Skip to main content

Belföld

–g [Kőszeg Ferenc]: Ki kapta az ötven fontot?


A 168 óra e heti száma interjút közöl Grósz Károllyal a rendszerváltás korszakáról. A beszélgetést a közeljövőben a televízió is sugározni fogja.

Az egykori pártfőtitkár elárulja például, hogy a szovjet csapatokat Kádár János marasztalta az országban – maguktól már 1958-ban kimentek volna. Lehet, hogy így igaz. Az sem kizárt, hogy Gorbacsovval Grósz Károly kezdett tárgyalni a csapatkivonásról.

A riporter – Juszt László – emlékezteti riportalanyát, hogy az 1988.




t. a. [Solt Ottilia]: Egy régi földesúr

Új földesurak – Barangolás az agráriumban


A család a XIII. századig tudja visszavezetni származását az Aba nemzetség különböző ágaihoz. A gagybátori Báthoryak, a gagyvendégi Vendéghyek és leszármazottai, előszeretettel választottak a szerteágazó rokonságból házastársakat, s így a nemzedékről nemzedékre aprózódó birtokok egy-egy házasság s oldalági öröklések révén újra egyesülni tudtak. A tekintélyes családfa ellenére a középkor és újkor hosszú évszázadain keresztül, miközben földbirtokban tekintélyes vagyonuk volt, alig-alig telt egy-egy kőből épült lakóházra.

Solt Ottilia: Önkor-kép

Az önkormányzati törvény és a választási törvény módosításáról


Kis János éppen a Beszélőben nyilatkozta az alábbiakat: „Állandó megfontolt önkorlátozásra van szükség, nem szabad, hogy a koalíció a végsőkig kihasználja az ellenzékkel szembeni erőfölényét. S általában is arra kell törekedni, hogy az előző parlamenti ciklusban létrehozott joganyagot a lehető legkisebb mértékben bolygassák. Vagyis csak akkor nyúljanak a hatályban lévő törvényekhez, ha ez okvetlenül szükséges, például az állampolgári jogok kiterjesztése vagy az államhatalmi ágak még egyértelműbb elválasztása, vagy valamilyen belső ellentmondás kiküszöbölése érdekében.

Bércesi Ildikó, F. Havas Gábor, Matern Éva: M. András, 82 éves

Új földesurak – Barangolás az agráriumban


Gadna az elmúlt évtizedekben elszenvedte mindazokat az unalomig ismert csapásokat, amelyek az aprófalvakat sújtották. Az állami támogatások fokozatos megvonása és az erre adott vezetőségi válasz: a rablógazdálkodás a legfőbb munkaadót, a hét falura kiterjedő téeszt is csődbe juttatta. Ma a település lakóinak kétharmada nyugdíjas. Köztük szép számmal az ellehetetlenülés elől leszázalékolásba menekülő rokkantnyugdíjasok. Munkahelye a 6 közhasznúval együtt összesen 11 embernek van. 12 munkanélküli kap járadékot, 19 jövedelempótló támogatást.

Oláh Attila, Répási Viktória, Takács Erika, Zolnay János: Egy, csak egy legény van…

Új földesurak – Barangolás az agráriumban


Nem szeretek emberekkel foglalkozni, kapóra jött a tsz felszámolása, elérhető áron lehetett gépeket vásárolni – magyarázza döntését Jablonkai András, Gagyvendégi legnagyobb gazdálkodója. Jablonkai, aki korábban a hat falu határát felölelő tsz növénytermesztési főágazat-vezető agronómusa volt, eddig két és fél millió forintot invesztált vállalkozásába. Ma 111 hektáron gazdálkodik, a volt gagyvendégi tsz-földek harmadán.

F. Havas Gábor: Egy rendes kocsma nincs meg káló nélkül


Az évfordulóhoz nagyszabású rendezvénysorozat kapcsolódik. Ünnepeltetni akarják magukat, vagy a rendezvények létrejöttében inkább a Soros-alapítványt és Soros György személyét ért támadásoknak volt szerepük?

Kardos László: Bizonyos támadásokra nem lehet és nem is érdemes egy az egyben válaszolni. Hogy X vagy Y, akinek a nevét sem érdemes megjegyezni, mit fantáziál össze az alapítványról, azt cáfolni sem érdemes. Talán az a legjobb válasz, ha bemutatjuk a tevékenységünket.

Ez a tízéves évforduló a számadás ideje is.




Lányi Kamilla: Föld és munka

Új földesurak – Barangolás az agráriumban


A bent maradt kisebbség

A mezőgazdaságban az utóbbi évek egyik legfontosabb fejleménye, hogy a nagy vállalatformák – az egykori termelőszövetkezetek és állami gazdaságok utódszervezetei – már nem játszanak alapvető szerepet a falusi munkaerő foglalkoztatásában. Ez a szerepük megszűnt, mielőtt az általuk birtokolt földterület lényegesen csökkent volna.

Durva becslés szerint Magyarországon 1991-ben körülbelül két és fél millió ember végzett valamilyen mezőgazdasági munkát.




Új földesurak – Barangolás az agráriumban


A tudós közgazdásznak, Lányi Kamillának az agrárviszonyok változásáról szóló elemzését szociálismunkás-jelöltek (és tanáraik, akik közül némelyek a Beszélő szerkesztői) gyűjtéséből készült írások egészítik ki, új és hajdanvolt földesurakról.

Az idén második tanévét kezdő Wesley János Főiskola növendékei a Cserehát (BAZ megye) három falujában, Gadnán (226 lakos), Gagybátorban (301 lakos) és Abaújlakon (166 lakos) szociotáboroztak augusztus végén egy hétig. A falvak 1990-ig közös közigazgatáshoz és tsz-hez tartoztak.




Révész Sándor: A Tükör és a ferde kép

Egy tévéműsor betiltásáról


Farkas Balázs interjút készített Czakó Gáborral a Tükör című műsor számára. Az interjút augusztus 27-én tűzték műsorra, erről a televízió munkatársai értesítették az írót. Az interjút nem adták le, Farkas Balázzsal pedig a következő munkanapon közölték, hogy a továbbiakban nem tartanak igényt a munkájára. (Kirúgni nem kellett, külsős volt.)

Ugyancsak augusztus 27-én Székely Ferenc, a politikai és hírműsorokért felelős alelnök a Magyar Hírlapban arra a kérdésre, hogy „…milyen viszonyt tudnak kialakítani az ellenzéki pártokkal”, azt felelte, hogy „Mi jó viszonyra törekszünk.


Kőszeg Ferenc: HM-affér


Még nem tudjuk és talán (remélhetőleg?) soha nem is fogjuk megtudni, igazán jó honvédelmi miniszter-e Keleti György, a kormány legkompetensebbnek tartott tagja.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon