Sajnos, nemigen van jobb szó; bár elemzésre érdemes lenne, hogy legalább két előfeltevés fér bele.