Farkasházy Tivadar: Hát bekövetkezett az amerikai típusú happy end: a rendszer megdőlt, leszerelték az atomrakétákat, kivonultak az oroszok, Havel elnök lett, Göncz Árpád is, járhattál volna hozzájuk kvaterkázni, és írhattál volna nagy regényeket. Ehelyett tovább politizálsz. Miért nem hagyod abba?

Konrád György: Abbahagyom. Idén vagy jövőre. Vagy azután. Addig is azt a határt szabtam magamnak, hogy nem élek politikából, és nem beszélek mások nevében. De miért ne mondjam el a saját ízlésem szerint, azt, ami eszembe jut?

Wittgenstein ideje? Sorra jelennek meg (és fogynak el) munkái, ott volt a filmszemlén, adja a televízió, és hamarosan láthatjuk majd a moziban, Derek Jarman új filmjében (a berlini fesztiválon mutatták be, és a Budapest Film ott helyben megvette).

Az ember haja fölmered és belilul: Forgács Péter filmet csinált a Logikai-filozófiai értekezésből. Az istentől elrugaszkodott vállalkozást csak az mentheti, hogy a televíziónak készült. A gondolatokat képesítő Közjáték sorozatról van szó, mely egyszerre intéz kihívást a nézőhöz, az alkotóhoz és magához a közeghez.

Malcolm X-nek, a hatvanas évek polgárjogi harcosának önéletrajzát az amerikai filmipar fekete fenegyereke, Spike Lee filmesítette meg, ennek európai premierjét nagy propagandával harangozták be a berlini filmfesztiválon. Az amerikai, igazi érdeklődéstől és botrányoktól mentes bemutatót hasonló követte Berlinben is: közepes taps, intelligens sajtótájékoztató, minden úgy, ahogy illik.

„Nem vagyok rá vevő” – ez azért olcsó megoldás, sőt a kérdések megkerülése. Bármily őszinte is, semmiképpen nem lehet meggyőző; legfeljebb azokat erősítheti meg, akik amúgy is ezt gondolják. Nagyképűbben: nem az a baj vele, hogy szubjektív, hanem hogy nem interszubjektív.

Ennél tehát többet kell mondani. Lehet, mondjuk, pályaív: felszálló, leszálló, megtört, tragikusan félbeszakadt, egyenes vonalú és így tovább. Vagy belebonyolódni a legendákba, leszámolni velük stb.

A könyv szerves folytatása a szerző előző publicisztikai gyűjteményének (Bedobom a törülközőt, 1989), ahogy Eörsi önironikusan írja, „kisiklás”, vagyis a sajtószabadság terméke. Úgy tűnik, Eörsi még mindig kissé bizonytalanul érzi magát a cenzúra nélküli világ légkörében, mintha visszavágyódna ama „termékeny, szép időkbe”, melyekben csakis trükkökkel, kacsázásokkal, „ürügyekkel” lehetett farba rúgni az éppen aktuális idiótát.

Walter Benjamin írt Gyermekévek Berlinben címmel a századforduló táján memoárt. Ha te is megírnád a magad Gyermekévek Budapestenjét, az miről szólna?

Az ötvenes évek budapesti gyermekévei… nekem nagyon jó gyermekéveim voltak.

Jó anyagi viszonyok között éltetek?

Még megvolt az a polgári réteg, amelyik ugyan kezdett nagyon lerongyolódni, de még fenntartotta polgári szokásait, a háziorvos tartásának a szokását is.

Az élet olyan, mint a Lánchíd, a filmtörténet meg olyan, mint a turf.

A budapesti Örökmozgó márciusban Robert Bresson-életműsorozatot mutat be. Közvetlenül előtte Orson Welles Aranypolgárának eddig nem látott, teljes kópiáját vetítik, abból az alkalomból, hogy egy híres és tekintélyes angol szakfolyóirat, a Sight and Sound tízévenként megszavaztat több tucat kritikust és rendezőt, hogy mit tartanak „minden idők legjobb filmjének”. Az Aranypolgár harminc éve listavezető náluk.

Édes jó istenem, add, hogy ne legyen már ennyire hideg. Megfogadom, hogy most már mindig imádkozni fogok ezután, de a kezem annyira fázik, hogy az borzasztó, és nem tudom azt se, hogy most úgy kell összetenni, hogy a bal kezem mutatóujja legyen felül vagy a jobb. És hogy lehet ülve is, vagy csak állva. Azt tudom, hogy a katolikusoknak le kell térdepelni, de nekünk nem. De le is térdepelek, ha úgy jobb neked, csak ne fázzon már annyira a lábam is, meg mindenem.

Hazudni nemcsak csúnya dolog, de ildomtalan is. Épp ezért az Önök hűséges és áldozatos tudósítója nem teheti meg, hogy nem teszi meg, s most már nem is odázhatja tovább: nem tagadhatja le és el, nem másíthatja meg még – az egyébként nem divatos, de a szerző régimódias rutinjából fakadó – szeméremből sem, föl kell tehát fednie, mely nagy sikerrel járt ama kísérlete, aminek révén az élet- és létmóddal kapcsolatos tematikus problematikát és problematikus tematikát az olvasó – és természetesen a lap – épülésére előtárta még valamikor tavaly, percekkel a hideg beállta után.

Jagelló Kázmér megtörten viselte fejedelmi nevét az eszpresszó mélyén. Előtte üres papír hevert, reménytelenül üres. Ha moccant a tolla, egyebet sem karcolt:

Jagelló Kázmér,
ki búsan lázmér…

– Látom, kissé megakadt – vetődött amúgy is homályos asztalára árnyék.

Jagelló Kázmér föltekintett; asztala mellett telt arcú férfi állt, szemében sárga részvéttel.

– Ugyan – legyintett Jagelló Kázmér.