Skip to main content

Kultúra


Már nem emlékszem, kinek a fejéből pattant elő a sírgyalázás őrült gondolata. Szeptember derekat éppen csak meghaladtuk, s mivel még langyosak voltak az esték, kint foglaltunk asztalt, az Aranyhordó teraszán. Göcse ajánlotta: jöjjünk ide, az utolsó megbeszélésre, mert itt nem kell avatatlan fülektől tartanunk. Bölcs gondolat volt. Vajon melyik ügynök figyel oda a kocsmázók félrészeg gügyögéseire? Mégsem szólalt meg egyikőnk sem. Később – ahogy múltak a percek, az órák – egyre sűrűbb hálót vont körénk a hallgatás.


Mármost szenteljünk néhány mondatot a művésznek is, annak ellenére, hogy az ő életmódja az Önök számára, következésképpen és természetesen nekünk sem lehet példaértékű. Hogy miért, arra most nem adhatunk választ, s nem azért, mintha nem tudnánk, mintha nem lenne éppen elég információnk az ügy apró részleteiről is, nem azért, mert prűd módon azt gondolnánk: ilyesfajta életekről egyszerűen nem illik beszélni, nem, inkább annak okán, hogy nem tartozik ide, nem tartozik ránk.


„Életem jó részét az irodalommal töltöttem, s azt hiszem, hogy a boldogság egyik formája az olvasás: a másik, gyengébb formája az írói alkotás, amely az olvasottak emlékének és felejtésének keveréke.” Aligha lehetne más mottót találni José Luis Borges kis könyvéhez. Borges A halhatatlanság címen most magyarul is megjelent kötete az író öt egyetemi előadását tartalmazza. Szerencsére, bár egy ideig angol irodalmat tanított, Borges egyáltalán nem volt „egyetemi tana?'.


Ez a rövid előadás nem arról a hatásról szól, mely egyirányúan mozogna a dán bölcselőtől a svéd rendezőn át a magyar költőig, hanem természetes párhuzamokról olyan alkatok, művészek között, akik a negatív teológia és az egzisztenciális dialógus jegyében találkoznak. Nem azonosságokról, hanem paralellizmusokról esik szó írók között – feltételezve, hogy ezúttal Kierkegaard éppúgy annak minősül, mint a film-, opera- és színházrendező Bergman és a költő Pilinszky.

(Onnan nézve)


„ELŐSZÖR IS EGY KIS TESZT:

1. Hol van Bulgária?


a) Valahol a Közel-Keleten.
b) Valahol Törökország környékén.
c) Nincs is ilyen ország.

2. Nevezz meg egy kortárs bolgár művészt, kivéve Christót (Javasevet), aki természetesen amerikai.

3.









– ma is mondtak időjárást –


EZER ÓH, JAJ, BAJ, EJNYE, NYŰG SIRÁNKOZIK PITYERGŐ SZÁNKON, dehogy, kedves, máris itt vagyok, ma sokat sütött a nap, majdnem tavasz volt, a hőmérséklet nem egy helyen az ország déli részén megközelítette a 20°C-ot, jó, tudom, RAGYOGHAT A NAP AZ ÉGEN, TE SÖTÉTEN, FEKETÉBEN LÁTSZ MINDENT, HA BÁNATOD VAN, MÍG HA KEDVES, LÁNGRA LOBBAN, persze, ÉK-en még volt felhő, az eső is esett, és ott kicsit hidegebb volt, NE FORDULJ VAK HEVEDBEN A VILÁG ÉS RENDJE ELLEN, látod, az itt Európa, itt állok én, mutatom, tetszik?, ÚGY TEKINTS AZ EMBEREKRE, HOGY A FÖLD SE JÓ, SE


A bosnyák férfi a Schwedenplatzon két bankfiók között állva hegedült. Több napon át arrafelé vittek ügyes-bajos dolgaim, s talán fel sem figyeltem volna rá, hiszen Bécsben az ember hovatovább belefásul a horvát, román, szerb és cigány koldusok látványába.


A Beszélő egyik híve a napokban azt tanácsolta: foglalkozzon a lap többet az életmód kérdéseivel (szerintem inkább válaszaival kellene, de mindegy), törődjön olvasóinak vágyaival, mert szerinte a Beszélőt forgató-használó közönség a lelke mélyén igenis érdeklődik ilyes ügyek iránt.


A címben idézett keserű-bohócos felkiáltást Kálnoky saját sírfeliratának szánta, mégpedig kannibál vagy pápua nyelvű műfordításban. Mennyire jellemző e clownerie az öreg Kálnokyra! Hiszen ismeretes, hogy „T. S. Eliot eme halhatatlan verssorát” J. Alfred Prufrock szerelmes éneke című költeményéből éppen ő fordította kongeniálisan, és tette így az angol pályatárs versét saját életműve egyik halhatatlan remeklésévé.

– a tárcaírás nehézségeiről –


„Hello, én vagyok az m&m’s csokigolyó
ő meg a mogyoró”
„Minőség, megbízhatóság, design!”




Lindát a Colgate, engem a tárca, a tárca ami nincs, volt, meghalt, hulla, fel kell támasztani, hogyan, AZ Ő FOGACSKÁJA SZOMORÚ, FÉL, HOGY KILYUKAD, az én fejecském is szomorú, fél, hogy kupán csapják, belefeccöltek annyi időt, tanár urak, kértem?, kértem, adták, TUDOMÁNY A MOSOLY MÖGÖTT, kár volt, BAKER’S SECRETET AZ HASZNÁLJA, AKINEK VAN SÜTNIVALÓJA, de ha nincs, most meg elvárnák, készülne valami ALSA, ÉDES ÁLOM, de mi?, tárca?, mi az a tárca?, PICKWICK, MICSODA KÜLÖNBS

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon