Egyszer, úgy egy ilyen hétvégén, hogy mozdulhatós enyéim pihenni tértek – ó, nem haltak meg! csak elutaztak, s még messze sem; messzebb utazni magam szoktam –, mondom, egy ilyen alkalommal gyönyörűen kisikáltam a szemétládát a konyhában, s ezzel rögvest el is büszkélkedtem enyéimnek, ahogy ők hazatértek megint.

Szeretem, hogy ezt olyan kedélyességgel lehet elmondani, amilyenek 1945 után voltak a német nyelvű – osztrák – ábécéskönyveim. Kevésbé volt kedélyes, hogy 1949-ben e könyvsornak vége szakadt. Most akkor ennek azért, hallom, úgy semmiképp sem fog. S ez jó.

Új utakat keres a magyar film. A régi utak fordulatait s hangulatát jól ismerő néző kicsit tanácstalan. Ez már a februári filmszemle legérdekesebb elsőfilmjeinek fogadtatásakor is érződött, s most, két fiatal, nemrég indult rendező majdnem egyidejű premierjén is bizonytalanul szemléljük az új ösvények bosszantó vagy lelkesítő horizontját.

Sopsits Árpád már előző, a hagyományos, dokumentumihletésű, realista fogantatású filmjével, a Céllövöldével is nemzetközi sikert aratott.

Szívem szerint egy kávéházban olvastam volna végig ezt a könyvet, két vagy három ülésre, kora délutántól alkonyatig. Talán megbocsátható szentimentalizmussal utánozva a helyzetet, melyben e kötet írásainak java készült: pamutpuha cigarettafüstben, egy fekete (vagy egy kapuciner), lázasabb pillanatokban egy kiskonyak társaságában, néha felpillantva a papírról, ki-kinézve az értelmetlen utcai forgatagba (bár bealkonyult), aztán vissza a szöveghez, rábólintva egy találó jelzőre, elkomorodva egy sutább mondatfűzésen.

A Beszélő tárca- és tárcanovella-pályázatára mintegy 200 írás érkezett. Legnagyobb örömünkre nemcsak jól ismert, sokat publikáló írók, hanem (számunkra, eddig) ismeretlen, hivatásszerűen feltehetőleg nem írással foglalkozó szerzők is jelentkeztek érdekes, kitűnő művekkel. Meglepően csekély számban pályáztak grafomániások, őrültek, szélhámosok, de olykor találkoztunk inkább az olvasói levél műfajába sorolható írásokkal is.

Ilyenkor tematikai változatosságról illik beszélni, s valóban: a fantasztikus novellától a szójátékos naplóbejegyzésig számtalan tárcaváltozattal találkoztunk.

Amerika nekem teljesen idegen. Nem voltam ott soha, ez csak előítélet. Te most jártál ott először, benned nem volt előtte ilyesféle érzés?

De igen, volt. És be is igazolódott. Hogy ellenszenves. A kultúra teljes hiánya. A határtalan hülyeség népünnepélye reggeltől estig. Először elrohantam múzeumokba New Yorkban azzal, hogy most itt minden lesz, amit nem láthatok otthon. És aztán undort kaptam az egésztől.

A múzeumoktól?

Igen. Mert az volt az érzésem, hogy nincs igazi értéke a dolgoknak. Csak az, ami pénzben kifejezhető.

Nagy mulatságok és nagy ünneplések színhelye volt október 8-án és 11-én (is) este a Merlin Színház. A Soros-napok keretében csütörtökön a 2000 ”Sztóri-telling fesztiválja” zajlott, ahol is az önként vállalkozó, mesélő kedvű jeles értelmiségiek 10-10 perces időkeretben (amelyet azért nem vettek olyan szigorúan) mondhatták el kedvenc történeteiket. Előtte Vásárhelyi Miklóst köszöntötték barátai, tisztelői s minden jelenlevő – volt trakta, ingyen, le is legelte az éhenkórász pesti nép, „csontig” (mondaná Esterházy).

Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi.

Hajnalban, midőn a Harmadik Magyar Köztársaság első miniszterelnöke felnyitotta a szemét, első dolga volt, hogy mielőtt még felkattintotta volna az ágy melletti szekrényen álldogáló, anno atyjától megörökölt kedves éjjeli éjjelilámpását, mint hosszú évtizedek óta minden áldott nap minden kora reggelén, a sötétben elébb egy korty vizet vett magához.

Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi.

Mint az eltelt hosszú évtizedek során, minden áldott nap kora reggelén annyiszor (tehát akkor is, midőn még nem töltötte volna be eme m

Azt talán egy átlagos irodalomkedvelő is megérti, ha valamit „mándysnak” minősítenek – sokkal inkább, mint ha az „ottlikosat” – vagy akár a „némethlászlósat” hallja; ilyen jelzők talán nincsenek is.

Azért jópofa ez a Garaczi.

Akik idegenkednek az „új”, „fiatal” prózaíróktól, s egyáltalán nem tudják, hogy kivel (és mit) kezdjenek, azoknak ajánlom, ha jobb híján is, ezt a vékony kötetet. Sokszor jól fognak mulatni, és ez is valami.

Garaczi elengedetten, lazán, legtöbbször igen kellemesen cseveg, fecseg, szellemes társalgó, kis ötletpetárdákat robbant. Rövid írásai semmiképpen nem aktuális vagy poénra kifutó glosszák; csak nagyon távolról emlékeztet Örkényre, akinél gyakran a rövid próza vége csattan, mint a vicceknél.

Haragot szült a szellem tunyasága.

A Közjáték, a televízió e bátor és kísérletező adása dühödt türelmetlenséget váltott ki azokban, akik napi öt percet sem engedélyeznének a másnak, az újnak, a szokatlannak. Mégis azt hiszem, a Közjáték igazi örömre ad alkalmat, s máris ablakot vágott a butaság és az unalom betonfalán. A műsor nemrég első bemutatóját tartotta a Szindbád moziban, ahol mostantól kezdve rendszeresen programra tűzik majd legjobb darabjait.