Skip to main content

A létminimum alatt

Kopasz János: Beugró voltam, nem profi!


Szombaton késő este – az utolsó még kicsit nyári, de már eléggé őszi nap estéjén – vetődöm haza; a Fő téren, ahol lakom, éppen az utolsó taktusokat püföli a szegények báljára meghívott rockzenekar. Betölti a sör édeskés-savanykás szaga a szabad levegőt. A kapunkon belépve tetten érek egy férfit vizelés közben. Ezt is le kell nyelnünk, gondolom öntudatosan. A szegénységellenes hétvége szervezéséből szabaddemokrataságom ellenére kivontam magam; de a hugyozó fickót el kell viselnem, ennyivel én is tartozom.

– solt –: Szeptember 9–10-én, szegénységellenes hétvége, Józsefváros


Az újpesti tavaszi vállalkozás nyomán (mely maga a SZETA kezdeti úttörő akcióinak hagyományait folytatta) a józsefvárosi ellenzéki szervezetek is támadásba lendültek a falaik között ólálkodó szegénység ellen.

Használt, de jó állapotban lévő őszi-téli ruhákból rendeztek két napig tartó vásárt a Ganz-Mávag Golgota utcai művelődési házának előcsarnokában.


–Solt– [Solt Ottilia]: Színe és visszája


Az utóbbi hónapokban nemcsak a telefon és a lakáscsengő avatkozik be minduntalan a napok menetrendjébe nálam, mint bizonyára mindenki másnál is, aki a második nyilvánosság csatornáin keresztül azonosítható és elérhető az „ellenzékből”, hanem ismeretlenek ismeretlenül is megszólítanak.

Evezőkkel, hátizsákokkal és gyerekekkel felszerelve bumliztam például egy Duna-parti szárnyvonalon, s a kalauz, miután vagy kétszer végigvonult a rövidke vonaton, mellém telepedett.


Gaár lván: Joli néni


Joli néni 1914-ben született Pátyon. Szülei még két gyermeknek adtak életet, de a legkisebb fiú négyéves korában meghalt. Egyszerű gazdálkodó család, nap mint nap a megélhetés nyomorúságos gondjaival köszködik.

Joli néni hat osztályt végez. 1929-ben megismerkedik M. Kálmánnal, aki a szomszéd faluban cipészsegéd. Fél év múlva összeházasodnak. A férj dolgozik, a feleség a háztartást látja el, és a hozományként kapott földet műveli. 1935-ben megszületik egyetlen gyermekük. Kitör a második világháború, M.


–solt [Solt Ottilia]: A Szeta dossziéjából


Emlékszel még, Nyájas Olvasó, azokra a januári napokra, mikor két nap, két éjjel esett a hó? Közben mínusz 20 fok hideg volt. Már a havazás huszadik órája táján járhatatlanná váltak az utak, megbénult a közlekedés, szinte megszűnt a közellátás, sürgősen bezárták az iskolákat, s leállt jó néhány gyár is. A tárcaközi koordinációs, valamint operatív bizottságok buzgó koordinációja és operációja ellenére befagyott az államgépezet.

[Solt Ottilia]: Nyugdíjasok, lakótelepen


Hogyan él ma egy lakótelepi, egyedülálló nyugdíjas? B., M. és N. néni sorsa, helyzete hasonló. Ugyanazon a lakótelepen élnek, egyforma szoba-konyha komfortos garzonlakásban.

Mindhárman nehéz életet tudnak maguk mögött. Abból a társadalmi rétegből valók, ahol a lányoknak is már 13-14 évesen munkába kellett állniuk. A legnehezebb segédmunka jutott nekik: téglagyár, palagyár, üveggyár, építőipar. Nem csoda, ha az első kínálkozó alkalmat megragadva férjhez mentek.


[Solt Ottilia]: Zsigó Vilmos meghalt


Alighanem az elsők közölt ítélték „szigorított javító-nevelő munkára” közveszélyes munkakerülésért 1985 májusában Zsigó Vilit, a nagy múltú Szatmárcseke szülöttét. Fecske törzsőrmesternek, a rendőrség körzeti megbízottjának immár nem kellett beérnie Zsigó Vili 30 napos elzárásával, kényszer-elvonókúráival és állandó rendőri felügyelet alá helyezésével. Az új törvényerejű rendeletet alkalmazva alaposan sittre – vagyis munkatáborba – vághatta ezt a fiatalembert, akinek a viselkedésével nem volt megelégedve.

[Solt Ottilia]: A Szeta eseteiből


S. T.[SZJ] még általános iskolás volt, mikor először csukták börtönbe izgatásért. Mint afféle élénk eszű, kalandkereső, kissé elhanyagolt külvárosi munkásgyerek megismerkedett egy felnőttel, aki „klerikális” röplapokat bízott rá. Hónapokig ült vizsgálati fogságban az ÁVÓ egyik alkalmi börtönében. A bemutatkozó pofonokon túl nem verték, viszont nem hagyták aludni, és nem engedték WC-re, amíg alá nem írta vallomását. Két évre ítélték.

A létminimum alatt


1.

D.-ék cigányok, Cs.-ben élnek, majd 300 km-re Budapesttől. A családban három gyerek van, D.-né védekezett a további gyermekáldás ellen, mert szerette volna, ha a család kivergődik a hagyományos, megvetett nyomorból. A szülők is és a gyerekek is csöndesek, szerények, tisztelettudóak, szorgalmasak. Ment is minden rendben, a férfi dolgozott, az asszonyt szívesen hívták napszámba a cs.-i gazdafeleségek, említett erényei folytán. Csakhogy a harmadik x felé közeledve mind a férfi, mind az asszony egyre többet betegeskedett.


-solt [Solt Ottilia]: A létminimum alatt


K-éknak hét gyerekük van, és csak egy keresőjük. (Rakodómunkás egy tanácsi vállalatnál, fizetése 5500 Ft. Nem borravalós munkahely, a napi munkaidőn túl nem hajlandó többet rakodni, mert úgy érzi, hogy éppen eléggé elfáradt.)

Egy alaposan lerobbant kétszobás bérlakásban laknak Budapest egyik belső kerületében. Ezt öt éve utalták ki nekik, addig rokonoknál laktak.

Akkoriban K. még sokkal jobban keresett egy maszek kőműves mellett, s mindenféle erőfeszítéseket tettek, hogy a tisztes családok sorába küszködjék fel magukat.




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon