Az Újpesti Családsegítő Központ október 2-i létminimum-számításának adatai még azok számára is megdöbbentőek, akik rendszeresen figyelemmel kísérik a társadalom életszínvonalának romlását. És mégis, ha jobban megnézzük ezeket az adatokat, azt kell mondanunk: még ez a kép is, mely pedig a kormány hivatalos számításainak kontrolljaként készül, és a belőle levont következtetések is nemhogy túl komorak volnának, hanem még optimistább is a kép, mint a valóság. Inkább a gr.
Emlékeznek a március 10-i Vác–Fradi meccsre? A Fradi 1:0-ra kikapott Vácott, s a Fradi-szurkolók feldúlták kissé a stadiont. Ámbár a futballvilág eseményeit figyelők szerint a randalírozás nem volt nagyobb a megszokottnál. Ugyane szakértők állítják, hogy a bajnokság levegőjében már ott illatozott a Fradi váci vereségének baljós ígérete, így számítani lehetett arra is, hogy a hírhedt Fradi-tábor nekibúsul majd Vácott.
Nagy kár, hogy a Beszélő riportere futball-analfabéta. Ha minderre figyelt volna, biztosan elment volna Vácra.
Ugyanilyen ügyben volt már dolgunk – nem is egyszer – egymással, és tudom, hogy ő, saját szavaival, utálja az önkényeseket. Most is kőkeményen védi; nem is a törvényt, hanem a törvénnyel önnönmagát. Az önkényeseket az utcára kell kirakni, a jogszabály nem is enged mást! Mondom, itt ez a sok gyerek, velük most mi lesz? Miért nem konzultált a családsegítősökkel? A férfiak most is munkában vannak, honnan fognak dolgozni járni? Csavargó, bűnöző legyen belőlük?
Nemrégiben a Belügyminisztérium Menekültügyi Hivatalától körlevelet kapott valamennyi helyi tanács, amelyben tudatják velük, hogy „A kritikus pénzügyi helyzet miatt f. év augusztus 1.
A Pesti Hírlap augusztus 4-ei számából megtudhattuk, hogy dr. Surján László népjóléti miniszternek döbbenetes élményben volt része. A hónap elején ugyanis Miskolcra látogatott, ahol – többek között – megtekintette a város hírhedt nyomornegyedét, a Szondi-telepet.
Magyarországon 1989–90-ben, az elszegényedés, a pornográfia, az erkölcsi válság stb. kellős közepén még mindig – vagy talán már megint – történnek tündérmesék. Hol, hol nem, a pesti agglomerációban, pontosan Pécelen a nagy politikai pezsgésben és állampolgári újjászületésben összetanácskozott néhány asszony – főleg hívők, különféle felekezetekből, de azt mondják, még olyan is volt köztük, aki régebben benne volt a pártban –, hogy ők most már hogy vegyék ki a részüket a dolgokból?
M. M. 42 éves asszonyt jó tíz éve ismerem. Három lányát egyedül nevelte, s amíg szükség volt alulképzett, rosszul fizetett „vattaemberekre”, a dohánygyárban dolgozott. 1987-ben elbocsátották a gyárból, azóta legfeljebb alkalmi munkát kapott, munkanélküli segélyről a SZETA-tól hallott először. Lányai időközben felnőttek, mindháromnak van egy-egy gyereke. Arról, hogy az utóbbi években hogyan élnek, M. M. középső lánya, J. E. mesél:
„Addig minden nagyon jól ment, amíg anyu dolgozott. Kifizettünk időben lakbért, fűtést, mindent. De most már olyan, mintha egy sátorban élnénk.
P. S. 32 éves gyengeelméjű beteg ötévi hajléktalanság után, a megyei ideggondozó figyelmességének köszönhetően, megtalálta a SZETA-t. Esetében az állam szociális gondoskodása szinte teljes mértékben érvényesül, hiszen kap szociális járadékot. Igaz, hogy nem ehet belőle egy teljes hónapig, albérletről nem álmodhat, de ő erre nem is gondol, s meghúzza magát élettársával egy lépcsőházi szeméttárolóban, nyáron búzatáblákban, bokrokban.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét
8 év 49 hét